7 nanométeres adatközponti chip érkezik Kínából
Az újdonság 24 milliárd tranzisztort tartalmaz, teljesítménye pedig állítólag duplája az asztali gépekben használt megoldásoknak. Még idén megkezdik a forgalmazását.
Az újdonság 24 milliárd tranzisztort tartalmaz, teljesítménye pedig állítólag duplája az asztali gépekben használt megoldásoknak. Még idén megkezdik a forgalmazását.
Az Egyesült Államokban nem rajonganak a központi adatnyilvántartásokért. A Covid-19 azonban életre hívta az ország történetének talán legnagyobb egészségügyi adatbázisát, amely a későbbi járványok leküzdésében is jó szolgálatot tehet.
Az Intel 7 nanométeres gyártásának megcsúszása jót tett az AMD részvényárfolyamának, ami a közeljövőben tovább emelkedhet, így várhatólag még nagyobbra nyílik az olló a két nagy lapkagyártó között.
A chipgyártó eddig is vért izzadva küszködött a gyártástechnológia megújításán, de az AMD elhúzott mellette. Most pedig kínos bejelentést tettek.
Új mikroprocesszorokkkal, köztük egy adatközpontokba szánt, második generációs Xeon processzorral, valamint egy 10 nanométeres 5G lapkával rukkolt elő a cég.
Gondolatkísérletre szeretném invitálni Önöket. Idézzék fel életük egyik legszebb pillanatát! Megvan? Érzik, hogy milyen kellemes érzéssel árasztja el Önöket ez az emlék? Hát persze, hogy igen!
A cég vissza akarja szerezni korábbi vezető szerepét, és ennek jegyében 2021-től megkezdi a 7 nanométeres lapkák gyártását.
A 7 nanométeres Radeon VII grafikus lapkák február 7-én, az EPYC szerver CPU-k az év közepén érkeznek.
Jön a 10 nanométeres architektúra, ami új korszakot nyit a lapkagyártásban.
A lapkagyártó új NUC mini PC-i 10 nanométeres "Cannon Lake" processzorra épülnek.
Az Intel leszállította az első 10 nanométeres Cannon Lake lapkákat.
Egyes felhasználók anomáliákról számoltak be.
Álltam a jeruzsálemi Hotel Moriah bejárata előtt, jobb kezem középső ujját az ég felé emelve jeleztem a taxisnak, hogy szolgáltatása nem érte el a szerintem elfogadható szintet. Soha azelőtt és azóta sem tettem ilyet - így utólag szívből bánom, hogy pont e városban ragadtattam el így magam.
Új internethez új vas kell, és az IoT hajnalán a processzorgyártók láthatóan mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb startpozícióba hozzák magukat. Éppen ezért meglepő, hogy a következő generációs, 10 nm-es lapkák gyártása a vártnál jóval később indul.
A Project029 Media and Communications Kft., korábbi nevén IDG Hungary Kft. vásárolta meg a Central Médiacsoport televíziós üzletágát.
Magyar kutatók, Tapasztó Levente és munkatársai az MTA TTK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetében (MFA) a világon elsőként tudták a grafén szerkezeti hullámosságát nanométer alatti (0,7 nm) pontossággal szabályozni. Ezzel messze meghaladták az eddig elért legkisebb, 300 nanométeres hullámperiódust.
Az új processzorok kisebb fogyasztásuk révén jelentősen növelhetik az okostelefonok és táblagépek akkumulátoridejét.
Paul Ottelini, az Intel vezérigazgatója szerint az Apple-nek is megérné, ha a cége által gyártott, a versenytársakénál kisebb és energiatakarékosabb chipeket építené a táblagépeibe.
Íme egy jó lehetőség a fejlesztőknek, hogy megmutassák a munkáikat és nyilvános elismerést szerezzenek maguknak és mobil alkalmazásaiknak.
Az AMD lapkagyártó bejelentette, hogy a következő két évben milyen alapvető termékfejlesztéseket terveznek. Eszerint alacsony fogyasztású szerverekkel, új system-on-a-chip termékekkel jelentkeznek, és reményeik szerint az összes asztali PC és notebook processzorai 28 nanométeres architektúrával épülnek majd - jelentette a CRN szakportál.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.