Nagyot újít az Intel
Az Intel vezérigazgatója, Paul Otellini bejelentette, hogy az előzetes tesztek pozitív eredményei alapján Sandy Bridge architektúrára épülő processzorok hamarabb kerülnek piacra, mint eredetileg tervezték.
Az Intel vezérigazgatója, Paul Otellini bejelentette, hogy az előzetes tesztek pozitív eredményei alapján Sandy Bridge architektúrára épülő processzorok hamarabb kerülnek piacra, mint eredetileg tervezték.
A Microsoft-vezérigazgató egy stadionnyi Microsoft-partner előtt tett ígéretet arra, hogy az elkövetkező hónapokban Windows-alapú táblagépekkel árasztják el a piacot, és az okostelefonokra optimalizált Windows 7-et is hamarosan bemutatják.
A Lenovo elnöke szerint Kína legnagyobb személyi számítógép-gyártója csak azért maradhat meg vezető pozíciójában, mert Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója nem érdeklődik túlzottan az ázsiai ország piaca iránt.
Az új HR vezető az első női igazgatósági tag az SAP majd' 40 éves történetében
A Magyar Telekom Nyrt. megszünteti a vállalat amerikai letéti jegyeinek (ADR-ek) New York-i tőzsdei (NYSE) jegyzését. Az igazgatóság jóváhagyta a döntést a mai ülésén - jelentette be a távközlési óriás szerdán délután.
?A 2008 októberében elindult pénzügyi válság világosan megmutatta, hogy nem juthatunk előbbre olyan kis hatásfokú és kevéssé összehangolt rendszerekkel, amelyeket ma használunk. Az az érdekünk, hogy intelligenssé tegyük a javak és szolgáltatások előállítását és felhasználását irányító rendszereke? - Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatójának véleménye a Computerworld hetilapban jelent meg.
A Getronics Magyarország Kft. sajtótájékoztatón jelentette be, hogy belép a bankfüggetlen kártyaközpont piacra. Mint azt Rátkai Péter, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, ezt a lépést egy tavalyi jogszabály-módosítás tette lehetővé.
A Getronics Magyarország Kft. sajtótájékoztatón jelentette be, hogy belép a bankfüggetlen kártyaközpont piacra. Mint azt Rátkai Péter, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, ezt a lépést egy tavalyi jogszabály-módosítás tette lehetővé.
A távközlés világnapjára, vagyis hétfőre időzítette a Pannon a történetének utolsó sajtótájékoztatóját. A telekommunikációs cég ugyanis kedden 0 órától Telenor Magyarország néven folytatja működését. A boltok átépítése már meg is kezdődött, amiből Anders Jensen vezérigazgató személyesen is kivette a részét a budapesti Astoria üzletben.
Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a Sao Paulo-i Egyetem hallgatóival szervezett fórum keretében mutatta be a Windows Live Messenger új változatát. Az új Messenger az első a Windows Live hamarosan megjelenő kommunikációs és tartalommegosztó szolgáltatásai közül.
A Canon Hungária Kft. Kátai Csaba személyében új marketingigazgató munkatárssal bővült.
Tagadja a cég, hogy szabadalmait a TurboHercules perbe fogására kívánná felhasználni. Sőt, az IBM levele, amelyet a Linux Foundation igazgatójának küldött nyilvánvalóvá tette, hogy a cég kitart 2005-ös ígérete mellett.
The former CEO is widely credited for turning around the company.
A második legnagyobb hazai mobilszolgáltató három hónapon belül Telenorra változtatja 1994-es alakulása óta használt nevét. Az arculatváltás Anders Jensen vezérigazgató szerint komoly üzleti ambíciókkal is társul, a vállalat komoly energiákat kíván fordítani a mobil szélessáv penetrációjának növelésére.
Magyarországon is felkínálja a Microsoft a Windows operációs rendszerein a böngészőválasztót, ami Lerch Attila, a cég magyarországi üzletfejlesztési igazgatója szerint összesen mintegy 1 millió számítógépen jelenik meg folyamatosan, heti 5 százalékos arányban növekedve.
Ünnepélyes keretek között, Oszkó Péter pénzügyminiszter jelenlétében, a vállalkozói szerződés aláírásával indították útjára a TÉBA projektet. A szerződést a Magyar Államkincstár részéről Gárdos Csaba elnökhelyettes, a közbeszerzési pályázatot elnyert IQSYS Zrt. részéről pedig Rékasi Tibor ügyvezető igazgató írta alá.
Az FBI igazgatója szerint az elmúlt időszak internetes támadásai nemzetbiztonsági szempontból is komoly fenyegetést jelentettek.
A Magyar Telekom igazgatósága ma részvényenként 74 forint osztalékról szavazott.
Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója a barcelonai Mobile World Congress-en hangsúlyozta: a cég nem tervezi, hogy a nemzetközi mobilszolgáltatók piacára lépjen.
Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, és Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere közösen jelentették be, hogy a mobilszolgálató beindítja 21 megabites mobilnet szolgáltatását.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.