Kukába dobott milliárdok?
Egy egymilliárd forintos éves árbevételű cég esetében a nyomtatással kapcsolatos költségek évente a harmincmillió forintot is elérhetik – állítja a Lexmark egyik felmérése.
Egy egymilliárd forintos éves árbevételű cég esetében a nyomtatással kapcsolatos költségek évente a harmincmillió forintot is elérhetik – állítja a Lexmark egyik felmérése.
Jelentős változás történt tavaly az XAPT Hungarynél: többségi tulajdonrészét osztrák szakmai befektető vásárolta meg. A cég harmadával növelte árbevételét.
A Dell nem zárta túl rózsásan pénzügyi negyedévet, forgalma és bevétele is erősen visszaesett. A vállalat szerint a piac még nincs túl a mélyponton, ezért akvizíciók révén akar tovább növekedni.
Csökkent a HP árbevétele, de a vállalat továbbra is nyereséges maradt a második pénzügyi negyedévben. Csak Kínában alakultak megnyugtatóan az eladások.
A Vodafone bevétele 0,2 százalékkal csökkent a márciusban zárt pénzügyi évben. A kedvezőtlen gazdasági környezetben Beck György elégedett a cég teljesítményével.
Az idei év első negyedévében egyaránt növekedett az Invitel árbevétele és üzemi nyeresége. A vállalat továbbra is az üzleti szegmensekre koncentrál.
A 2008-as pénzügyi évben az Invitel minden üzletágban növelte árbevételét és csökkentette a nettó veszteséget.
A Magyar Telekom csökkenő első negyedéves bevételről és eredményről számolt be. A Deutsche Telekom ugyancsak veszteséggel zárta a pénzügyi időszakot.
A Pannon a tavalyinál valamivel kisebb első negyedéves bevételről és eredményről számolt be, amit a gazdasági környezetet figyelembe véve elfogadhatónak tart.
Jó eredménnyel zárta idei első negyedévét a Synergon. A cég ebben az évben legalább 6-8 százalékos árbevétel-növekedésre számít.
A KÜRT Zrt. tavaly 1,6 milliárd forintos konszolidált bevételt és 300 milliós adózás előtti eredményt ért el, az idén pedig további növekedésre számít.
Nyilvános történetének első árbevétel-csökkenéséről számolt be a szoftvercég. Nem várnak gyors javulást.
Az AMD idei első negyedéves mérlege még mindig negatív. Bár a vállalat processzorokkal kapcsolatos bevételei emelkedtek, az ATI változatlanul rosszul teljesít.
A reklámbevételek beszűkülésével újra felhangosodtak azok, akik a fizetős tartalmak mellett törnek lándzsát. Pro és kontra.
A Google az első negyedéves bevétele és profitja is csökkent 2009 első negyedévében. A recesszió a keresőmotor-óriást is elérte.
Az ügyviteliszoftver-készítő bevétele a kedvezőtlen gazdasági környezetben is harmadával nőtt az előző év megfelelő időszakához képest.
2008-ban is rendkívül sikeres évet zárt az Alerant Informatikai Zrt. Az öt éves fennállását ünneplő cég árbevétele 58 százalékos növekedéssel 2,8 milliárd forint lett.
A vállalat főként a recesszió hatásait mérséklő alkalmazásai terén tapasztalt növekedést Immár 33. éve folyamatos árbevétel-emelkedést realizál a SAS, bizonyítva, hogy bővülési képességét a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is képes megőrizni. A világ egyik meghatározó üzleti analitikai megoldásszállítójának elsősorban olyan alkalmazásai iránt nőtt meg a kereslet, amelyek az adatokból értékes információkat állítanak elő arra vonatkozóan, hogy miként tud a szervezet több pénzt megtakarítani, vagy még több bevételre szert tenni.
Tavaly árbevételét és nyereségét is növelte a legnagyobb magyar ERP-szállító cég, a Megatrend. Külföldi leányvállalatai még veszteségesek.
A romló üzleti környezet a Synergonnál is megmutatkozott: nőtt az árbevétel, de nagyot zuhant az üzemi eredmény 2008-ban az előző évhez képest.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.