Felelőtlen európai mobilfelhasználók
Az emberek számára mára minden eddiginél fontosabbá váltak mobil eszközeik, mégis kevesen fordítanak kellő figyelmet a biztonságra.
Az emberek számára mára minden eddiginél fontosabbá váltak mobil eszközeik, mégis kevesen fordítanak kellő figyelmet a biztonságra.
A dinamikusan növekvő ágazat a speciális tudással bíró szakembereket keresi.
Profi sógijátékost győzött le egy számítógép Japánban. Ez az első eset, hogy egy gép aktív játékos felett diadalmaskodott.
Rohamosan apad Carlos Slim vagyona, ami jó hír Bill Gates-nek, hiszen hamarosan újra ő lehet a világ leggazdagabb embere.
A humán erőforrás szakemberek többsége nincs megelégedve cége mobilitási gyakorlatával - derült ki a Deloitte felmérésből.
Mindig szívesen fejtem ki azt a véleményemet, hogy a válságok alapvetően hasznosak az emberiség számára, így többek között nekünk, magyaroknak is. A válságos idők segítenek elkerülni az összeomlásokat.
Több mint 300 egyetemista, főiskolás részvételével múlt héten elindult az SAP hagyományos, tavaszi szemesztere, melyre bármely felsőoktatási intézményből lehetett jelentkezni. A kilencedik éve megrendezett, ingyenes tanfolyamon a hallgatók megismerkednek a szoftvercég munkaterületeivel, főbb rendszereivel. Az előadások során néhány Magyarországon fejlesztett rendszert, köztük például mobil applikációkat, receptfejlesztési alkalmazást is bemutatnak az SAP szakemberei.
Már magyar nyelven is elérhető a call centerekben alkalmazott Nuance Vocalizer felolvasó szoftver, amely képes szövegalapú dokumentumok emberi beszéddé alakítására. A leginnovatívabb szolgáltatás a hangalapú biometrikus azonosítást megvalósító megoldás, melyet a Magyar Telekom ügyfelei használhatnak először hazánkban. Ezen fejlesztést a NET’54 Üzleti Kommunikáció Kft. tervezte és valósította meg.
Ahogy az emberek magán- és üzleti életében egyre nő a mobilitás szerepe, úgy válik mind természetesebbé az igény, hogy ERP-rendszerükhöz is hozzáférhessenek mobileszközük segítségével. A különböző méretű és képességű mobileszközöket azonban más és más feladatok elvégzésére célszerű használni, amire a mobilalkalmazások fejlesztésénél is figyelni kell. (X)
Amíg néhány évtizede a nyílt forráskódú rendszerek használata csak az igazán hozzáértő emberek kiváltsága lehetett, addig az elmúlt öt-hat évben ezek a megoldások olyan mértékű fejlődést mutattak, mutatnak, hogy a legnépszerűbb alkalmazások és operációs rendszerek szintjén is megállják helyüket, sőt sok esetben - például az okostelefonok terén - népszerűbbek is a tulajdonosi szoftvereknél.
A szervezeteknek formális alapokra kellene helyezniük a házon belüli tehetséggondozást ahhoz, hogy a pénzügyi igazgatói pozícióba a jövőben is a legmegfelelőbb szakember kerülhessen. A gyakorlat ettől egyelőre messze elmarad, miközben a CFO szerepköre egyre sokrétűbbé válik.
A LinkedIn robbanásszerűen fejlődő közösségi hálózat, amely a legkülönfélébb munkahelyeken dolgozó vagy területeken tevékenykedő szakemberek számára kínál szolgáltatásokat. A vállalatoknak már Magyarországon sem közömbös, hogy milyen a megjelenésük ezen a platformon. Utánanéztük, hogy mire érdemes figyelni.
Nem veszik elég komolyan az emberek kiberfenyegetést, és túl kevés figyelmet fordítanak a biztonságra.
A social engineering az egyik legfélelmetesebb hackertechnika, hiszen jó svádájú emberek korrektnek, sőt kellemesnek tűnő beszélgetés közben csalnak ki érzékeny információkat vagy vesznek rá embereket olyan lépésekre, amelyekkel tudtukon kívül megalapozzák a károkozást. Van-e védekezés a sima modorral szemben?
12,6 millió ember esett identitáslopás áldozatául tavaly az Egyesült Államokban - állítja a Javelin Strategy and Research.
Ezzel egyszerre az LSI Chip divíziót egyesítik a Panasonic-kal.
Az IT-s szakemberek attól tartanak, hogy a felhőben nincsenek biztonságban az adatok.
A kínai PC-óriás december 31-én zárta a harmadik pénzügyi negyedévét.
A kísérletezés élményét, nem pedig a száraz tananyagot nyújtja a diákok számára a tavalyi év legjobbnak ítélt CSR akciója.
Az SAP szoftvergyártó közzétette a 2012. december 31.-ével zárult egész évre vonatkozó gyorsjelentését.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.