Adatvédelmi hanyagság a NASA-nál
A NASA egyes esetekben nem kezelte megfelelően a lesejtezett gépeket és adathordozókat.
A NASA egyes esetekben nem kezelte megfelelően a lesejtezett gépeket és adathordozókat.
Magyarország több évvel elhalasztja a digitális átállást - erről döntöttek a honatyák a ma hajnalban megszavazott médiatörvény zárószavazása előtt érkezett módosítójavaslat elfogadásával. A várhatóan az LTE bevezetésében is csúszást okozó lépéssel szembemegyünk az Európai Unió irányelveivel is. Az új médiatörvény egyébként súlyos szankcióval fenyegeti az internetes szerkesztőségeket is.
Szlovákiai leánycégénél, a Slovak Telekomnál történt állítólagos versenyjogsértések miatt, vizsgálatot indított a Magyar Telekom többségi tulajdonával is rendelkező DT ellen az Európai Bizottság.
Kiderült, hogy a Microsoft mellett az Apple, az EMC és az Oracle is tagja a rejtélyes CPTN Holdings LLC-nek.
Elkészült Magyarország legátfogóbb eEtikett gyűjteménye, amely többek között az internet (e-mail, közösségi oldalak) és a mobiltelefonok kulturált használatával foglalkozik. A kezdeményezés Németországból ered.
Több mint egy évtizede ismerjük, naponta használjuk, mégsincs még egy olyan szoftver, amely annyi felfedezni valót tartogat, mint az Adobe Acrobat és a PDF formátum. Naponta kapunk és nyitunk meg PDF állományokat, és talán ezért sem vesszük már a fáradságot, hogy jobban megismerjük lehetőségeiket. A napi rutin azt sugallja, hogy az Acrobat vagy az Adobe Reader PDF csak dokumentumok nézegetésére valók, esetleg arra, hogy dokumentumainkat ? legyen az újság vagy levél ? kinyomtassuk, nyomdába küldjük, semmi másra.
A cég egy, a New York Times-ban megjelent riport hatására módosította keresőmotorja beállításait. A Google ezentúl a felhasználói véleményeket is figyelembe veszi az oldalak rangsorolásánál.
Az Invitel idén újra megszervezi az InnoMax pályázatot. A pályázaton olyan kis- és középvállalkozások indulhatnak, akik az Invitel valamilyen üzleti szolgáltatását felhasználva, azt innovatív módon alkalmazva értek el üzleti sikereket, tették hatékonyabbá cégüket. Idén újdonság az InnoApps díj, amelyre főiskolás/egyetemista diákok nevezhetnek valamilyen ötletes aplikációval, a legjobbakra pedig a Facebookon is lehet szavazni.
Az elemzők szerint az akvizíció jelentősen erősíthetné a Google piaci helyzetét, mégis sokallják a sajtó által megszellőztetett, öt-hat milliárd dolláros vételi ajánlatot.
A Live Spaces szolgáltatásról eddig több mint 500 ezer felhasználót tereltek át a Wordpress.com-ra.
Egy kormányrendelet értelmében megszűnik az úgynevezett második tárcsahang, amit a belföldi vagy nemzetközi számok hívásakor szoktunk hallani. Emiatt sürgősen át kell nézetni az ország teljes területén a vezetékes vonalra kötött faxokat, riasztókat, távfelügyeleti rendszereket.
A Novell cáfolta, hogy UNIX-jogokat is eladott volna a Microsoft által gründolt CPTN Holdigsnak.
Sikeresen debütált az ország első call center szakkiállítása, amelyen az iparág 36 vállalata és szervezete mutatta be világszínvonalú szolgáltatásait. A november 23-án és 24-én megrendezett rendezvényen a piac legfontosabb szereplői voltak jelen. A rendezvény keretein belül több mint 30 cég részvételével lezárult a TOP 10 Call Center-díj elnevezésű verseny, ahol a ?Kiváló Call Center? címeket osztották ki.
A korszerű tűzfalak képesek rejtjelezett csatornák ellenőrzésére is. Ez elsőre szentségtörésnek tűnik, mégsem az. Lássuk miért!
Vihart kavart a Bit9 "piszkos tizenkettő" listája, amely szerint a Google böngészője a leginkább lyukacsos.
Felmérések szerint a sok dokumentummal dolgozók munkaidejük akár ötödét is anyagaik rendezésével és keresésével töltik. Ezt az áldatlan helyzetet képes megszüntetni egy új tartalomnavigációs termék.
Speaking publicly for the first time since he was appointed CEO of Hewlett-Packard in late September, Leo Apotheker on Monday said that HP will focus more on software and that he still has some learning to do about the company.
A napokban a közösségi média térnyerésével párhuzamosan egyre többet hallani a hiperlokális sajtó, a helyi média szerepéről. Az elmúlt időszakban több cikk is megjelent a témában, és nemzetközi és hazai médiakonferenciákon, mint a média egyik lehetséges sikerágazatáról beszélnek róla. Magyarországon viszont a válság hatásai mellett, nehéz helyzetben vannak a helyi médiumok. Bár az igény és az érdeklődés egyre erősebb a helyi hírek és események iránt, és jelentőségét a települések vezetői is látják, önállóságuk a korlátos anyagi lehetőségek miatt mégsem teljes.
Strong earnings from Dell and Salesforce.com, a positive report on online ad spending and two Internet IPOs this week highlighted underlying strength in the tech sector despite worries about the economy.
Az Egyesült Államok szenátusa jogi bizottságának tagjai egyhangúlag támogatták a szerzői jogokat sértő tartalmakat forgalmazó weboldalak bezárásáról szóló törvénytervezetet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.