Elon Musk szerint már majdnem teljesen kész az önvezető Tesla
Míg a legtöbb önvezető autót gyártó cég óvatos becsléseket mer csak közölni, addig a Tesla fejese már az idei évre jósolja a vezetést forradalmasító technológia elkészültét.
Míg a legtöbb önvezető autót gyártó cég óvatos becsléseket mer csak közölni, addig a Tesla fejese már az idei évre jósolja a vezetést forradalmasító technológia elkészültét.
A Fujitsu ismét "Vezető" besorolást kapott a Gartnertől az adatközponti outsourcing-szolgáltatások és a hibrid infrastruktúrához szánt menedzselt szolgáltatások európai piacáról készült Magic Quadrant jelentésben1. A vállalat immár nyolcadik éve őrzi ezt a pozíciót.
Másfél billió dollár. Ízlelgessük szépen: ennyi az Apple tőzsdei értéke. Sok mindent értékeltek a részvényesek, de persze nagyok az elvárásaik is őszre.
A dél-koreai vállalatcsoport elnökének fiát, egyben jövendőbeli Samsung-elnököt könyvelési csalás és tőzsdei manipuláció miatt vizsgálják. Öt éve húzódik az ügy, hat hónapot már börtönben is ült érte, és lehet, hogy most sem ússza meg.
Nem kevesebb, mint 30 gigabájtnyi ideiglenes fájlt törölhetünk a Windows 10 legújabb változatának telepítését követően.
A teljes kutatói életpályát lefedik az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) idei ösztöndíjpályázatai. A 4 milliárdos keretösszegre június 30-ig pályázhatnak az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, a posztdoktorok, fiatal oktatók és kutatók.
Évről évre nő az OTP Bank Startup Programjának híre, tekintélye, és az idei több szempontból is rekordokat döntött: soha ilyen sokan még nem akartak bekerülni a programba, és a résztvevő országok köre is szélesebb volt a korábbiaknál.
Az idei Build fejlesztői konferencia megadhatja a kegyelemdöfést az UWP koncepciónak.
Az idei év első három hónapjában a várakozásoknak megfelelően magasan az iPhone 11 végzett az élen.
A P40-et, a P40 Pro-t és a P40 Pro+-t választották a legjobb fotózási képességekkel rendelkező okostelefonoknak (Best Photo Smartphone) az idei TIPA Awards díjátadón.
A válságkezelés és a gazdaság újraindítása érdekében az idei költségvetés radikális átalakítására van szükség, mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
A múlt héten érkezett első európai állomására, Bécsbe a Check Point idei IT-biztonsági turnéja, a CPX 360. Ez alkalomból beszélgettünk Oded Vanunuval, a cég sérülékenységkutató csoportjának vezetőjével, aki a fehér kalapos hackerek evangelistájaként megszállottan küzd a biztonsági réseket rejtő termékek ellen.
Ügyfélszolgálatunk ideiglenesen sem telefonon, sem személyesen nem lesz elérhető.
Az LG Electronics (LG) azután, hogy a CES-en bemutatta Apple TV applikációval felvértezett idei okostévé-kínálatát, a 2019-es modellév számos típusa esetében szintén elérhetővé teszi ezt az alkalmazást, több mint 80 országban.
A legfontosabb vírusellenes szoftverek és böngészők még jó ideig támogatásban részesülnek a régi rendszer alatt is.
Hajlítható kijelzős tanulmányeszközével demózta az idei CES-en az Intel a holnap formabontó laptopjait, amelyekhez új processzorokat is készített. Az ultranagy felbontású videót a dolgok internetével és mesterséges intelligenciával összekapcsoló alkalmazásokhoz azonban más gyártók is új architektúrákat fejlesztenek - az IBM egyenesen kvantumszámítógéppel szerepelt a fogyasztói technológia kiállításán.
Ipari források szerint harminc millióval visszanyeste idei eladási céljait.
Először versenyzett és rögtön dobogós helyen debütált az elektromos versenyautók részére indított Formula-E versenysorozatban a Mercedes Benz EQ csapata, melyet az idei évtől az SAP támogat intelligens technológiai platformjával és adatelemző megoldásaival.
Napjainkban világszerte növekszik a cukorbetegek száma. A cukorbetegséget a túl magas vércukorszint okozza. Ha valakinek huzamosabb ideig túl magas a vércukorszintje, különféle szövődmények alakulhatnak ki.
Vajon mi motiválja a félrelépőket, hogy szeretői viszonyba kezdjenek? Mennyi ideig tart egy ilyen titkos kapcsolat? Többek közt ez is kiderül hazai szerető kereső weboldal, a Viszony.hu saját kutatásából, aminek során 1600 hűtlenkedni vágyó társkeresőt kérdeztek meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.