Mesterséges Intelligencia Tudásközpontot hoz létre a Microsoft a GDE-n
Stratégiai együttműködést kötött a Gábor Dénes Egyetem és a Microsoft Magyarország.
Stratégiai együttműködést kötött a Gábor Dénes Egyetem és a Microsoft Magyarország.
Több mint 170-en vettek részt a magyar machine learning találkozón.
A kurzusra a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatói mellett szeptembertől, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar hallgatói is beiratkozhatnak.
Elektromos autók különböző berendezéseit és alkatrészeit, az elektromos motorok különböző elemeit, valamint fedélzeti töltőket és invertereket fognak gyártani.
Clément Beaune megadóztatná a sokat utazókat.
Amikor részvényekről beszélnek az emberek, jellemzően a nyilvános tőzsdék kontextusában teszik azt. Nem meglepő, hiszen könnyebben hozzá lehet férni egy tőzsdén jegyzett cég részvényeihez, mint egy magánvállalatéhoz. A fintech szektor azonban igyekszik minél több befektetést elérhetővé tenni minél több ember számára.
A pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy alap- vagy mesterképzésen tanuló hallgatókat és doktoranduszokat is bevonjanak a kutatómunkába.
A munkavállalók átlagosan 8 százalékkal magasabb bérre számíthatnak a következő egy évben.
Lantos Csaba hétvégén jelentette be, hogy évesről havi elszámolásra állnak át.
Kevesebb, mint egy napba telik, hogy a támadók elérjék az Active Directory-t - a vállalatok legkritikusabb eszközét. Rádásul a zsarolóvírus-támadások túlnyomó többsége a "nyitvatartási időn" kívül történik.
A Samsung és az Apple mellé a dobogó harmadik fokára a Motorola jelentkezett be - nem lesz egyszerű küzdelem, de a cég óriási erőket mozgósít ennek érdekében.
2016-ban - Európában az elsők között - ismerte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy az adatvezérelt ágazatirányításhoz, a felelős döntéshozatal támogatásához, az egyes szektorok célzott fejlesztéséhez, a versenyképesség növeléséhez pontos, naprakész adatokra van szükség.
A szerződött ügyfelek 68 százaléka a kkv-szektorból került ki, ők a szerződött hitelállomány alapján a források 43 százalékát használhatják fel.
Egy friss elemzés szerint júliusban történelmi mélypontra süllyedt a közös valutában lebonyolított, határokon átnyúló SWIFT-tranzakciók száma.
Elon Musk posztja és egy YouTube csatorna új, Fremont-ban készült drónvideója is erre utal.
Robusztus növekedés elé néz a vállalati alkalmazások piaca a következős öt évben, prognosztizálja friss jelentésében az IDC, amihez a szervezetek digitalizációs stratégiai törekvései adnak hajtóerőt. Európában különösen a szakemberhiány kezelése és az ügyfélkapcsolatok javítása ösztönöz majd sok szoftverberuházást.
A szakképzési centrumok energiahatékonyságának növelése érdekében két szakképzési centrumban pilot jelleggel 387 okosmérő eszközt is telepítettek.
Dolly Vuchkova, a Magyarországon is jelenlévő Sigma Software Group bolgár irodájának vezető toborzója. A szakember folyamatosan képzi magát, és miután megszerezte második felsőfokú HR-végzettségét, úgy döntött, hogy elsajátítja a jelnyelvet is. Íme a történet, ami mögötte áll.
A felhő előnyeit ma már aligha szükséges ecsetelni a technológiai és üzleti vezetők előtt. A vállalat üzleti modelljét hatékonyan és eredményesen támogató, hibrid és többfelhős környezet kialakítása azonban már más történet.
A GVH utoljára 2016-ban zárt le a szektort érintő, átfogó ágazati vizsgálatot a szálláshely-foglalás hazai piacán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.