Öngyógyuló kompozit tartja üzemképes állapotban az alkatrészeket
A kutatók olyan öngyógyító kompozitot fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy a szerkezetek a helyükön javítsák magukat anélkül, hogy ki kellene vonni őket a forgalomból.
A kutatók olyan öngyógyító kompozitot fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy a szerkezetek a helyükön javítsák magukat anélkül, hogy ki kellene vonni őket a forgalomból.
A német Bosch technológiai óriás úgy látja, hogy 2023 második felében enyhülhet a globális chiphiány, ha a kereslet az infláció súlya alatt csökken. Erről Stefan Hartung vezérigazgató beszélt.
A Corvinus megosztott harmadik helyezést ért el a Szentpétervári Állami Egyetemmel közösen.
Az egyik legrosszabb lehetőség, hogy csaló cégek hamisított alkatrészekkel és termékekkel árasztják el a piacot.
A szakmai díjjal a közvetlen oktatási munkában oroszlánrészt vállaló, munkájukban a digitális oktatás bevezetését, a digitális transzformációt, az informatika mindent átszövő hatását felhasználó tanári közösséget szeretnék elismerni.
A társaság saját díjai mellett az IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat is ezen alkalommal ítélték oda - első ízben két informatikai újságírónak is.
A felhasználó kezén keresztül vezet elektromos áramot.
Ahogy a technológia fejlődik, a vállalati befektetések is biztosan követni fogják.
A hibridfelhő-környezet sikeres kialakítása kihívásokkal teli feladat. Ezért rendkívül fontos, hogy a vállalat a megfelelő tehetséges munkatársakat alkalmazza a felhő üzemeltetéséhez.
Újabb szervezetnél tártak fel problémákat az informatikai területen.
A két társaság közösen fejlesztheti a szolgáltatásait.
A vállalatok egy szoftverplatformon létrehozásán működnek együtt, amely többek között egy digitális iker létrehozását is magában foglalja, hogy lehetőségük legyen a fejlett mesterséges intelligencia funkciók virtuális tesztelésére.
Frekvenciák felszabadítása az 5G szolgáltatások bővítése érdekében.
Egy közgazdász professzor kidolgozott egy képletet annak kiszámítására, hogy hányszor fogyasztották el a vizet mire az a poharunkba kerül.
Az orosz támadások, amelyek októberben kiiktatták Ukrajna energetikai infrastruktúrájának 40 százalékát, megnövelték a kommunikációs rendszerek fenntartásának fontosságát.
A Zeto EU Kft. és Hajnal Attila kapták az elismerést.
A feltárt problémák ugyanakkor nem érintik az intézmények megbízható működését.
A projekteknek működési környezetben kell igazolniuk az innovációt, de nem elvárás, hogy elérjék a kereskedelmi gyártás szintjét.
Hatalmasat zuhant a CPU- és GPU-gyár nyeresége, és ezt csak félig indokolja a tavalyi hatalmas felvásárlás.
A megváltozott társadalmi, üzleti és egészségügyi körülmények miatt a hibrid munkavégzés egyre inkább teret nyer, a vállalkozások pedig a jelszón túlmutató módszereket keresnek a fiókok biztonságának védelme érdekében.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.