Hirdetés
. Hirdetés

Hogyan toboroznak a hazai IT-vállalatok?

|

Ahogy az egy amerikai állásközvetítő portál felméréséből is kiderül, a nemzetközi techcégek szeretik furcsa kérdésekkel "zaklatni" az álláskeresőket. Cikkünkben annak igyekeztünk utánajárni, mire számíthatnak a hazai informatikai szakemberek a munkakeresési procedúra során.

Hirdetés

A Glassdoor amerikai álláskereső portál minden évben közzéteszi az állásinterjúk során elhangzott legfurcsább kérdések toplistáját. A huszonötös tabellán nagy számban és előkelő helyeken képviseltetik magukat a technológiai vállalatok; a HR-szakemberek szerint az első hallásra rendkívül bugyutának tűnő kérdésekre éppen azért van szükség, hogy az interjúztató tesztelhesse a jelöltek intelligenciáját és problémamegoldó képességét.

A portál cikke szerint a cégek személyzetisei mindent elkövetnek annak érdekében, hogy zavarba hozzák az álláskeresőket. Ennek alátámasztásául számos példát is közöltek: „Hogyan bizonyítaná, hogy a németek a világ legmagasabb emberei?” – tette fel a kérdést egy marketinges posztra pályázó szakembernek az amerikai Hewlett-Packard (HP) toborzója; de a Google-nál sem voltak kíméletesebbek: „Hányan használják a Facebookot San Franciscóban pénteken délután fél háromkor?” – hangzott el az igencsak adekvát kérdés egy állásinterjún.

Könyvek, filmek, hobbik
Egy általunk megkérdezett fiatal munkavállaló szerint Magyarországon egyelőre kíméletesebbek a HR-esek. „Nem sok multinál voltam interjún, talán összesen négy olyannál, ahol volt dolgom HR-esekkel – mondta névtelenül nyilatkozó interjúalanyunk, aki a BME műszaki informatikus szakán és a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy és számvitel szakán is diplomát szerzett. – Nagy meglepetés sehol sem ért, minden ilyen interjú hasonló koreográfia szerint zajlott le.”

Interjúalanyunk tapasztalatai szerint a toborzók szinte kizárólag csak a megszokott, képzettségével, szaktudásával, tapasztalatával, motivációjával kapcsolatos kérdéseket tették fel neki – igaz, a cégvezetők már kreatívabbnak bizonyultak. „Az ügyvezetők, vezérigazgatók már inkább meg tudtak lepni, főleg a külföldiek – mondta. – De igazán extrém kérdésekkel ők sem vegzáltak. Egyetlen olyan – egyébként francia – nagyfőnökkel találkoztam, aki mindenáron a kedvenc könyveimről, filmjeimről, hobbijaimról akart beszélgetni velem; szakmai kérdések csak elvétve kerültek szóba. Gondolom, afféle személyiségvizsgálatnak szánta az eszmecserét.”

Rátermettség és tapasztalat
Beszélgetőtársunk a műszaki diploma megszerzése után kezdett dolgozni, és a munka mellett végezte el a közgazdász szakot. „Állást keresni a műegyetemi állásbörzén kezdtem, még a diplomafélévben – mondta. – Leadtam néhány önéletrajzot; úgy emlékszem, egyetlen vállalat, egy fejlesztőcég HR-ese keresett meg. A sztenderd háromkörös interjú után, még a diplomaosztó előtt fel is ajánlották a pozíciót, de nemet mondtam: szerettem volna kicsit alaposabban körülnézni a munkaerőpiacon.”

Ezután módszeresen nekilátott a kínálati oldal feltérképezésének: a nagy munkaközvetítő oldalak hirdetéseinek végigböngészése mellett az Informatikai Vállalatok Szövetségének (IVSZ) honlapján található cégek listáját is végigolvasta, és a vállalatok honlapján kutatott vonzó ajánlatok után.

„Nagyjából húsz-harminc helyre küldtem el az önéletrajzomat. Először nem a multinacionális cégeket céloztam meg: szerettem volna egy kisebb cég kötelékében kipróbálni magam – fejtegette. – Ezután két-három hétig folyamatosan interjúkra jártam, ezek, mivel kisebb cégekről volt szó, főleg szűk körű beszélgetésekről, rövid tesztírásokról szóltak. Az interjúk során szerencsére viszonylag rövid idő alatt sikerült kiszűrnöm azt a három legjobb ajánlatot, amelyek közül végül választani tudtam: Java-programozóként vállaltam munkát egy informatikai szolgáltató Kft.-nél.”

Alanyunk tapasztalatai szerint a pályakezdők esetében elsősorban a képzett, kvalitásos és az ambiciózus pályázókat keresik a cégek. „Persze örülnek, ha van az embernek gyakorlati tapasztalata és felkészültsége is, de azért nem támasztanak akkora elvárásokat, mint egy kipróbált szakember esetében – mesélt a benyomásairól. – Ez természetesen a fizetéseken is meglátszik: egy friss diplomásnak már csak az alacsonyabb követelmények miatt is lényegesen kisebb fizetést ajánlanak, mint egy rutinos szakembernek.”

Ami azonban minden esetben kiemelten fontos, az a biztos, tárgyalóképes nyelvtudás. No meg a személyes benyomások és a jó hozzáállás. „Tapasztalataim szerint sokat jelent, ha azt látják az emberen, hogy vannak saját gondolatai, és nincs megijedve a helyzettől – mondta. – Ha a cégvezetők úgy gondolják, hogy bele tud tanulni a munkakörébe, tesznek egy próbát a jelentkezővel. Tudják, nem gond, ha tévednek, hiszen a próbaidő végén úgyis szó nélkül kirakhatják az illetőt. Persze az sem mellékes, hogy hol szerezte a diplomáját; láthatóan másképp állnak a jelentkezőhöz, ha az komoly, nagy presztízsű egyetemről vagy főiskoláról érkezik.”

Kőbe vésett szabályok
Interjúalanyunk tavaly váltott munkahelyet. Jelenleg mobilalkalmazás-fejlesztőként dolgozik egy nemzetközi informatikai óriásvállalat magyar leánykájánál. A munkakeresésnek ezúttal már két, kifejezetten versenyképes diplomával a zsebében, meglehetős tapasztalattal vágott neki. „A multinacionális vállalatok interjúztatási folyamata éppolyan volt, amilyennek korábban elképzeltem – mondta. – A nagy cégek felvételi folyamatai sokkal merevebbek, személytelenebbek, formalizáltabbak, mint a kis- és középvállalatokéi. Utóbbiak alapvetően rugalmasabban, sokszor szinte ad hoc módon állnak hozzá a toborzáshoz, nincsenek kőbe vésett szabályaik. A kisebb cégeknél általában már az első körben beül az ügyvezető a beszélgetésre, a multiknál viszont először a HR-en, a többkörös telefonos és személyes interjúkon és a HR-esek által elé tett teszteken, „nyelvvizsgákon” kell átverekednie magát.

Melyik Microsoft Office program lenne ön?
A Glassdoor.com a felhasználók beszámolói alapján évről évre összegyűjti az állásinterjúk során elhangzott legmulatságosabb kérdéseket. Íme néhány a 2011-es év gyöngyszemei közül:
– Mit gondol ezekről a kongresszusban ülő pojácákról? (Consolidated Electrical)
– Melyik Microsoft Office program lenne ön? (Summit Racing Equipment)
– Kérem, betűzze le a diverticulitis szót! (EMSI Engineering)
– Hogyan oldaná meg a világéhínség problémáját? (Amazon)
– Mit gondol, Mahatma Gandhiból jó szoftvertervező lett volna? (Deloitte)
– Van egy csokor virágja. Két szál kivételével mind rózsa, kettő kivételével mind margaréta és kettő szál kivételével mind tulipán. Hány szál virág van a csokorban? (Epic Systems).

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.