Fontos aggályok a biometrikus azonosítással kapcsolatban
Több mint egymillió felhasználó biometrikus és egyéb szenzitív adatai szivárogtak ki az internetre.
Több mint egymillió felhasználó biometrikus és egyéb szenzitív adatai szivárogtak ki az internetre.
Régiós partnereivel közösen, 2019 őszén is elindítja a Design Terminal az innovatív vállalkozások képzését, üzleti kapcsolataik bővítését és regionális piacra lépésük elősegítését célzó ösztöndíjprogramot, a Visegrádi Alap támogatásával. A program során a startupok a visegrádi térség piacvezető telekommunikációs, energetikai, informatikai nagyvállalataival, bankjaival és inkubátoraival találkozhatnak.
Júliusban megszűnt, illetve januárban ér véget a Microsoft két kedvelt szervertermékének támogatása, amelyekről a feladatokat érdemes Azure-ba vinni. A migráció megkönnyítésére eszközöket és programokat jelentett be a szoftvercég éves partnerkonferenciáján, ahol az együttműködéstől és kapcsolattartástól kezdve a vállalatirányításon át a szolgáltatásfelügyeletig egy sor felhőalapú megoldása is új képességekkel szerepelt.
Júniusban állította munkába a göteborgi kikötőben hálózatba kapcsolt, önvezérlő, elektromos teherautóját, a Verát a Volvo Trucks. A svéd gyártó más típusú elektromos okoskamionjaival a bányaiparban és a városi hulladékkezelésben is éles környezetben teszteli a szállítmányozás fenntarthatóbb és biztonságosabb módját.
Sérülékenységekre mutatott rá legutóbbi jelentésében az okosvárosokban használt IoT-infrastruktúrák kapcsán a Forrester Research, egyúttal azonban megoldási javaslatokat is tett.
Történetének eddigi legnagyobb átalakulásán megy keresztül az autóipar, amelyhez a Continental a mobilitás jövőjébe vezető digitális megoldások spektrumát szállítja az önvezetéstől kezdve a hálózati kapcsolattartáson át az elektromobilitásig. A vállalat lendületesen bővíti szoftverfejlesztői táborát, létszámukat világszinten a mostani 19 ezerről három éven belül 25 ezerre növeli.
Az ESET szakemberei egy új zsarolóvírus családot fedeztek fel, amely az áldozatok kontaktlistáján szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben. A zsarolóvírust eredetileg felnőtt tartalmakkal kapcsolatos fórumtémákban terjesztették a Reddit oldalain.
Az adathalász helyek ellen védő SmartScreen szolgáltatás a webcímekkel együtt rendszerünk egyedi biztonsági azonosítóját is továbbítja a Microsoftnak. Az adatvédelmi szempontból kétes megítélésű funkciót azonban egyszerűen kikapcsolhatjuk.
A Google és az Alexa után az Apple-ről is kiderült, hogy a hangasszisztense által rögzített beszélgetésekbe utólag alvállalkozókkal belehallgattat. Márpedig a Siri ott van minden Apple Watchban, és bármikor bekapcsolhat...
Csatlakoztatott autók okosítására szolgáló, utólag beszerelhető eszközöket vizsgáltak a Kaspersky kutatói. A dolgok internetéhez (IoT) kapcsolódó más kiegészítőkhöz képest ez a piaci szegmens biztonságosabbnak bizonyult.
Szorgalmasan gyűjtik a vállalatok az adatokat informatikai rendszereikbe, ez ma már általános gyakorlat. Többségüknél a napi munka szervezése ugyanakkor ettől teljesen elszakad, kockás papíron vagy még azon sem, pusztán szóban történik. A gyors reagálású, megbízható működéshez elengedhetetlen a kettő összekapcsolása, amit a Quattrosoft a műveletirányítást digitalizáló quickROCK platformjával segít.
A májusi nagy funkciófrissítés egyik hibája bizonyos gépeken ellehetetleníti a Távoli asztal kapcsolatokat.
Közel féltucat baranyai iskolában lesz nagysebességű internetkapcsolat ősztől a Vannet technológiájával. Az állami fejlesztési program célja a digitális tananyagok elterjesztése és az oktatási célú WIFI-hálózatok elérése.
Az adatkezelési vezető felügyeli az adatokkal kapcsolatos műveleteket annak érdekében, hogy vállalata a lehető legtöbbet profitáljon az egyik legértékesebb tulajdonából.
Májusban került fel ide a kínai gyártó, most pedig nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit jelentenek a Trump amerikai elnök által bejelentett enyhítések.
A kínai gyártó az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának útmutatására vár a tekintetben, hogy használhatja-e az Android mobil operációs rendszert a jövőben megjelenő okostelefonjain.
A Microsoft az USB Tpye-C eszközökkel kapcsolatos szoftverhibát talált a rendszerben, ami lefékezheti a leállítási folyamatot. De a javítás megjelenéséig is van megoldás.
Elkötelezett a kínai gyártó azzal kapcsolatban, hogy forgalomban lévő okostelefonjai megkapják az Android Q-t.
Mesterséges intelligenciával teszi egyszerűbbé a hálózatfelügyeleti és biztonsági szabályok tartományokon átívelő érvényesítését, jelentette be a Cisco éves konferenciáján. San Diegóban bemutatott strapabíró kapcsolóival és útválasztóival a szállító ipari környezetekre, a dolgok internetének peremére is kiterjeszti szándékalapú hálózatát.
Digitális világunkban a felhasználók azonosítása és hozzáférési jogosultságaik kezelése egyre fontosabb szerepet kap és a biztonság kulcselemévé válik az élet minden területén. A feladatot ellátó IAM megoldások bevezetéséhez sokoldalúan felkészült szakemberek kellenek, akiket a vállalatok házon belül ritkán, sokkal inkább olyan nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező informatikai cégeknél találnak meg, mint a Sysdata PSE.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.