Segítség a Windows 7 bétájához
A Microsoft szakértői igyekszenek megkönnyíteni a béta tesztelőinek dolgát.
A Microsoft szakértői igyekszenek megkönnyíteni a béta tesztelőinek dolgát.
Felmérés: A HP workshopokkal segíti az átalakítást PALO ALTO, Kalifornia, 2008. december 18. - A HP megbízásából készült legfrissebb nemzetközi kutatás azt mutatta ki, hogy a költségcsökkentés és az üzleti kockázat csökkentése érdekében az informatikai szervezetek 84 százaléka tervezi adatközpontjának átalakítását az elkövetkezendő 12 hónap során. A HP felméréséből az is kiderült, hogy az informatikai döntéshozók 2009-ben legfontosabb feladatuknak a cég adatközpontjának megerősítését (95 százalék), az üzlet folytonosságának biztosítását (93 százalék), és a virtualizáció bevezetését (91 százalék) tekintik. A vállalatok többsége az integrált megközelítés helyett független projektek keretében végzi az adatközpontjai átalakítását: a felmérés szerint az informatikai döntéshozóknak csak 20 százaléka tervez teljes körű átalakítást, míg 80 százalékuk egyéni fejlesztési projektekben gondolkodik
Egy kis indianai cég perli az informatikai óriásokat, mivel azok szerinte az ő szabadalmát használják fel a fájlok előnézeti képeinek megjelenítésekor.
Az érzékszervek közül a legtöbb információ (90%) a látás révén érkezik az agyba, így az emberek természetes igénye, hogy a számukra "legkényelmesebb" és egyben leghatékonyabb módon, képi formában jussanak hozzá az őket érdeklő tartalmakhoz. A sávszélesség drasztikus bővülésével ezt az igényt már az internet is képes kielégíteni, így mára a videós tartalmak otthoni és vállalati terjedése lett a világháló egyik legmarkánsabb tendenciája. Ezt mutatja a Cisco Magyarország több mint 540 fő körében végzett nem reprezentatív felmérése is, amelyben hazai vállalatok képviselői vettek részt.
Kínai cégek első ízben vehetnek részt a jövő évi Computex Taipei vásáron. A tajvani kormány javítaná kapcsolatát Kínával.
Összegyűjtöttük a december elején kapható modelleket, és megpróbálunk tiszta vizet önteni a pohárba: melyik a legjobb?
A megértésen túl a keresést is támogatja a Digital Natives beszédfelismerő szoftvere, a mindroom.
A RaidSonic Icy Box IB-NAS4210 hálózatos adattárolója a hazai viszonyok között inkább a kis irodákban jelenik majd meg.
A zsinór nélküli hálózatokat sok előnyük mellett nehéz megvédeni.
A Google 3D-s szolgáltatása a történelemoktatás eszközévé válhat azzal, hogy mostantól megeleveníti az ókori várost is.
A koreai gyártó LG KC910 és LG Renior néven érintőképernyős, GPS-es, felső kategóriás telefont dobott piacra.
Meghökkentő bejelentést tett a Yahoo vezetője. Úgy tűnik, Steve Ballmernek csak füttyentenie kell, és ő a tárgyalóasztalnál terem.
Az Axis Communications, a hálózati videorendszerek piacának világszinten vezető gyártója bemutatta kompakt kialakítású dome hálózati kameráit, az AXIS M3011-et és M3014-et. A készülékeket úgy tervezték meg, hogy a süllyesztett - ezáltal feltűnésmentes kameraházat - egyszerűen és gyorsan lehessen telepíteni.
A szalagos masinák újrahasznosított másológépekből készülnek.
A Cisco bejelentette az első, bármely cég vagy szervezet által igénybe vehető Cisco TelePresence tárgyalótermek megnyitását. E Cisco TelePresence tárgyalókat használatalapú díjszabás („pay-per-use”) ellenében vehetik igénybe azok a vállalatok, amelyek szeretnék gyakoribbá tenni a kulcspartnereikkel, szállítóikkal és vevőikkel folytatott személyes találkozókat, és egyben szeretnék az utazással járó költségeiket is csökkenteni. Az első nyilvános Cisco TelePresence tárgyalók a Cisco és a Tata Communications együttműködésének eredményeképpen nyíltak meg a kaliforniai Santa Clarában, Bostonban, Londonban, valamint Bangalorban és Bombayben.
A Sun Microsystems megjelentette a Solaris operációs rendszer legújabb, 10 10/08 számú verzióját, amely a Solaris 10 operációs rendszer alapvető erősségeire építve segít az ügyfeleknek maximalizálni az erőforrások kihasználását és a rendszerteljesítményt, kezelni az összetett adatközpontokat, illetve fenntartani az üzletvitel folytonosságát és csökkenteni a költségeket. A Solaris 10 10/08 verzió számos termékfrissítést és fejlesztést tartalmaz, amelyek közül több az OpenSolaris közösség munkájának köszönhető.
Az eladók egy ideje nem hagyhatnak negatív visszajelzésta vevőkről az eBayen. Mi történik ehelyett? Folytatják a bíróságon!
A Transition Networks ( http://transition.com/TransitionNetworks/ ) sikeres Fiber-To-The-Home (FTTH) projektet valósított meg Szlovéniában, ahol mar több mint 25 ezer háztartásban gigabites optikán jut el az internet, tv és telefon.
A papírmentes iroda, a körültekintő újrahasznosítás, a hatékony energiafelhasználás alkották október 2-i konferenciánk gerincét. Nem volt ott? Nálunk megnézheti az előadásokat!
A szervizcsomag valószínűleg még a Windows 7 előtt megjelenik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.