Felmondásra buzdítja dolgozóit a Dell
A Dell nagyobb végkielégítéssel igyekszik rávenni dolgozóit, hogy önként távozzanak. A Nokia 600 embert bocsát el.
A Dell nagyobb végkielégítéssel igyekszik rávenni dolgozóit, hogy önként távozzanak. A Nokia 600 embert bocsát el.
A forgalmazásban részt vevő kártyák száma 2008 szeptember végén 10 millió 490 ezer volt, 68 ezerrel több, mint augusztus végén.
A francia törvényhozók megvonnák a visszaeső kalózoktól az internet hozzáférést. És az emberi jogok?
Az MSI novemberben kezdheti új netbookjának értékesítését. Valaki látja még, hogy hol a határ notebook és netbookok között?
Az Adobe Creative Suite negyedik kiadását hivatalosan szeptember 23-án jelentették be. Megnéztük, megvizsgáltuk, kipróbáltuk.
A nemrég magyarul is megjelent Outpost Security Suite Pro 2009 júliusban már több babért is szerzett. A Matousec.com tűzfal tesztjén 30 versenytársát utasította maga mögé. Ugyanabban a hónapban kártevővédelmi összetevője is jól vizsgázott, elnyerte a Virus Bulletin 100%-os minősítését. A brit szakperiodika szeptemberi tesztjén újabb 100%-os elismerést ért el.
Magyarországon először ültek egy asztalhoz a környezetvédő civilek, az informatikai nagy vállalatok szakemberei és az állami szektor képviselői.
Debreczeni Eszter az emberi erőforrások, Deme Csaba a szerver üzletág élén csatlakozik a közép-kelet-európai vezetéshez.
A legnagyobb szakmai hálózatot üzemeltető portál, a LinkedIn a Sun MySQL Enterprise adatbázist választotta a cég gyors ütemű növekedésének támogatásához. A több mint 170 szakterületen világszerte 25 milliónál is több szakembert tömörítő LinkedIn hálózata a Sun segítségével fokozta a a webhelyének lelkét alkotó nyílt forráskódú adatbázis sebességét és teljesítményét.
Az amerikai elnökválasztás spamrekordokat dönthet meg.
Szeptember 23-án a T-Mobile hivatalosan is bemutatta G1-es okostelefonját, mely elsőként használja a Google Android OS-t.
Szeptember 15-től Egervári Dénes tölti be a cég műszaki vezérigazgató-helyettesi pozícióját. Elődje, Szajkó György közös megegyezessél távozik.
A holland cég Tamásiban található gyáregysége szeptembertől szállít az európai piacra. Videóriport.
2008. szeptember 15-től megbízott ügyvezető igazgatóként György László irányítja a Cisco Magyarország tevékenységét.
Digitális városok rejtette üzleti lehetőségek, a szakemberek utánpótlása, iparági fejlesztések: Autodesk 2009-es újdonságok.
Decembertől csaknem 60 százalékos lefedettséggel indulhatnak a digitális földfelszíni tévé- és rádióadások.
Az adatvédelemhez hasonló komplexitású biztonsági kérdések telekommunikációs, emberi, folyamatbéli és technológiai aspektusainak átlátása kiterjedt szakértelmet igényel.
A Magyar Ubuntu Közösség és az FSF.hu Alapítvány szeptember 13-án szervezi meg idén az Ubuntu Konferenciát.
A nemzetközi versenyt 16-20 éves diákok részére szervezik, szeptember 5-ig lehet jelentkezi.
A NET’54 Kft. köszönhetően a tavalyi 1,2 milliárd forintos Avaya termékekben realizált forgalmának és az idei évben a szakembergárdája által megszerzett számos Avaya műszaki vizsgának Magyarországon elsőként megkapta az Avaya Gold Enterprise Partner minősítést.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.