A ChatGPT eljön az irodai állásokért és el is viszi őket
A fehérgalléros dolgozók hamarosan szembesülhetnek azzal a mesterséges intelligencia okozta zavarral, amelytől mindenki pánikol. De ez a hír jobb lehet, mint sejteni lehetne.
A fehérgalléros dolgozók hamarosan szembesülhetnek azzal a mesterséges intelligencia okozta zavarral, amelytől mindenki pánikol. De ez a hír jobb lehet, mint sejteni lehetne.
Egy autóipari felmérés szerint csak a szakemberek 39 százaléka tartotta elérhetőnek, hogy 2040-re kizárólag elektromos meghajtású gépjárműveket gyártsanak.
Új, világszínvonalú gyártógépsor debütál az üzemben.
A japán márka a koronavírus-világjárványt követően a felvértezi autóit a kórokozók elleni védelemmel.
Majdnem 16 százalékot jelent, hogy egy pályázó átlagosan két szakra, vagy két munkarendre, vagy két finanszírozási formára is jelentkezett.
Közel 20 országból gyűlnek össze idén áprilisban a technológiai iparág vezető szereplői, hogy bemutassák új fejlesztéseiket, és azt, miként képzelik el az élhetőbb, barátságosabb jövőt.
Bár komoly kihívások sorával szembesülnek a szervezetek a jelenlegi gazdasági és geopolitikai helyzetben, a nehéz üzleti környezet egyúttal az inspiráció forrása is, vallja a Thalassys. A vállalatfejlesztés szakértőjeként ismert cég immár a legfejlettebb tartalomkezelő megoldással is segíti ügyfeleit a feltáruló lehetőségek megragadásában.
Már robotok hegesztenek az üzemben.
A konzorcium a projekt első fázisában, a következő 3,5 évben, több hardver- és szoftverértékelő rendszert és először egy 100 kvantumbites kvantumszámítógépet hoz létre a speciális alkalmazások működtetéséhez.
A neolit településrészlet azért igazán jelentős a szakemberek számára, mert a Duna-Tisza-közén és Bács-Kiskun vármegyében eddig nem találtak jelentős emlékeket ebből a korszakból.
Új értékesítési keretrendszer jön létre.
A fiatalok az augusztus 28. és szeptember 4. között szervezett rendezvényen belül két versenynapon mérik össze tudásukat.
Izgalmas, de veszélyes funkcióval bővült a Bixby asszisztens repertoárja.
Ezek a főbb akadályok, amelyekkel a vállalatok nap mint nap szembesülnek, amikor az adatokból megalapozott, agilis döntéseket szeretnének hozni.
Olyan kötelezettségek vonatkoznak rájuk, mint a kockázatkezelés, valamint a külső és független auditálás.
Egy kaliforniai bíró a hírek szerint engedélyezi, hogy a Meta lezárja a Within nevű virtuális valóságos fitnesz startup felvásárlását, annak ellenére, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) trösztellenes ügye folyamatban van.
Az autók emissziói évente több millió ember egészségét károsítják.
Erre a pénzmosással szembeni fellépés és a bűncselekményekhez kapcsolódó pénzeszközök visszaszerzése érdekében van szükség az ország igazságügyi minisztériuma szerint.
A most lezárult fejlesztés keretében egy egyedi 3D-s nyomtatót állítottak üzembe, amely mikronos mérettartományban akár 500 ezer szín nyomtatására is képes.
A vállalatok, különösképpen a kkv-k számára létkérdés a digitalizáció, noha ezt még kevesen ismerik fel. De vajon vannak-e olyan szakemberek, akikre a vállalatok a digitális átalakulást fontolgatva támaszkodhatnak? Ha most még nincsenek is elegen, remélhetőleg rövidesen megszaporodik a számuk. A BME dolgozik egy új szakma - a digital coach - létrehozásán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.