Microsoft Inspire 2022 - Hibrid a munka, szuverén a felhő
A Microsoft más nagy technológiai partnereivel is újabb, közös megoldásokat jelentett be a konferencián.
A Microsoft más nagy technológiai partnereivel is újabb, közös megoldásokat jelentett be a konferencián.
Sok időt takarít meg és még rugalmasabbá teszi a munkavégzést, ugyanakkor a befogadást és esélyegyenlőséget is erősíti az az új funkció, ami immár a magyar anyanyelvű felhasználók számára is elérhető.
A vállalatok közel kétharmada használ konténereket, és a technológia népszerűsége folyamatosan nő. Ezzel együtt azonban a kiberbűnözők is egyre több figyelmet szentelnek a konténerizált alkalmazások sebezhetőségeinek kihasználásának.
Korábban is voltak már kísérletek a jelszó kiiktatására - például fizikai kulccsal -, de az, hogy egy olyan eszközt használhatunk, amelyet már most is magunknál hordunk, kétségtelenül növelni fogja az elterjedtséget.
Egy évtizeden belül várható a mesterséges intelligencia növekvő szerepe a reklámban, de az adatvédelmi aggályok hátráltathatják a tendencia kibontakozását. És ennek jó oka van. E technológiák egy része ugyanis elég félelmetesnek, sőt fenyegetőnek tűnik.
A kibertámadások egyre gyakrabban fordulnak elő az iparágak széles skáláján. A növekvő kiberbűnözés mindenkit érint, de bizonyos ágazatok nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint mások. Az autóipart 2023-ban különösen jelentős veszélyek fenyegethetik.
A független vagy szabadúszó munkavállalók nem csak azokat az embereket fuvarozzák, akik az Uber alkalmazáson keresztül foglaltak taxit, hanem ételkiszállításokat is végeznek a vállalat számára.
Különösen a lakosság és a vállalkozások digitális felkészültsége terén gyenge a magyar eredmény.
A vállalat 2022 harmadik negyedévére lelassítja a munkaerő-felvételt egyes részlegeinél.
Némely gengszterfilmek tartozéka, hogy az áldozatok testét feloldjál savban vagy lúgban. A horrorisztikus bűnözői megoldásról kiderült, hogy az valójában egy környezetbarát temetkezési forma is lehet.
A Charter Communications 7 milliárd dolláros büntető kártérítéssel és 375 millió dolláros egyéb kártérítéssel néz szembe, mert egyik alkalmazottja meggyilkolt egy ügyfelet.
Csökkentett rezsicsökkentés, energiaválság: mire számíthatunk?
Ha az összes spin azonos irányba néz, az anyag északi és déli végén mágneses pólusokat kap.
A kulcsokat egy specializált weboldal segítségével osztják szét.
Megszűnik az egyik legismertebb motor gyártása is.
A pszichológusok szerint az összeesküvés-elmélet hívők csupán csak kiakarnak tűnni a tömegből és egyedinek akarnak látszani.
Nem kell feltétlenül azt választani, aki megfelel a vezetés hibás archetípusának.
Nagy a baj, mert óriási a szakadék az adatok között.
Ha a térség kisfeszültségű elosztóhálózatában berendezéshiba lép fel, a peremszámítógépek azonnal elindítják az öngyógyító funkciót.
Rosszul fut az Intel szekere, ezért drágulni fognak a cég termékei.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.