Tömeges percvásárlás és ingyenesség
A Vodafone két tarifacsomagjával a megvásárolt perceket kettő vagy négy SIM-kártyán is felhasználhatjuk, a beszélgetés egymás között ingyenes.
A Vodafone két tarifacsomagjával a megvásárolt perceket kettő vagy négy SIM-kártyán is felhasználhatjuk, a beszélgetés egymás között ingyenes.
A város vezetőinek már csak abban kell megegyezniük, hogy ki építi ki a Wi-Fi hálózatot, ki üzemelteti majd a rendszert, fizetős lesz vagy ingyenes.
A dokumentumkezelők mellett az Adobe bejelentette a térbeli Acrobat 3D és az Acrobat Elements fejlesztését. A Reader a 8-as verzióhoz is ingyenes.
A cégek bejelentették, hogy a kereső motorja szorosan beépült a Nokia Mobile Search alkalmazásba, és néhány készülékhez ingyenesen le is tölthető.
A decemberben rajtoló SpiralFrog.Com ingyenes zene- és dalszövegletöltő oldalon a hirdetések megtekintésével kell majd fizetni a dalokért.
A Microsoft immár bárki számára ingyenesen letölthetővé tette az új Vista oprációs rendszer első kiadásra jelölt RC1-es változatát.
Az Interware ősz eleji akciójában a Privát ADSL X csomagot választó ügyfeleknek az egy év letelte után a második évet ajándékba adja.
Az ingyenes Google Apps for Your Domain nevű szolgáltatás főként olyan kis- és középvállalatok, oktatási csoportok és szervezetek érdeklődésére tart igényt, amelyek a jövőben jelentős növekedésre számítanak.
Nemsokára San Franciscóban is elérhető lesz a Google ingyenes Wi-Fi hálózata, Budapesten a tervek szerint akár már jövőre megjelenhetnek a jeltovábbítók.
A vezető PC-gyártók megegyeztek a Microsofttal, hogy számos, az év végén eladott géphez ingyenes Vista-kupont mellékelnek. A rendszer futtatására alkalmas gépek megvásárlásával így nem kell januárig várni.
A Pannon ügyfelei augusztusban és szeptemberben minden hétvégén ingyen küldhetnek egymásnak hálózaton belül MMS-üzeneteket.
Videa néven egy új, az internetfelhasználók által feltöltött videótartalomra épülő szolgáltatást indított el a T-Online Magyarország.
Az OKI új Web Print megoldása az Internet Explorerhez illeszkedő ingyenes kiegészítő, mely a webes nyomtatás nehézségeire kínál megoldást.
A Microsoft ingyenesen letölthetővé tette a Virtual PC 2004-et. Az eddig nem éppen olcsó szoftvernek a fejlesztéssel, teszteléssel foglalkozók látják hasznát.
Az ingyenes hétvégének köszönhetően megduplázódott a Pannon wapforgalma, a mobilon tévézők száma pedig több mint tízszeresére nőtt a hétvégéken.
Több hónapos zártkörű tesztelés után a Microsoft végre kibocsátotta a Windows Vista újabb bétáját, mely már bárki számára ingyenesen elérhető a cég oldalain.
A RED 5 open source szerver, amit a Media Server 2 (Flash Communication Server) legfontosabb képességeivel ruháztak fel. A legszebb persze, hogy a Media Serverrel ellentétben ez teljesen ingyenes.
Az ingyenes és nyílt forráskódú fejlesztők által használt Samba kiszolgálószoftver megalkotója, Andrew Tridgell nagy jelentőségű tanúvallomást tett az Európai Bizottság Microsoft ellen folytatott perében.
A Google kiadott egy ingyenes verziót SketchUp nevű alkalmazásából, amellyel háromdimenziós képeket lehet készíteni, szerkeszteni és módosítani. Mindezt a márciusban felvásárolt @Last Software fejlesztőcég tette lehetővé.
Ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte májusban és júniusban a Sony Ericsson - a cég által forgalmazott telefonnal rendelkezők számára. A Sony Ericsson a Walkman termékein keresztül eddig is bizonyította már elkötelezettségét a zene iránt, ezúttal vásárlóinak közvetlenül hozza el a hazai zenészek által előadott valódi, igényes élőzenét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.