Jeles érettségiért ECDL-bizonyítvány
Az emelt- vagy középszintű informatikai érettségi vizsgát jelesre teljesítők további vizsga nélkül igényelhetnek ECDL-bizonyítványt, amelyet elektronikus úton kapnak meg.
Az emelt- vagy középszintű informatikai érettségi vizsgát jelesre teljesítők további vizsga nélkül igényelhetnek ECDL-bizonyítványt, amelyet elektronikus úton kapnak meg.
A bizalom nélküli távhozzáférési szolgáltatás a virtuális magánhálózatok alternatívája lehet.
A hordozható számítógépekre a Fedora 32 Workstationt telepítik.
Közel 3 százalékkal költ majd kevesebbet információtechnológiára idén a koronavírus-járvánnyal küzdő világ az International Data Corporation szerint. A piacelemző havonta frissített előrejelzésében a mutatók fele pirosba fordult, a szoftverek halovány szegmensét leszámítva egyedül az infrastruktúra maradt markáns feketében, és ez elsősorban a felívelő felhőkereslettel magyarázható.
Képzési programjait az SAS rugalmas és ingyenes opciókkal bővítette, hogy a koronavírus-járvány miatt megváltozott körülmények között megkönnyítse az új ismeretek elsajátítását.
Ezer táblagéppel és mobilinternet-hozzáféréssel segíti az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) az egészségügyi szakdolgozók gyermekeinek otthoni tanulását.
A hazai fejlesztésű és gyártású egyedi okosasztal egy olyan egészségmegőrző bútor, aminek még nincs igazi konkurenciája a világon.
Kvantumszámítástechnika és kvantumtechnológia által inspirált számítástechnika
Járványos fertőzés vagy természeti katasztrófa idején jobb, ha az informatikai csapat a szokásos helyét elhagyva otthonról vagy más biztonságos helyről dolgozik, amíg a helyzet nem normalizálódik. Ilyenkor mutatkozik meg igazán, kik a jó vezetők és a jó csapattagok.
Más továbbfejlesztések is várhatók a keresőkirály az oktatási és kormányzati szektor számára kifejlesztett szolgáltatásában.
Sok intézménynél, vállalatnál megugrott mostanában a távmunkában dolgozók száma, akiknek a vállalati rendszerben - vagyis leginkább a felhőben - kell menteniük minden otthon végzett munkát.
A 100 megabit feletti szupergyors internet kapcsolat kiépítésére az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozások pályázhatnak május 6. és június 11. között.
Amint az a Kaspersky informatikai biztonsági kockázatokat vizsgáló felméréséből kiderült , az ügyfelek személyes adatai minden más vállalati adatnál gyakrabban érintettek az adatsérülésekben.
Milyen sürgős lépéseket kell tenniük az informatikai vezetőknek a jelenlegi krízis kezelésére? Miles F. Suer, az IDG amerikai munkatársa videókonferencia keretében kérdezett meg erről néhány főinformatikust, közöttük több felsőoktatási CIO-t. Rendhagyó helyzetkép a járvány új gócpontjából, az Egyesült Államokból.
Az otthonról történő munkavégzés és tanulás miatt elképesztő mértékben megnőtt a világháló forgalma, de a negatív jóslatok ellenére a hálózat jól bírja a strapát, és kitűnő egészségnek örvend.
Együttműködésre hangolt felhőmegoldással jelentkezett az Oracle, amely folyamatautomatizálással és projektmegosztással segíti az adattudósok csapatmunkáját. A Data Science Platformmal nemcsak könnyebbé, hanem szabályozottan követhetővé és elszámoltathatóvá válhat a mesterséges intelligencia alkalmazása.
A Modern vállalkozások program a krízishelyzetben az alapvető informatikai problémák megoldásában segíti a vállalkozásokat, egy díjmentes szolgáltatás, a digitális segélyvonal formájában.
Nagyszámú otthonról dolgozó alkalmazott esetén is biztosítja a vállalati infrastruktúra hatékony védelmét a hackertámadásokkal szemben a zéró bizalmi elv alkalmazása.
Bár a SaaS-modellben elérhető ERP-rendszerek elsősorban szabványosított folyamatokat, jó gyakorlat szerint kialakított beállításokat és kész alkalmazásokat kínálnak, az SAP Business ByDesign középvállalati megoldása egyedi appokkal is rugalmasan bővíthető.
Palkovics László ismertette a koronavírus-járvány gazdasági hatását mérséklő kormányzati intézkedéseket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.