Jogosan az interneten
Bemutatták Rómában az Internetes Jogok Nyilatkozatát.
Bemutatták Rómában az Internetes Jogok Nyilatkozatát.
Néhány kattintással virtuális adatközpontot hozhatnak létre a felhőben a vállalatok az ArubaCloud Privát Cloud infrastruktúra szolgáltatásával, amelyben az erőforrásokat maguk felügyelhetik és méretezhetik, éppen úgy, mintha házon belüli, fizikai adatközpontjukat menedzselnék.x
"Európai digitális piac - magyar digitális nemzet" címmel vitatkoztak neves meghívottak az Infotér sátorában ma Tusnádfürdőn.
Új, teljes mértékben megújuló energiával üzemelő adatközpontot épít a Facebook.
A július 1-jei határidő után is lehet nyilatkoznia kétoldalú szerződésmódosításról.
A szolgáltatásként adott, virtualizációs és felhőtechnológiákra épülő, katasztrófa-elhárító megoldások mellett nyomós érvek szólnak a költségek, a felügyelet és a megbízhatóság vonatkozásában egyaránt. Csodát azonban a DRaaS-tól se várjon a vállalat, ha a szolgáltatás bevezetése előtt nem mérlegel alaposan.
Hírlevél-feliratkozáshoz, árajánlat-kéréshez, vagy éppen visszajelzés kéréséhez is szükséges lehet, hogy az ügyfelei online vegyék fel Önnel a kapcsolatot. Ennek a legegyszerűbb formája űrlapon keresztül történik, de egy rosszul elkészített űrlap még a legjobb ügyfelet is eltántoríthatja.
Az Aruba Cloud Object Storage felhőalapú tárolószolgáltatásával a vállalatok eldönthetik, hogy adataik mely európai adatközpontokba kerüljenek. Az elosztott, hibatűrő infrastruktúrára épülő, többszörösen redundáns adattárolás a biztonság, az üzletmenet-folytonosság és a törvényi megfelelés követelményeinek teljesítését egyaránt megkönnyíti. x
Egy ötlet önmagában fabatkát sem ér. A befektetők érdeklődésének felcsigázásához olyan termék kell, amit a piac jól fogad. A temérdek munka biztosan nem takarítható meg, ám sokat segíthet, ha a startup - működjön a mobilvilágban vagy sem - már a nulladik pillanattól kezdve a globális piacban gondolkozik.
Az adattudós értsen az adatelemzési módszerekhez, rendelkezzen adatkezelési tudással, és mozogjon otthonosan az alkalmazás területén. Egyelőre kevés még az ilyen „csodabogár”, de az biztos, hogy a munkaerőpiacon valósággal harcolnak értük. Még úgy is, hogy a megbízói oldal egyelőre gyakran nem tudja pontosan, hogy mit is szeretne, illetve hogyan értelmezze a kapott eredményeket.
Legalábbis költséghatékony választás lehet magánfelhőhöz a harmadik platformot méregető adatközpontokban.
Az asztali gépekből álló kliens környezet korában a felhasználók zöme Windows PC-n dolgozott, ezért a felhasználói élmény optimalizálását illetően a vállalatok a Microsoftra hagyatkozhattak. A szoftvercég alkalmazásai gyakorlatilag zökkenőmentesen kapcsolódtak egymáshoz ezen a platformon, ami nagyban megkönnyítette az üzleti hatékonyságot serkentő infrastruktúra bevezetését.
Az elmúlt hónapokban Budapestre irányult a Big Data világ figyelme, miután a szektor meghatározó cégeitől egymás után érkeztek a magyar vonatkozású hírek.
A szervezetek világszerte mind nagyobb mértékben támaszkodnak a szoftverekre és általában az infokommunikációs technológiára, ezért az IT-vezetők és -szakemberek kulcsszerepet játszhatnak az üzleti stratégia formálásában, az üzlet digitalizálásában és átalakításában. Az adatközponttól az irodáig mutatott erre pár példát a Microsoft múlt héten Chicagóban.
A német, a francia és az olasz védelmi miniszter által hétfőn Brüsszelben aláírt közös szándéknyilatkozattal kezdetét vette az európai drónprogram, amelynek célja, hogy 2025-ig kifejlesszék a fegyverekkel is felszerelhető pilóta nélküli repülőgépek legkorszerűbb generációját.
Szlovákiában már az idén ősztől törvény tilthatja a "célzottan elöregedő alkatrészek" használatát, amelyek lerövidítik a használati cikkek élettartamát. A vonatkozó jogszabályt a pozsonyi törvényhozás kedden kezdődött ülésének programjára terjesztette be két kormánypárti képviselő.
A digitalizálódás egyre intenzívebb és a folyamat egész üzleti szektorokat alakít át.
A Novell csoportmunka-megoldásának legújabb kiadása többek között egyszerűbb megosztást, exportálást és szűrést tesz lehetővé, emellett megújult felhasználói felülettel segíti a hatékony információmegosztást.
Mintegy 1,1 milliárd forintnyi közvetlen brüsszeli forráshoz segített öt magyar innovatív céget az Ateknea Solutions mérnökiroda. Az öt cég három európai szintű fejlesztési projektet valósíthat meg a pénzből.
Ha a rendelkezésére áll ezer olyan email cím, aminek a tulajdonosai már bizonyították, hogy érdeklődnek a terméke, illetve az iparága iránt, értékesítési emaileket, vagy hírleveleket tud küldeni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.