Hogyan titkosítsuk adatainkat?
Kényes adatainkat manapság célszerű gondosan elrejteni, azonban bizonyos helyzetekben még ez sem segíthet, a titkosítással viszont jelentősen megnövelhetjük féltett fájljaink biztonságát.
Kényes adatainkat manapság célszerű gondosan elrejteni, azonban bizonyos helyzetekben még ez sem segíthet, a titkosítással viszont jelentősen megnövelhetjük féltett fájljaink biztonságát.
Ma 11 órakor felbocsátották az űrbe Magyarország első műholdját, a Masat-1-et, melynek küldetése a tervek szerint legalább 3 hónapig tart majd.
Az ACTA elleni nemzetközi akciónap keretében február 11-én, szombat délután Magyarországon is lesznek tüntetések, amelyen a résztvevők az egyezmény ellen tiltakoznak.
A Linux magra épülő, vállalati szintű szolgáltatásokat biztosító SUSE Linux húsz éve, 1992-ben indult útjára. A neves évfordulót a szervezet, egész éves kampánnyal ünnepli, amely a SUSE múltját és jövőjét mutatja be.
A DNSChanger trójai évek óta fertőz. Egy hónapon belül komoly problémát okozhat.
Az amerikai igazságszolgáltatás harminc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Marriott rendszerét feltörő magyar hackert.
A minap a Nokia bejelentette, hogy már több mint egymillió darab Lumia Windows Phone okostelefont értékesített, de megtépázott hírnevének és piaci pozícióinak visszaszerzésére a harc még csak most indul.
A tavalyi év utolsó hónapjában 2 millió 155 ezerre nőtt a mobilinternet-előfizetések száma, és szépen emelkedett a szolgáltatást utolsó három hónapban igénybe vevő úgynevezett aktív ügyfelek száma is.
Bill Veghte 2010-ben, néhány hónappal a korábbi vezérigazgató, Mark Hurd távozását megelőzően csatlakozott a gyártóhoz. Előzőleg tizenkilenc évet töltött el a Microsoftnál.
„A rosszindulatú szoftverek 2012-ben leginkább mobiltelefonjainkat veszik majd célba” - állapították meg az ESET Software vezető biztonsági szakértői, akik összeállították az újévben várható legfenyegetőbb vírusok listáját. A neves biztonságtechnikai cég épp a napokban kapta meg – immár hetvenegyedszer! – a vírusirtók tesztelésével foglalkozó független angol Virus Bulletin VB100-as kitüntető címét, ami lényegében azt ismeri el, hogy a minősítők ismételten száz százalékosnak találták az ESET NOD3
Az ESET aktuális havi vírusstatisztikájából kiderül, melyek azok a kártevők, amelyek világszerte a legnagyobb veszélyt jelentik a felhasználók számítógépeire. Az ESET listájában szereplő kártevők felelősek az összes fertőzés több mint 19%-áért.
Kapacitásbővítés - több hónapos várakozás helyett heteken belül, ígéri a Schneider Electric.
A tavalyi év utolsó hónapjában 47 ezerrel, közel 11,69 millióra emelkedett a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma.
Az idei év végére vagy legkésőbb 2013 elején jelenhetnek meg az USB 3.0 csatlakozók a különböző okostelefonokban és tablet eszközökben - jelentette be az USB szabványért felelős szervezet vasárnap.
Mindennapos munkánk során gyakran merül fel az az igény, hogy Word dokumentumainkat különféle képekkel és illusztrációkkal tegyük gazdagabbá. Ez a látszólag egyszerű művelet is rejt magában olyan lehetőségeket, amelyekkel lélegzetelállítóvá tehetjük az elkészült munkánkat.
Az elmúlt napokban két domaint is regisztrált Magyarországon az európai Groupon. A cég elmondása alapján ennek ellenére még nem született meg a döntés a magyar jelenlétről.
Menekülnek a felhasználók az operációs rendszertől, az utolsó négy hónapban szinte már pánikszerű méreteket öltött az elvándorlás.
Az elmúlt hetekben jelentősen felgyorsult a Google+ felhasználók számának növekedése. Már 62 millióan tagjai a a Google közösségi rendszerének, ahová 625 ezer felhasználó regisztrál naponta.
Az év első napján a T-Mobile megindította az ország első kereskedelmi 4G/LTE mobilszolgáltatását.
Napjainkban a szervezeten belüli együttműködés javítása az egyik legjelentősebb célkitűzés a vállalati informatika terén. Az irányvonal tehát már körvonalazódott a legtöbb IT vezető szemében, de a megvalósításhoz többféle eszköz is rendelkezésre áll. Mit érdemes végiggondolni a megfelelő kollaborációs platform kiválasztása előtt?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.