Adatközpont hőjével fűtenek Helsinkiben
A finnországi Helsinkiben található ortodox Uspenski-katedrális alatt kiépített adatközpont hőjével fűtik majd a kedvenc turistalátványosságnak számító épületet.
A finnországi Helsinkiben található ortodox Uspenski-katedrális alatt kiépített adatközpont hőjével fűtik majd a kedvenc turistalátványosságnak számító épületet.
Több tízmillió forint bírságot kell fizetnie a Pannonnak és a Vodafone-nak, amiért azok a Versenyhivatal szerint megtévesztették fogyasztóikat. Korlátlannak hirdették a mobilinternet szolgáltatásukat, holott valójában nem volt az.
Bár a mobilinternet-csomagok már lényegesen áttekinthetőbbek, mint a szolgáltatás indulásakor, a fogyasztónak ma is körültekintőnek kell lennie, ha nem akar sokkoló összegű számlával találkozni - jelentette ki Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.
Egy tanulmány szerint a vizsgált 66 országból tavaly óta 62-ben javult a fogyasztói szélessávú szolgáltatások minősége. Nálunk is, csak nem eléggé.
A hulladékhő közvetlen újrahasznosítása révén a cél a teljes energiafogyasztas 40 szá-zalékos, a széndioxid-kibocsátás akár 85 százalékos mérséklése
10 millió forintra bírságolta a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-t a Nemzeti Hírközlési Hatóság.
A T-Systems és az Intel infokommunikációs szolgáltatások ipari megvalósításán és automatizálásán dolgozik a müncheni DataCenter 2020 központban.
A PC-mentes irodai rendszerek kevesebb a veszélyes hulladékot halmoznak fel, értékállóbbak és energiafogyasztásuk is harmada a hagyományosénak.
Francia fogyasztóvédők már vizsgálják a felrobbanó és spontán berepedő üvegű iPhone-ok ügyét, és az összes EU-s országból gyűjtik az adatokat.
Kipróbáltuk a Budget-IT szolgáltatást, amellyel a vállalkozások akár több évre is befagyaszthatják hardver- és szoftver-kiadásaikat.
Az energiatakarékos, költséghatékony üzemeltetésű új PC ára hamar megtérül és versenyképes az azonos kategóriájú normál fogyasztású társaiéval.
Magyarországon is kaphatóak a Fujitsu Technology Solutions hibernált állapotban nulla wattot fogyasztó számítógépei.
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy elnyerte a legjobb üzleti márkákat számon tartó Business Superbrands címet. A díjakat idén is azon vállalatok között osztották ki, melyek saját területükön kitűnő hírnevet szereztek, és melyek nem fogyasztókat céloznak, hanem szervezeteket, vállalkozásokat szolgálnak ki.
Szeptember 1-jétől az energiafogyasztás szempontjából nem hatékony fényforrások fokozatosan eltűnnek az Európai Unió piacáról.
Az EU-ban csökkennek, nálunk a gyenge forintárfolyam és az áfaemelés miatt emelkednek a külföldi mobilhívás indításának és fogadásának díjai.
Az NHH Tanácsa szerint a Magyar Telekom aránytalanul megnehezítette az előfizetők számára a szolgáltatóváltást és ezzel korlátozta a piaci versenyt.
PALO ALTO (Kalifornia, USA) 2009. június 3. – A HP ProLiant G6 portfóliójának ma bemutatott, új elemei hasznos fejlesztéseket kínálnak az energiahatékonyság, a teljesítmény és a felügyelet terén, és ezzel nagyobb értékhez juttatják tulajdonosaikat minden informatikára költött dollár után.
Ügyfélintelligencia rendszerrel növelhető az orvoslátogatás hatékonysága Ötvenkétezer forintba került 2008-ban egy átlagos magyar állampolgár gyógyszerfogyasztása, ami 31,7 dobozt jelentett fejenként. Ez enyhe növekedés 2007-hez képest, és jól mutatja, hogy az iparág a válságra kevéssé érzékeny. Ugyanakkor a nemzetközi tendenciákkal összhangban hazánkban is komoly változásokon megy keresztül a gyógyszerszektor. Egyre inkább teret nyernek az olcsóbb utángyártott (generikus) készítmények, változnak a fogyasztói szokások, miközben szigorodnak a gyógyszerpromóció szabályai. A gyógyszermarketinggel foglalkozó szakemberek tehát új kihívások előtt állnak, amelyben komoly szerephez juthatnak az ügyfélintelligencia megoldások is.
A CEBR kutatóintézet felmérése szerint Magyarországon évente körülbelül 425 milliárd forintot költenek üzleti célú nyomtatásra. Ebből 162 milliárd forint kihelyezett nyomtatásra és 263 milliárd forint házon belüli nyomtatásra megy el. Csupán a házon belüli nyomtatás fejlesztésével nem kevesebb, mint 6,5-20 milliárd forintnyi megtakarítást lehetne elérni éves szinten. Emellett további 10 milliárd forintnyi megtakarítás keletkezhet a kihelyezett nyomtatás házon belülre viteléből. Hatékonyabb nyomtatással hazánkban összesen több mint 33 milliárd forinttal lehetne növelni a termelékenységet, mely a GDP 0,05 százaléka. Ha ezek a nyomtatási szokások elterjednek a magyar gazdaságban, azzal nemzetközileg versenyképesebbé tehetik a cégeket, fellendíthetik az exportot és az üzleti befektetéseket, valamint csökkenthetik az importot és a fogyasztói árakat.
Szeptemberben ismét megszervezik a fogyasztói elektronika világkiállítását, az IFA-t Berlinben. A piac helyzetéről nemzetközi sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.