Az AI már megérkezett – szeptemberben Budapesten kiderül, mihez kezdünk vele
Két nap, amikor Budapestre költözik az AI jövője.
Két nap, amikor Budapestre költözik az AI jövője.
A mesterséges intelligencia egyre fontosabb szerepet kap a biztonságtechnikában és a kiberbiztonságban, de az automatizálás nem válthatja ki az emberi mérlegelést és felelősséget. Mahir Hodžić biztonsági szakértővel az AI gyakorlati lehetőségeiről és kockázatairól, a szakemberképzés átalakulásáról, valamint a délkelet-európai biztonsági iparág fejlődéséről és együttműködéséről beszélgettünk.
Bár a vállalatok több mint fele már alapvető fontosságú üzleti folyamataiba is beágyazta a mesterséges intelligenciát vagy azt szervezeti szinten bevezette, kevesebb mint harmaduk mondhatja el, hogy AI beruházásának két legfontosabb célja közül legalább az egyiket elérte, derült ki a Kyndryl felméréséből. A cég a feljövő services-as-software modellben új modernizációs szolgáltatásokat jelentett be, amelyek szoftvermérnöki szakértelmét AI ügynöki munkafolyamatokba kódolják az IT korszerűsítés kevesebb kockázattal járó és kiszámíthatóbb eredményt adó felgyorsításához.
Új üzletágat épít a cég Közép-Európában és a Balkánon.
Mit lát a mesterséges intelligencia egy futballmeccsen, amit az ember nem? Mit tesz velünk, ha egyre többet beszélgetünk algoritmusokkal? Kiszorítanak bennünket a robotok a munkahelyekről? És segíthet-e az AI új bolygókat felfedezni? Az AI Summit Budapest programja alapján lassan könnyebb felsorolni azokat a területeket, ahová még nem jutott el a mesterséges intelligencia.
A generatív mesterséges intelligencia fejlődésével egyre nehezebb pusztán egy kép, videó vagy hangfelvétel alapján eldönteni, hogy egy digitális tartalom valóban attól származik-e, akinek tulajdonítják, illetve módosították-e annak létrehozása óta. Ezzel párhuzamosan Európában stratégiai kérdéssé vált a digitális infrastruktúrák és adatok feletti kontroll is.
Az automatizálás körüli vitát gyakran a munkahelyféltés uralja, de a robotika foglalkoztatásra gyakorolt hatása ennél jóval összetettebb, az elbocsátások, a termelékenységnövelés és a munkahelyteremtés összefüggésében érdemes tanulmányozni, mutatott rá friss jelentésében a Nemzetközi Robotikai Szövetség. A fizikai AI, a mesterséges intelligenciával felokosított ipari és szolgáltató robotok színre lépése nemcsak a dinamikát fokozza, hanem a tétet is emeli ebben a polémiában.
Több mint 120 milliárd forint ráfordítással legalább 4080 bázisállomásos hálózati infrastruktúráját korszerűsítette a CETIN.
A mesterséges intelligencia néhány év alatt izgalmas technológiai kísérletből az üzlet, a társadalom és a mindennapi élet egyik meghatározó szereplőjévé vált - szeptemberben Budapesten azok találkoznak, akik nemcsak követni, hanem érteni és alakítani is akarják ezt a változást.
Másodpercek alatt készülhet festmény, illusztráció vagy egészen új vizuális világ - de mit jelent mindez a művész és az emberi kreativitás számára? Az AI Summit Budapest előtt most a közönség véleményére is kíváncsiak.
Az érintett felhasználók önállóan, biztonságosan, más személy segítsége nélkül fizethetnek.
A cég részvényei egyetlen nap alatt több mint 14 százalékot estek.
Lip-Bu Tan már a memória és a processzor egymásra építéséről beszél.
A közigazgatási intézmények immáron szabadon választhatnak iratkezelő rendszert.
A vállalati mesterséges intelligencia bevezetését gyorsíthatják, teljesítményét és költséghatékonyságát optimalizálhatják, irányítását pedig fokozhatják friss Hybrid AI Advantage megoldásaival a szervezetek hibrid környezetekben, mondta a Lenovo. A szállító új menedzselt és végpontvédelmi szolgáltatásokat is bejelentett, amelyek egypontos rálátással és távoli eléréssel erősítik a felhasználók kiberbiztonsági állóképességét.
AI a mobilodon, a munkádban, szórakozásodban, magánéletedben - a Millásreggeli adásában beszélgettünk arról, milyen közeljövőt hoz az óriáscégek és államok által annyira vágyott szuperintelligencia.
Meglepő fordulat egyenesen a Microsofttól: az SMS-alapú hitelesítés mégsem a kiberbiztonság csúcsa.
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vizsgálata szerint nincs bizonyíték arra, hogy orosz kötődésű támadó állna a Magyar Államkincstár rendszerének feltörése mögött. Közben az is kiderült, hogyan jutott be a hekker a hálózatba.
Az elmúlt évek gazdasági környezete a rugalmasabb működési formáknak kedvezett, ami számos szolgáltató ágazatban az egyéni vállalkozások térnyerésében is tükröződik.
2027 februárjától jóval magasabbra kerül a léc az új tartalomgyártók előtt, ha részesedni akarnak a reklám- és Premium-bevételekből. A már partnerprogramban lévő csatornákat a változás nem érinti.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.