Tömegkarambolt okozhatott egy önvezető Tesla
Az autó tulajdonosa a szoftvert okolja a balesetért.
Az autó tulajdonosa a szoftvert okolja a balesetért.
A Statcounter szerint az Apple Safari jelenleg 8,98 százalékot tudhat magáénak.
A viselhető technológia forradalma a küszöbön áll, azaz mindenki életében abszolút kötelezővé válhat. A koncepció már az 1960-as évek óta létezik, amikor a Casio kiadott egy órát, amely számológépként is funkcionált.
Az Ethereum hálózaton lebonyolított összes tranzakció több mint négyszeresen haladta meg a Bitcoinét, de a Bitcoin még mindig a legkeresettebb kriptopénz 2022-ben.
Musk tavaly több milliárd dollár értékben adta el Tesla-részvényeit, hogy finanszírozza a Twitter közösségi médiavállalat tőkeáttételes felvásárlását.
Semmilyen belső égésű motorral szerelt modellt nem lehet már megvenni a skandináv országban.
A Contihoz és a REvilhez hasonló nagy zsarolóvíruscsoportok visszaszorulása kisebb bandáknak adott teret, ami kihívást jelent a fenyegetések felderítésében.
Biztonságosabban tudják karbantartani a szélturbinákat.
Mivel az amerikai-kínai feszültségek és a koronavírus az ellátási láncok újragondolására kényszeríti az autóipari ágazatot, a Toyota Motor beszállítója, a Denso japán autóalkatrészgyártó nagy lehetőségeket lát a tajvani chipgyártó vállalatokkal való partnerségben.
Már vádat is emeltek ellene, letöltendőt kaphat.
A technológia potenciáljának maximalizálása zajlik éppen ebben az országban.
A magas infláció, a nehéz gazdasági helyzet, a nyersanyag és energiaárak elszállása jelentősen meghatározzák majd 2023-at is, és ez a munkavállalók motivációját és elvárásait is befolyásolja.
A Deloitte Central Europe 2022-es Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból közel 400 pályázat érkezett. A kiemelkedő érdeklődés mellett idén a rangsorra felkerült cégek növekedésének mértéke is rekordot döntött.
A felfedezés új fejezetet nyithat a megújuló energia történetében, illetve kiváló lehetőséget jelent az IoT-eszközök fenntartható üzemeltetésére.
Egy aszteroida becsapódási szimulátor lehetővé teszi, hogy bárki elpusztítsa a világot különösebb következmény nélkül.
Fejlett segédrendszerek csökkentik az építőipari gépek által okozott balesetek kockázatát és mérsékelik a gépkezelők stresszterhelését.
Kim Dzsongun új katonai célokat tűzött ki 2023-ra.
Gigantikus fejlesztések sora valósult meg Kína autonóm tartományában.
Egyszerű pickupból lakóautót vagy akár mobil irodát is lehet varázsolni a Space Camper segítségével.
A Cisco informatikai vállalat további támogatásának segítségével 350 kézprotézist tudtak átadni Kijevben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.