Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 14619

Idén 200 millió forinttal támogatja a kutatói mobilitást a TéT-felhívás

Üzlet | 2020.06.12 21:03

Idén is pályázható a kutatók nemzetközi együttműködéseit ösztönző, 200 millió forint keretösszegű felhívás: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázat a résztvevők mobilitása és a szakembercsere támogatásával segíti a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében folytatott kutatások elindítását és a már létező együttműködések elmélyítését.

Már megint bíróság vizsgálódik a Samsung vezetője ellen

pcwplus.hu | 2020.06.11 15:30

A dél-koreai vállalatcsoport elnökének fiát, egyben jövendőbeli Samsung-elnököt könyvelési csalás és tőzsdei manipuláció miatt vizsgálják. Öt éve húzódik az ügy, hat hónapot már börtönben is ült érte, és lehet, hogy most sem ússza meg.

Ismeri a jótállás és szavatosság új szabályait?

Üzlet | 2020.06.11 13:56

Sajnálatos módon a vállalkozások 45 százaléka nem ismeri a szavatosság és a jótállás, közölte Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

IDC Summit 2020: Értéket teremteni a digitális gazdaságban

Üzlet | 2020.06.10 15:50

A digitalizáció rohamléptekben alakítja át a vállalkozások korábban megszokott üzleti modelljeinek működését, a pandémia hatására felgyorsítva a fejlődést minden vertikumban.

Riválisa lehet-e az Edge a Chrome-nak?

Tech | 2020.06.10 09:29

Nemsokára minden Windows 10 operációs rendszert futtató számítógépen elérhető lesz az Edge böngésző teljesen átdolgozott, Chromium alapú változata, ami a Microsoft reményei szerint megrendítheti a Chrome dominanciáját.

Különös elsötétülést okoz a legújabb Windows 10 hibája

Tech | 2020.06.09 19:05

Újabb hibát találtak a tavaszi Windows 10-frissítésben, amely elsötétíti a laptopokhoz csatlakoztatott külső megjelenítőket, ha a felhasználó rajzolni kezd egy programban.

Kényszerű innováció, avagy hogyan jöhetünk ki erősebben a válságból?

Üzlet | 2020.06.09 14:04

A koronavírus-járvány miatt mindenhol felgyorsult a digitalizáció, felpörgött az innováció, szinte a semmiből bújtak elő digitális megoldások, amelyek élhetővé tették a karantént, folytathatóvá a munkát és a tanulást.

Megerősítette az Intel a tavaszi Windows 10 hibáját

Tech | 2020.06.09 11:13

A Windows 10 operációs rendszer legújabb kiadása nem működik együtt megfelelően az Intel-féle Optane memóriával gyorsítótárazott meghajtókkal.

A legjobban szeretett és a legjobban fizető programozási nyelvek

Tech | 2020.06.09 09:01

A Stack Overflow 2020-as felmérése szerint a Rust a leginkább szeretett, a Python a leginkább akart, míg a Perl, a Scala és a Go a legjobban fizető programozási nyelvek.

A Windows 10 tavaszi frissítésének újdonságai

Tech | 2020.06.07 17:59

Fokozatosan jut el a felhasználókhoz a május végén kiadott legújabb Windows 10-változat, amely valljuk be, nem tartalmaz eget rengető nóvumokat.

Közeleg a határidő: online számlázás

Üzlet | 2020.06.07 13:07

Július 1-től módosulnak a számlakezelés szabályai. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb változásokat, és tanácsokat adunk a felkészüléshez.

Mérsékelt visszaesés várható az okostelefon-piacon

Üzlet | 2020.06.05 15:31

Egymás után érkeznek a piackutató cégek pesszimista előrejelzései a koronavírus-járvány által megrogyasztott okostelefon-piacról, amely 2020-ban várhatóan közel 12 százalékkal fog visszaesni az eladott darabszám tekintetében.

A Fujitsu asztali gépek és munkaállomások nagy teljesítményű, új generációjával lép piacra

Céginfo | 2020.06.05 14:26

Az új Fujitsu ESPRIMO asztali PC-k minden eddiginél nagyobb rugalmasságot és teljesítményt nyújtanak. Az Intel processzorok legújabb, 10. generációjának bevezetésével a 2020-as ESPRIMO portfolió még jobban igazodik a felhasználók igényeihez.

Windows helyett Linux?

Üzlet | 2020.06.05 11:10

Sajtóértesülések szerint Hamburg városa is azt fontolgatja, hogy München példáját követve nyílt forráskódú szoftverekre tér át.

Mi lesz veled, PC-piac?

Üzlet | 2020.06.04 19:25

2020-ban a globális PC-piac hét százalékos csökkenést lesz kénytelen elkönyvelni, növekedés csak 2022-ben várható.

Okos tárolók az adatszférában

Üzlet | 2020.06.04 13:50

Kitartóan nő a telepített tárkapacitás mérete világszerte, az IT-költést egészében visszavágó világjárvány az adatrobbanásnak csak újabb löketet adott az IDC friss jelentései szerint. A szállítók mesterséges intelligenciával automatizált, hiperkonvergens tárolókörnyezetre esküsznek, amelyet a vállalatok nemcsak a nyilvános felhőben, hanem saját adatközpontjukban is szolgáltatásként használhatnak.

Egyre jobban szereti a Linuxot a Lenovo

Üzlet | 2020.06.04 11:12

Több számítógép modell - a teljes ThinkStation és ThinkPad P sorozat - esetében teszi elérhetővé az Ubuntu és Red Hat operációs rendszereket a Lenovo.

Szuperradír került a Facebookba

Tech | 2020.06.04 08:15

Az új eszközzel törölhetjük, vagy a kíváncsi szemek elől teljesen eltüntethetjük meggondolatlan régi posztjainkat, vagy azokat a fotókat, amikre ma már nem vagyunk büszkék. A szolgáltatás először a mobil appban jelenik meg, de később jön az asztali változata is.

Windows 10 helyett Linux Lite 5.0: egy próbát megér!

Tech | 2020.06.03 17:58

Megjelent az egyik legkellemesebb Windows-alternatíva, a Linux Lite legújabb kiadása. Olyan gépeken is megbízhatóan fut, amelyeken a Microsort operációs rendszere nem, és alapból izmos szoftvercsomag tartozik hozzá.

Élet és jövő a korona után

Üzlet | 2020.06.03 08:31

A 2009-ben alapított Prianto személyre szabott disztribúciós igények kielégítését tűzte ki célul. Mostanra európai, amerikai és kanadai IT-piacokat is lefedő vállalatcsoporttá vált olyan gyártópartnerekkel, mint a Quest Software, a One Identity, a Syslog-ng, a Solarwinds, a Unitrends, az Acunetix, a Runecast és a TeamViewer.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.