A Tesla gigantikus álmokat fogalmazott meg autógyártói jövőjéről, és még ott sem állt meg
Elon Musk a Tesla történetének harmadik mestertervének nevezte.
Elon Musk a Tesla történetének harmadik mestertervének nevezte.
A japán nagyvállalat megpróbálta megakadályozni a játékipar történetének legnagyobb felvásárlását, de most nekik kell felfedni lapjaikat.
A cél a cukorbevitel csökkentése és a rendszeres vízfogyasztás népszerűsítése.
A HP Enterprise (HPE) azt tervezi, hogy az Athonet 5G technológiáját a Greenlake és az Aruba hálózati szolgáltatásaiban használja. Hosszú távon a magánvállalati 5G-ben szeretne érvényesülni, ezért meg nem nevezett összegért fel is vásárolta az Athonet olasz hálózati specialistát.
A Cynet kiterjesztett észlelési és válaszadási platform új tanulmánya szerint a kis- és középvállalkozások CISO-inak 94 százaléka számol be arról, hogy túl stresszes a munkája.
A kiállítás kapcsolódik a Neumann János születésének 120. évfordulóját köszöntő rendezvénysorozathoz.
A fintech cégek élete nem mentes a botrányoktól. A szektor bármely területén találhatunk illegális, valamint immorális történeteket is.
A platform tisztességtelen eszközökkel téveszthette meg a fogyasztókat.
Egyre kifinomultabb módszerekkel fosztják ki áldozataikat a bűnözők.
Egyelőre elutasították a vállalat ellen piaci erőfölény miatt benyújtott 3,7 milliárd dolláros brit tömeges kereset.
A technológiai vállalat megemelte éves előrejelzését.
Az internet évente alapból 1,6 milliárd tonnát tesz hozzá.
A tavalyi év volt a legrosszabb a kriptopénz-lopások történetében. A hackerek 3,8 milliárd dollárt loptak el, élükön az Észak-Koreához köthető támadókkal, akik minden eddiginél többet kaszáltak.
A SUSE új, vezető telekommunikációs szereplőkkel együttműködésben kifejlesztett platformja rugalmas alapot biztosít ahhoz, hogy a szolgáltatók hálózati infrastruktúrája képes legyen megfelelni a jövőbeni igényeknek is.
A 2017-ben Nobel-díjjal elismert krio-elektronmikroszkópia módszere várhatóan átírja a biokémiát, az immunológiát, a genetikát, szinte minden biomolekuláris tudományágat.
Vásároljanak vagy ügyeket intézzenek, digitális világunkban az ügyfelek bárhonnét bármikor elérhető, önkiszolgáló módon használható szolgáltatást várnak el a vállalatoktól és a hivataloktól, az ehhez szükséges rendszerek felépítése és üzemeltetése azonban egyre összetettebb feladat. Felhőalapú szolgáltatáskezeléssel az OTRS minden szervezetnek egyszerűbbé és könnyebbé teszi az okos, automatizált folyamatok bevezetését és megbízható működtetését.
A streaming platform stratégiai partnerséget kötött a General Motors konszernnel, Will Ferrell visszatér.
A net népe máris arról beszél, hogyan lehet megkerülni a Netflix új, a fiókmegosztások ellen bevetett trükkjét.
Sikeresen zárult a magyar távközlés történetének legjelentősebb tranzakciója.
A cég tulajdonosa legalább emiatt nyugodtan alhatott tavaly.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.