Indul az appcsata
Mobilalkalmazás-fejlesztő versenyt indít az IVSZ. Cél a legjobb hazai appok megtalálása.
Mobilalkalmazás-fejlesztő versenyt indít az IVSZ. Cél a legjobb hazai appok megtalálása.
Cél, hogy a szoftverkörnyezet a lehető legjobb minőségű legyen. Ezt gyártóhoz kötött és nyílt forráskódú rendszerekkel egyaránt el lehet érni. A nyílt közösségben rejlő, hatalmas fejlesztői kapacitást azonban hozzáértő módon kell kamatoztatni, és a professzionális, helyi támogatás sem nélkülözhető.
Fél évvel az előző változat bejelentése után megjelent Magyarországon is a hazánkban igen népszerű Deplhi és a Delphit is tartalmazó RAD Studio fejlesztő rendszer újabb változata, az XE5.
A fejlesztőknek már az insta és a gram szavakat is tilos használni.
A Samsung közösen szeretné megalkotni a fejlesztőkkel a következő lépcsőfokot.
A Microsoft frissíti IT-infrastruktúra-szoftvereit és fejlesztőeszközeit, hogy még szorosabban együttműködjenek a Windows Azure-alapú felhőszolgáltatásokkal. A Windows 8.1 is nagyobb támogatást ad a BYOD-programokhoz.
A fejlesztők elégedetlenek, és inkább nem is készítenének a Wii U-ra semmit.
Elindult a Samsung Smart App Challenge 2013, a koreai gyártó alkalmazásfejlesztő világversenye.
Ezúttal két appfejlesztőt, a Xobnit és a Qwikit célozta meg a Yahoo.
Június végével nem árulhatnak fizetős programokat az ország fejlesztői.
A japán nagyvállalat Fejlesztő Támogató Programja eredményeképpen magyar fejlesztésű szoftvert kínál dokumentumkezelő rendszereihez és nyomtatóihoz.
Júliusban tartja a Dropbox az első fejlesztői konferenciáját.
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Open Academy, melyen több száz szoftverfejlesztő képezheti tovább magát ingyen.
Több mint százmillió dollárt fektet a felhő-alapú szoftvereket fejlesztő Pivotalba a General Electric.
A Winamp fejlesztői csapatát elméletileg nem érinti a tömeges elbocsájtás.
Mindössze 54 órája volt annak az 50 fejlesztőnek, designerek és vállalkozónak, akik részt vettek április első hétvégéjén megrendezett projektfejlesztő versenyen.
152 millió eurót hozott a dühös madarak kicsit sem csendesedő őrülete.
A T-Systems részévé vált az egyedi nagyvállalati alkalmazásokat fejlesztő pécsi cég.
A Computerworld harmadik alkalommal rendezte meg a nyílt forrású fejlesztések, a fejlesztő közösségek és e piaci szegmensben tevékenykedő cégek számára az Open Source Konferenciát a budapesti Aréna Plazában, a Cinema City-ben. A népes közönség hazai és külföldi előadók sorát hallgathatta meg.
A nyílt forráskódú fejlesztés egyik legnagyobb pozitívuma az együttműködés, azaz a közösségben rejlő erő, hiszen az opensource-alkalmazások rengeteg fejlesztő együttes hozzájárulása és közös munkája révén készülnek és frissülnek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.