Magyar segítséggel fejlődik a Mozilla
Hazai cég fejlesztése került a kódba.
Hazai cég fejlesztése került a kódba.
A Mozzila operációs rendszerét futtató telefonokon is elérhetővé vált a HelpAPP alkalmazás, amely az erőszakos helyzetek felismerésében, elkerülésében és kezelésében segíti a gyerekeket.
A Balatonnál szolgálatban lévő közel háromszáz vöröskeresztes elsősegélynyújtó munkáját idén okostelefon app segíti.
A UNIT CODA Hungary Kft. egy meghívásos pályázat győzteseként lett a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. pénzügyi megoldásszállítója. A partnerek rugalmas és proaktív együttműködésének köszönhetően a komplex belső folyamatokat támogató implementáció példaértékű gördülékenységgel ment végbe, és a bevezetés óta eltelt időszak tapasztalatai alapján a rendszer teljesítette az elvárásokat.
Interjú David Ginsberggel, az SAP chief data scientist-jével.
Aki bevezet egy terminológiát, annak igen nagy a felelőssége, hiszen egy egész szakterület, egész szakmai társadalom fogja használni a legelején kitalált és bevezetett szavakat.
Az AppSoft Kft. ismertette az alkalmazásfejlesztést felgyorsító RAD Studio XE6 fejlesztési platformot.
Los Angelesben, a világ legnagyobb, középiskolásoknak szóló tudományos versenyén ért el második helyezést egy 19 éves debreceni diák szórakozásra és készségfejlesztésre egyformán alkalmas pókerrobotja.
A márciusban zárt pénzügyi évében 11,56 milliárd jen nyereséget ért el a Sharp, szemben az egy évvel korábbi 545,35 milliárd jenes rekordveszteséggel.
Interjú Robert Virdinggel, az Erlang Solutions vezető programnyelv-szakértőjével, az Erlang egyik megalkotójával.
Horváth Krisztinát választották az SAP Hungary Kft. HR igazgatójává. A szakember ezt megelőzően ideiglenes vezetőként látta el feladatait a több mint 500 főt foglalkoztató szoftvervállalatnál.
Szakembereik készséggel állnak partnereik rendelkezésére a meglévő informatikai rendszerük bővítésénél, vagy a vállalakozásokban jelenleg használatos rendszer helyett a virtualizált munkakörnyezet kialakításában.
Elkezdődött a közúti segélyhívó rendszer tesztelése, amely közúti baleset esetén automatikusan riasztja a mentőket a helyszín GPS koordinátáinak megadásával.
A horvát földgáztároló új informatikai szoftverének fejlesztésére kiirt pályázatot a magyar IP Systems nyerte el, megelőzve egy multit és a legnagyobb helyi szoftvercéget.
A 2012-ben 76 milliárd forintos árbevételt felmutató vállalatot végelszámolás alá vonták.
120-nál is több vezetőt figyelt meg az NSA.
Az amerikai védelmi minisztérium két év alatt háromszorosára tervezi felduzzasztani a kibervédelmi állományt - jelentette be Chuck Hagel, amerikai védelmi miniszter.
A vezető, proaktív védelmet kínáló biztonságtechnológiai vállalat, az ESET bemutatta legújabb OS X rendszerekre szánt ESET Cyber Security Pro és ESET Cyber Security megoldását. Mindkét terméket bővített védelmi réteggel egészítették ki, így még inkább az Apple termékek biztonságát szolgálják.
A Magyar Innovációs Index (INNDEX) egyik legjelentősebb mutatója az Üzleti Érték Várható Változása (BVA), amely megmutatja, hogy mekkora valószínűséggel, gyakorisággal várhatóak jövedelmező innovációk az adott cégtől.
Az automatikus segélyhívó rendszer ezrek életét mentheti meg a jövőben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.