ELTE: nemzetközi matematikatanítási konferencia lesz júliusban Budapesten
Az ELTE lágymányosi campusán megrendezendő konferenciára ezer résztvevőt várnak.
Az ELTE lágymányosi campusán megrendezendő konferenciára ezer résztvevőt várnak.
A programra 18 és 35 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, a kiválasztott ötletek gazdái egyenként hárommillió forintos kezdőtőkét nyernek el.
A tőkealapokat megcélzó program a következő hetekben a kormány elé kerül; zöld célú befektetésekre és kapacitásbővítésre is kiterjed majd.
A projektek értéke soha nem volt olyan magas, mint 2022-ben.
Pletykák és a személyiségi jogok megsértése a munkahelyen.
Az Alain Aspect és társai által alapított Pasqal tervei erősen eltérnek a csapdába ejtett ionos vagy szupravezető kvantumszámítógépekétől.
A WEF felmérése szerint a főbb gazdaságok az infláció miatt lassulással néznek szembe.
A szakember korábban már 16 évet dolgozott vezetőként a vállalatnál.
Az Oxfam kutatása szerint az elmúlt 2 évben a világ leggazdagabb 1%-a kétszer annyit keresett, mint a maradék 99% összesen.
Az amerikai, a kínai és az orosz vezetők nem vesznek részt az idei Világgazdasági Fórumon a svájci Alpokban.
Egy nagyobb földrengés beláthatatlan következményekkel járhat a kritikus infrastruktúrák sérülékenysége miatt.
Az antropogén hangok nincsenek jó hatással egy élőlényre sem.
A jövőben az autonóm járművek globális flottájában lévő nagy teljesítményű számítógépek működtetéséhez szükséges energia annyi üvegházhatású gázkibocsátást okozhat, mint a világ összes mai adatközpontja.
Az elektromos járművek akkumulátorai nehezek és drágák.
Emiatt a cégek gyakran kénytelenek voltak késleltetni a saját beszállítóik kifizetését.
Mark Pollok a jövőben elnök-vezérigazgatóként vezeti a cégcsoportot.
A barátságtalan országokból származó szoftverek, filmek és zenék mostantól a szerzői jogtulajdonos engedélye nélkül is használhatók Fehéroroszországban.
A világgazdaság a recesszió felé tart, mivel az infláció továbbra is komoly veszélyt jelent - állítja egy jelentés.
A magas infláció, a nehéz gazdasági helyzet, a nyersanyag és energiaárak elszállása jelentősen meghatározzák majd 2023-at is, és ez a munkavállalók motivációját és elvárásait is befolyásolja.
Gigantikus fejlesztések sora valósult meg Kína autonóm tartományában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.