20 millió dollárt hozott a magyar videomegosztó
Az internetes videostreaming szolgáltató, a magyar-amerikai Ustream.tv 20 millió amerikai dollár tőkeinjekciót kap a japán Softbanktól.
Az internetes videostreaming szolgáltató, a magyar-amerikai Ustream.tv 20 millió amerikai dollár tőkeinjekciót kap a japán Softbanktól.
21 ország felhasználói birtokba vehetik a Microsoft platform, mint szolgáltatás megoldását. Hazánkba áprilisban érkezik.
43 millió dollár kártérítést követel a redmondi szoftvercég az Office illegális megosztása miatt.
A 100 legnagyobb amerikai cégből 92 a felhasználói közé tartozik. A vezető üzleti analitikai megoldásszállító SAS nemzetközi pénzügyi adatai szerint tavaly 2,31 milliárd dolláros árbevételt realizált, amely 2008-hoz képest 2,2%-os emelkedést mutat. A SAS tehát a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is nyereséges maradt, sőt folytatta megalakulása óta, vagyis 34 éve tartó töretlen növekedési trendjét.
A Gartner szerint a pénzintézeteknek sürgősen fokozniuk kell az online szolgáltatásaik biztonságát, mert a jelenlegi megoldások már nem nyújtanak megfelelő védelmet az ügyfelek számára.
Már Magyarországon is elérhető a Lenovo négy új, az üzleti szféra szolgálatára tervezett ThinkPad laptopja. A T410, T410s és T510 laptopok, valamint a W510 mobil munkaállomások a legújabb Intel Core kétmagos processzorokkal érkeznek.
Egy emberi jogi szervezet felkérte az Európai Bizottságot, vizsgálja ki, törvényes-e a Virgin Media internetszolgáltató által rendszerbe állítani tervezett, az Egyesült Királyságban működő fájlmegosztók forgalmát monitorozó CView szoftver használata.
Hazánkban is kapható a kisméretű cégek számára kidolgozott vállalatirányítási megoldás új verziója
A szoftvervagyon-kezelő rendszerek nagyban javíthatnak a szervezeti hatékonyságon. Külföldön már kis- és középvállalati szinten is elterjedt megoldásnak számítanak, Magyarországon azonban még kevés vállalat ismerte fel alkalmazásuk előnyeit: a szoftvervagyon-kezelő rendszerek költséghatékonyabbá és biztonságosabbá tehetik a szervezeti működést.
A Hewlett-Packard Európa tíz országában, tucatnyi notebook- és desktopmodelljén elérhetővé teszi az Omnifone zenemegosztó szoftverét és a kapcsolódó szolgáltatásokat.
Az új üzleti modelleket kereső videómegosztó virtuális videokölcsönzőt nyitott, amelyben bármely tartalomszolgáltató hozzáférhetővé teheti videóit ? fizetős, bérleti konstrukcióban. A szolgáltatás egyelőre csak az USA-ban érhető el.
A FORTUNE magazin minden évben összeállítja „A 100 legjobb munkahely” rangsorát, amelynek élére idén a vezető üzleti analitika szállító SAS került. A budapesti irodával is rendelkező vállalatot egészségügyi és családtámogatási programja, valamint a magánélet és a munka egyensúlyának megteremtésére tett erőfeszítései segítették az első helyre. A cég tizenhárom éve szerepel a kiemeltek között, összesen hétszer került már a legjobb tízbe, valamint ötször a legjobb ötbe.
Az F-Secure Exploit Shield nevű védelmi megoldása az Internet Explorer sérülékenysége kapcsán igazolta a biztonsági csomagokba integrált, webbiztonsági technológiák létjogosultságát.
A világ legnagyobb luxushajóját, az Oasis of the Seas-t a Cisco mobil és digitális médiatechnológiájával szerelték fel.
2010-es GSM Világkiállításon, Barcelonában mutatkozik be a technológia-független MOTIware, az ITware közösségi mobil TV megoldása.
A Microsoft bejelentette, hogy a jövőben rövidebb ideig fogja megőrizni a Bing keresője által naplózott IP-címeket. Ezzel a cég főként az európai adatvédelmi elvárásoknak kíván megfelelni.
A PlateSpin termékcsalád abban segít a Dell ügyfeleknek, hogy csökkentsék üzemeltetési költségeiket és növeljék az adatközpontjuk virtualizációjából származó megtakarításokat.
A magyar Forgács professzor által alapított, San Diegóban működő cég a 3D-s szervnyomtatást célozta meg.
A Creative 4U a hazai piacon elsőként kínál közép- és nagyvállalatoknak a legkülönbözőbb vállalatirányítási folyamatokban alkalmazható interaktív PDF űrlap megoldásokat.
A megállapodás keretében a két vállalat a jövő (és a jelen) felhőinformatikai kihívásaira optimalizált, integrált adatközpont-megoldások és -szolgáltatások kifejlesztését tűzte ki célul.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.