Virtuális osztálytermet adott át a Sun
A Sun Micorsystems bejelentette, hogy sikeresen lezajlott a Project Wonderland bemutatója, amely az oktatási szektornak szánt nyílt forráskódú virtuális világ platformja.
A Sun Micorsystems bejelentette, hogy sikeresen lezajlott a Project Wonderland bemutatója, amely az oktatási szektornak szánt nyílt forráskódú virtuális világ platformja.
A Google és a Yahoo! együttműködik az Adobe-val, hogy a keresőmotorokat felkészítsék az SWF-állományok értékelhető feldolgozására.
Úgy tűnt, semmi sem zavarhatja fel, ám az Apple iPhone és a Google Android projekt mozgásba hozta a mobilszegmens csúcsragadozóját.
Ma már szinte minden, magára valamit is adó vírusirtó fejlesztő cég büszkén hirdeti, hogy terméke a kémprogramok ellen is védelmet nyújt. Ha azonban egy antivírus programra hagyatkozunk a spyware-ek ellen, az olyan, mintha ejtőernyő helyett mentőmellényben ugornánk ki a repülőgépből.
A magyar felhasználók annyira szeretik az ingyenes tartalmakat, hogy amikor egy weboldal szabadon letölthető zenefájlokat ígér, a biztonsági kockázatokat nem mérlegelve kattintanak a letöltés gombra. Az ESET statisztikáiból kiderült, Magyarországon a legtöbb vírust mi magunk telepítjük a számítógépre.
Ubuntu Linux platformon szerezte meg ötvenedik VB100% díját az ESET NOD32 Antivirus. A megmérettetésen 15 vírusirtó vett részt, de mindössze nyolcnak sikerült téves riasztás nélkül detektálnia az összes vadon élő vírust.
Csiszér Béla bekerült az ESET nemzetközi tanácsadó testületébe.
Barack Obama megértette, mire jó az internetet: már eddig is többszáz millió dollárt kalapozott össze online adományokból.
A Sun Magyarország idén is megrendezi hagyományos fejlesztői konferenciáját, amelynek témája idén a nyílt forráskód lesz.
Az Adobe csomagja a natív Flash-támogatás mellett PDF portfoliók összeállítását és könnyű csoportmunkát kínál.
Karrier Tanácsadás szolgáltatásunk második cikkében ismét az Aarenson Consulting tanácsadója, Pethő Anikó volt segítségünkre.
A felhasználó- és hozzáférés-kezelés (Identity and Access Management – IAM), az információmenedzsment komplex kezelése mostanra üzleti gyakorlattá vált, függetlenül az adott szektortól vagy földrajzi elhelyezkedéstől, mutat rá a KPMG legújabb felmérése.
Ingyenes jogi adatbázis szolgáltatást indított a magyar felsőoktatásban tanuló diákok és oktatók számára a CompLex jogi kiadó.
Komplex hardvertervező laboratóriumot adott át az Ericsson a BME Elektronikus Eszközök Tanszékén. Videó.
A tavalyi 484,7 millió forint adózott eredmény után idén 1 milliárd forint körüli csoportszintű profitot várnak.
Egy elszánt fiatalember az adófizetők pénzét követelte vissza.
Kipróbálható, milyen új animációs és szövegkezelési lehetőségeket nyújt az Adobe Flash Player 10 bétaverziója.
Mire figyeljünk, mit kerüljünk el, mennyit költsünk GPS-készülékre? Vásárlási tanácsadó és hasznos tippek.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) pályázatot írt ki az Informatikai és Technológiai Innovációs Park Zrt. tulajdonának megvásárlására.
Az Axis hálózati videó megoldások segítségével a gyártás valamennyi fázisa felügyelhető és a rögzített adatok, információk az adott vonalkódhoz kapcsolhatók.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.