Megjelent a céges Office for Mac
A Microsoft két kiadásra redukálta Office 2008 for Mac programcsomagját.
A Microsoft két kiadásra redukálta Office 2008 for Mac programcsomagját.
Bruce Sewell, az Intel vezető jogásza is elhagyja a céget, hogy hasonló pozíciót foglaljon el az Apple-nél. Folytatódik a Gelsinger által indított távozási hullám?
Az Intel fellebbezést nyújtott be az EU elsőfokú bíróságához a trösztellenes perben. A lépésre lehetett számítani, de a cég kifogásai között van újdonság.
A cégek leginkább a szándékos belső károkozás elhárítására figyelnek, miközben a véletlen események okozta károk sokkal gyakoribbak.
A cégeknek nem érdemes a Windows 7 bevezetésével várniuk – a Microsoft szerint.
A két nyomtatógyártó cég a multifunkciós irodai rendszerek új kínálatát vezeti be. A HP hálózati nyomtatási, nyomtatókezelési és a munkafolyamat-megoldásokat nyújt.
Pat Gelsinger, az Intel senior alelnöke és a cég legfontosabb, chipes üzletágáért felelős vezérigazgatója több forrás szerint is elhagyja vállalatát, és az adattárolási óriás EMC-hez megy át. Gelsinger távozása az első jele volna egy felmondási hullámnak?
Egyre gyakrabban kerülnek az internetes bűnözők célkeresztjébe a kisebb cégek, akiktől bizalmas banki és üzleti információkat próbálnak zsákmányolni a támadók.
Zárt tréningeken a szoftvercég munkatársai igyekszenek lejáratni a Mac és a Linux rendszereket.
A The Sunday Times értesülése szerint a Vodafone és az O2 mobilszolgáltató is 3,5 milliárd font feletti ajánlatot tett a T-Mobile brit leánycégére.
A Gartner piackutató és -elemző cég 2009-es felmérése a Xerox Corporation nemzetközi dokumentumkezelési szolgáltatását (Managed Print Services) a Magic Quadrant vezető szegmensébe sorolta.
Közel 2 milliárd dollárt kap az eBay az internet-telefónia cég részvényeinek többségéért, de nem a Skype miatt romlottak az üzleti eredményei.
Szerényebb költségkeretből gazdálkodó cégek, otthoni irodák, kisvállalatok számára igyekszik nyomtatási megoldást kínálni az OKI a megszokottnál alacsonyabb áron.
Richard J. Egan 1979-ben hozta létre a tároló megoldásokat szállító vállalatot kollégiumi szobatársával együtt. Ma a cégnek 40 ezer alkalmazottja van.
A Xerox Magyarország Kft. új multifunkciós nyomtatót vezetett be a piacra, amellyel csökkenthető a dokumentumkezelésre fordított idő és költség, így javítható a cégek termelékenysége. A WorkCentre® 4250 fekete-fehér berendezés kiváló minőségű nyomtatást és másolást biztosít megfizethető áron, valamint színesben szkennel és faxol.
A pécsi székhelyű Elcoteq a tervek szerint Pécsett hamarosan újra hétezer embert foglalkoztat majd - mondta Szili Katalin azt követően, hogy pénteken tárgyalt a finn cég vezetőivel Budapesten.
A második pénzügyi negyedévben csökkent a Dell nettó bevétele és haszna is, de a cég erős keresletre számít az év második felében.
Elismerte a kartellvádat és 26 millió dollár bírság megfizetését vállalta egy japán elektronikai alkatrész-gyártó vállalat. A cég a Motorolának szállított LCD-kijelzőket.
A Yahoo megújítja keresőszolgáltatását és továbbra is versenyezni kíván a Microsoft Bing keresőjével, a két cég kötött a közelmúltban kötött partneri megállapodás ellenére is.
A Nokia Booklet 3G-vel a finnek hosszú idő után ismét számítógépek gyártásába kezdenek. A cég a szűkülő mobiltelefon-piac miatt igyekszik bővíteni portfolióját az ugyancsak mobilitásra épülő termékkel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.