Magyar cégek a dubai kiállításon
Tizenegy magyar cég mutatkozik be az Egyesült Arab Emírségekben megrendezett, csütörtökig tartó informatikai seregszemlén a GITEX-en.
Tizenegy magyar cég mutatkozik be az Egyesült Arab Emírségekben megrendezett, csütörtökig tartó informatikai seregszemlén a GITEX-en.
Október 9-én és 10-én újra találkozik a HR-szakma a Syma csarnokban. Az emberierőforrás-menedzsment területére szakosodott, magas színvonalú Personal Hungary az egyik legmeghatározóbb esemény a hazai munkaerőpiacot alakító szakértők és érdeklődők számára.
Folyamatosan növeli árbevételét a megalapítása óta a világ egyik legismertebb csúcstechnológiára szakosodott elemző cége, a Gartner.
A Symantec által megfigyelt csúcshackerek megrendelésre törik fel a rendszereket.
Az SAP AG bejelentette, hogy hetedik, egymást követő évben is a leginkább fenntartható szoftvercégként rangsorolta a Dow Jones listája.
Csütörtökön az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában mutatták be a WEB 2.0 SEE elnevezésű brit-lengyel-olasz-magyar projektet, amely a fogyatékosok számára internetes hálózat segítségével ad tájékoztatást és segítséget foglalkoztatási, illetve oktatási-képzési kérdésekben.
A hónap vége helyett jövő nyáron indulhat a rendszer.
Az Apple mobilos operációs rendszere 387 ismert sebezhetőséggel bír, az Android viszont csupán 13-mal, mégis az Androidot futtató eszközök vannak nagyobb veszélyben.
Egy nagyvállalat üzleti rendszereinek adatbázisai az évek során rendkívüli mértékben megnövekednek a folyamatosan halmozódó adatok miatt. Ezen adatok egy része ugyanakkor már nem vesz részt a napi üzleti folyamatokban, tárolásuk csupán a törvényi megfelelés miatt vagy hosszú távú elemzés céljából szükséges.(X)
A 2011-es csúcs után már a második éve csökken a kereslet a mobiltelefonok után az ún. szürke piacon.
Év végére módosították a határidőt.
Az EY tanulmányából kiderül, a magyar cégek alábecsülik az informatikai csalások veszélyét.
A nyilvános felhőszolgáltatásokkal kapcsolatban kirobbant, amerikai nemzetbiztonsági megfigyelési botrány csupán egy az események hosszú sorában, amelyek újra és újra emlékeztetik rá a felhasználókat - adataik a felhőben sem lehetnek teljes biztonságban. Védelmükért azonban mind a szolgáltatók, mind ügyfeleik sokat tehetnek.
Egyszerűen kezelhető, csúcstechnológiás tájékoztatórendszer készült a Szegedi Vadaspark számára.
Ma a világon - bármennyire hihetetlenül hangzik - csupán egyetlen megoldás képes azonos időben több tízezer ember egyidejű tranzakcióját villámgyorsan lebonyolítani. Az első, valóban működő magyar NFC-projektet megvalósító Metapay ügyvezetőjével, Lévai Gáborral beszélgettünk.
Az életvitelt segítő infokommunikációs megoldások elterjedéséhez nem csupán pénzre és fogadókészségre, hanem az eszközök alkalmazásában jártas szakemberekre is szükség van. A képzés eddig elmaradt.
Május elején, több mint hat év után lecseréltem Toshiba notebookomat egy Samsungra, amely csaknem fele annyit nyom, mint elődje. És amelyet Windows 8-cal adtak. Kifejezetten akartam, hogy a 64 bites gépemen ez legyen az operációs rendszer. Nem tagadom, hajlamos vagyok az önkínzásra.
Szeptember végén szemétté válnak a Microsoft netezős beltéri egységei.
A Leövey Klára Gimnázium interaktív létesítménye 5000 diák oktatását szolgálja.
Csütörtöktől naponta maximum 3 cikk olvasható ingyen az alkalmazásaikon keresztül.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.