Elvárt bevétel, gyenge éves kilátások
A Vodafone negyedéve a várakozásoknak megfelelően alakult, ugyanakkor a cég éves bevétele a becsült érték alsó szintjéhez lesz közel.
A Vodafone negyedéve a várakozásoknak megfelelően alakult, ugyanakkor a cég éves bevétele a becsült érték alsó szintjéhez lesz közel.
A Microsoft bejelentette, hogy éves eredményei 2008-ban a cég története során először lépték át a 60 milliárd dolláros határt.
A Gartner és az IDC jelentései szerint kétszámjegyű növekedést mutattak a PC-eladások 2008 második negyedévében.
Annak idején jó ötletnek tűnhetett az ATI felvásárlása, mára azonban kiderült, hogy inkább nyűg az AMD-nek.
Tőzsdei árfolyama alapján a Hungarian Telephone and Cable Corp. piaci értéke 295 millió dollár, a TDC a vállalat 64,6 százalékos tulajdonosa.
A cég új alkalmazáslicencekből származó bevételei 36 százalékkal növekedtek a negyedik negyedévben.
A Sun Microsystems piacvezető jogosultságkezelési portfoliója a hazai pénzügyi szektorban is bizonyított
A Novell bejelentette a 2008. április 30-án lezárult második pénzügyi negyedévének eredményeit.
A magyar Vodafone szolgáltatási árbevétele a hívásvégződtetési díj csökkentése ellenére is bővült az utóbbi évben.
A Budapesti Értéktőzsdén elindult az Externet Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. részvényeinek kereskedése.
Jó eredményekkel zárta a Dell az első pénzügyi negyedévét, a bevételek a pénzügyi elemzők várakozásait is meghaladták.
Az uniós és magyar forrásból épülő Költségvetési Gazdálkodási Rendszer jelentős megtakarítást eredményezhet.
A tavalyi 484,7 millió forint adózott eredmény után idén 1 milliárd forint körüli csoportszintű profitot várnak.
Az SAP globális informatikai megoldásszállítóként fogja támogatni a Daimler AG autógyártót az átfogó informatikai harmonizációs stratégia megvalósításában. A Daimler globális vállalati megállapodást (global enterprise agreement, GEA) írt alá az SAP-vel arról, hogy az összes autóigyártási ellátóilánc-folyamatot és pénzügyi folyamatot SAP-megoldásokkal fogja szabványosítani és harmonizálni.
A Hungarian Telephone and Cable Corporation nettó nyeresége törzsrészvényenként 0,24 dollárt tett ki az idei első negyedévben.
A Sony negyedéves jelentése váratlan veszteségről számol be, az év végéig azonban a vártnál nagyobb nyereséget ígérnek.
A vállalat erős teljesítményről és a hatékonyság növeléséből származó pozitív eredményekről számolt be.
Hét nap alatt félmilliárd dollár - a Take-Two kiadó vezetői elragadtatással beszélnek legújabb számítógépes játékuk, a Grand Theft Auto IV fogadtatásáról.
A Symantec nyilvánosságra hozta negyedik pénzügyi negyedévének és a 2008. március 28-án zárult 2008. pénzügyi évének eredményét.
Az Apple közzétett pénzügyi eredményeiből kiderül, hogy az almás cég fennállásának legjobb második negyedévét zárta.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.