A Google+ miatt magyarázkodhat a Google
Forrnak az indulatok a Google keresőjének új pluszos funkciója körül. A kritikusok szerint a cég visszaél dominanciájával és a relevancia is sérült. Szövetségi vizsgálat indulhat az ügyben.
Forrnak az indulatok a Google keresőjének új pluszos funkciója körül. A kritikusok szerint a cég visszaél dominanciájával és a relevancia is sérült. Szövetségi vizsgálat indulhat az ügyben.
Sokak vélekedtek úgy 2011-ről, hogy ez az év lesz a tisztán elektromos hajtású autók forradalmának kezdete. Bizonyos szemszögből talán igazuk is volt, de 2012 elején érdemes megvizsgálni, mi a helyzet ezen a téren.
Amerikai képviselők egy csoportja azt követeli a nemzetközi doménregisztrációért felelős ICANN szervezettől, hogy halassza el az új legfelsőbb szintű csúcsdomainek (gTLD-k) szabályozására vonatkozó 2012-es tervének megvalósítását.
Egy vállalat nyert az informatikai szektorból a Magyar Public Relations Szövetség CSR versenyén. A szakmai szövetség negyedik éve rendezi a felelős vállalatok megmérettetését, melyet most több kategóriában is vizsgált. A zsűri 11 céget díjazott három csoportban
Az Európai Bizottság versenyügyi hivatala az EU trösztellenes szabályainak megsértésével kapcsolatban vizsgálódik az Apple és öt másik könyvkiadással foglalkozó vállalat ellen.
A cég mozgó laborja a 2012-es foci-EB drukkertípusait vizsgálja.
Mára a mobiltelefonok használata messze túlmutat a hívásokon, az SMS-ek vagy e-mailek ellenőrzésén. Azóta, hogy az Apple 2007-ben bemutatta az iPhone-t, s ezzel új irányt szabott a kézi készülékek használatának - a mobilozás életforma lett - állítja a PricewaterhouseCoopers (PwC) a jövő lehetséges trendjeit is vizsgáló elemzése.
Internetes jeltolmácsoló szolgáltatás, a depresszió felismerése a Facebook-aktivitás alapján, ultrahangvizsgálat mobiltelefon segítségével.
Noha programozás nélkül nincsen tesztelhető szoftver, az alkalmazás átvizsgálása legalább ugyanilyen fontos feladat. Verseny, hazai színekben.
Az ősz a MagiCom életében az auditokat jelenti, mivel már évek óta kialakult rendszer szerint ilyenkor esedékesek az irányítási rendszereinek felülvizsgálata, amit az idei évben ismét hibátlanul sikerült teljesíteni.
Környezettudatos beszállítóit díjazta az SAP Hungary Kft. az újonnan alapított Aranyhal díjjal. A szoftvervállalat a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátójának számító 290 gépjárműt számláló autóflotta- és üzemeltetés területén vizsgálta a leginkább környezetbarát, fenntartható fejlődés elveit figyelembe vevő cégeket.
A NordTelekom a Beltáv felvásárlása után néhány nappal azt jelezte, folyamatosan vizsgálja a potenciálisan felvásárolható telekommunikációs cégeket, mert további akvizíciókra készül.
Megtörtént a Beltáv ügyfeleinek és eszközeinek felvásárlásáról szóló megállapodás aláírása, melynek köszönhetően a Nordtelekom jelentősen növelte ügyfelei számát. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Nordtelekom azt követően írta alá a szerződést, hogy megkapta a független könyvvizsgáló jelentését, mely a Beltáv megvásárolt részeit 166 millió forintra értékelte.
Az Invitel és a BellResearch közös kutatásában vizsgálta a kisvállalatok döntéshozatali szempontjait.
Nyolc hazai megyei jogú várost, valamint egy kisvárost vizsgált meg az MTA Regionális Kutatások Központja abból a szempontból, hogy a települések mennyire felelnek meg az intelligens vagy más néven okos városokkal (smartcity) szemben támasztott kívánalmaknak, így például mennyire képezi részét az infokommunikációs eszközök használata a mindennapi ügymeneteknek. A témáról Dr. Lados Mihályt, az MTA Regionális Kutatások Központjának Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének igazgatóját kérdeztük.
A Google ügyvezető elnöke szerint a keresőóriás nem manipulálja a keresési eredményeket.
Az ötödik, egymást követő évben is a Dow Jones Fenntarthatósági Indexében (DJSI) szerepel az SAP, a szoftveripar leginkább fenntartható vállalataként- jelentette be a német gyökerű IT-cég. Az SAP előző évhez képest növelte mutatószámait a munkaügyi gyakorlatok, a beszállítói sztenderdek, a környezetvédelmi szabályok, és az etikai kódex terén. A összeállításban a világ 2500 legnagyobb cégét vizsgálták, 57 kritérium szerint.
Az amerikai szövetségi versenyhatóság trösztellenes vizsgálata, mely a Google keresőtechnológiáját vizsgálja, felfedheti a keresőmotor által képezett találati rangsor működését, illetve a hirdetések és az organikus keresőtalálatok közötti lehetséges összefüggéseket - mondta néhány Google kritikus pénteken egy washingtoni fórumon.
Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatának célja annak kiderítése, megalapozottan vádolják-e a Craigslist.org illetékesei az online aukciós ház vezetőit azzal, hogy üzleti titkokat loptak el tőlük.
A megfelelő döntés meghozatalához mindenkinek szüksége van segítségre. Komoly, több mint három évtizedes iparág épült már erre a kihívásra - cikkünkben megvizsgáltuk az alapokat és néhány alternatívát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.