A tabletgyártók emelik a tétet
Fokozzák a termelést a gyártók, tehát igazán jó hátralévő évre számítanak.
Fokozzák a termelést a gyártók, tehát igazán jó hátralévő évre számítanak.
Mindössze 54 órája volt annak az 50 fejlesztőnek, designerek és vállalkozónak, akik részt vettek április első hétvégéjén megrendezett projektfejlesztő versenyen.
Az SAP közzétette a 2013. első negyedévére vonatkozó gyorsjelentését. Erős starttal kezdte a szoftvergyártó az évet, a szoftver, és cloud üzletág 19%-al növelte árbevételét, globálisan.
A kiberbiztonság, a gyártásfejlesztés, a beszállítások és a versenyképesség területére terjed majd ki az új stratégiai partnerség.
A ZyXEL piacra dobta új ES3500-24HP Smart Managed Gigabit Switch eszközét, mely elsősorban a nagy teljesítményű Power-over-Ethernet (PoE) technológiához nyújt támogatást. A megerősített PoE képességekkel rendelkező ES3500-24HP-vel a kis- és közepes vállalkozásokat célozza a gyártó. A termék Magyarországon már elérhető.
Könnyebb és gyorsabb Big Data analitikát nyújt az IBM új technológiája - a BLU akár 25-ször gyorsabb riportolást is lehetővé tesz.
Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnöke.
Négy kontinens 45 országának 444 ötlete érkezett a Telekom Innovációs Versenyre. A nyertes koncepciót a Telekom Csoport szakértői termékké vagy prototípussá fejlesztik, amihez 500.000 euró értékben biztosítanak erőforrásokat: hardvert és szoftvert, hozzáférést a Telekom infrastruktúrájához, valamint a globális értékesítési és marketing csatornák használatát.
A Vivotek a legnagyobb IP kameragyártó Tajvanban. Magyarországon már jó ideje elterjedt márka, amely töretlenül fejlődik és szélesíti termékpalettáját. A Vivotek tudja, hogy nem csak a disztribútori hálózatot kell erősíteni, ezért egy képzési programot is létre hozott, amely a VEC (Vivotek Expert Certificates) névre hallgat.
A saját készülékek munkára való használata már általános gyakorlatnak tekinthető. Egyes becslések szerint a munkaképes korú lakosság birtokában lévő mobileszközök akár negyven százaléka is érintett lehet ebben. A vállalatok nem térhetnek ki a probléma elől - de akkor mit tehetnek?
Az új platform első, Intel Atom processzorra épülő kiszolgálója messze felülmúlja az x86-os szerverek energia- és költséghatékonyságát.
Az emberek számára mára minden eddiginél fontosabbá váltak mobil eszközeik, mégis kevesen fordítanak kellő figyelmet a biztonságra.
Az idei CeBIT a mélyreható társadalmi és gazdasági változás jegyében zajlott, amelyet a négy, nagy technológiai trend - a mobilitás, a felhő, a közösségi média és a nagy adat - egymást erősítő hatása hajt.
Megszabadulna veszteséges üzletágától a japán gyártó.
Az új gyártósoron mobiltelefonokat készíthet a koreai vállalat.
Az új processzorra épülő, közép- és felső kategóriás kiszolgálók a gyártó szerint 17 teljesítményrekordot jegyeznek, és versenytársaikhoz mérten sokszoros költségelőnyt adnak.
Az Apple legnagyobb gyártópartnere több mint 1,2 milliárd dolláros profittal zárta az utóbbi hónapokat.
2013. március 6-án a Magyar Posta informatikai vezetői tartottak előadást a VISZ és a BME közös szervezésében zajló Topinfo 2013 előadássorozat keretei belül.
Az amerikai lapkagyártó hamarosan a Sharp legnagyobb részvényese lesz.
A Samsung tervei nem váltak be a Liqavistával, ezért inkább megválnának tőle.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.