Ezért adott az Ericsson 6,2 milliárd dollárt egy felhőszolgáltatóért
A vállalat globálisan terjeszkedi akar.
A vállalat globálisan terjeszkedi akar.
Az Ingram Micro Cloud partnerprogramjain keresztül a támogatási szolgáltatások széles választékával segíti az AWS Partnerek tevékenységét és AWS cloud üzletáguk fejlesztését.
Igen, többes számban, mert metaverzumból több is lesz a Microsoft szerint. Éves technológiai konferenciáján a szoftvercég kettőt közülük máris bemutatott - a Dynamics 365 Connected Spaces üzletekben és gyárcsarnokokban, a Mesh for Microsoft Teams pedig az együttműködés terén teszi átjárhatóvá a fizikai és a digitális világot.
Az akkumulátorok hatótávolsága miatt aggódó járművezetők végleg lemondhatnak a fosszilis üzemanyaggal működő járműveikről.
Kína állami piacfelügyelete közölte, hogy az ország monopóliumellenes jogszabályainak megsértése miatt bírsággal sújtja az Alibaba e-kereskedelmi óriáscéget, valamint más Big Tech nagyvállalatokat, köztük a Baidut és a JD.com-ot.
A SpaceX alapítója a klímaváltozás mellett más érveket is felhozott a vörös bolygó kolonizálása mellett.
Egy jelszókezelőt üzemeltető cég ismét összegyűjtötte az év leggyengébb jelszavait, a helyzet pedig nem sokat javult tavaly óta.
A szerencsejátékok régi szabálya, hogy hosszú távon a ház mindig nyer, és ezt a helyzetet a gépi tanulás még inkább megkeményíti.
A távol-keleti miniállam zsinórban harmadszor nyerte el a címet.
A Fujitsu ma lép piacra FUTRO vékony kliensei új generációjával. A karcsúsított, új eszközök az első olyan modellek a termékcsaládon belül, amelyek a 20%-kal nagyobb teljesítményt nyújtó AMD Ryzen R1000 processzorokkal dolgoznak.
A válllalat AH NET Távközlési Zrt. néven folytatja működését.
A saját digitális gazdasággal működő kiterjesztett virtuális valóság koncepciója egyre nagyobb teret nyer.
A koronavírus-járvány miatt sok szervezet megváltoztatta terveit és prioritásait minden területen - beleértve az informatikát és az infrastruktúrát is. Mivel mindenki otthonról dolgozott, sok ügyfél úgy érezte, hogy frissítenie kell védelmét, ekkor jött az USG FLEX.
Hálózati AV módban használva és az ATEN videó bővítő termékeivel kombinálva a Zyxel switchei optimális teljesítményt biztosítanak a multicast környezetekben a vendéglátás, szabadidő és kiskereskedelmi szektorokban.
A Fujitsu a vezetők között kapott helyet a piacvezető globális technológiai kutató- és tanácsadócég, az Information Services Group (ISG) ISG Provider Lens: Jelentés a munka jövőjéről - Szolgáltatások és megoldások című 2021-es jelentésében.
Az AI segítségével a pénzügyi folyamatok hatékonysága és a pénzzel kapcsolatos adatok biztonsága masszívan javítható.
A SecureAge Technology új kutatása szerint a COVID-19 járvány és a távmunkára való áttérés miatt az amerikai és brit munkáltatók 85 százaléka új kiberbiztonsági intézkedések elfogadására kényszerült.
A két fontos igazgató mindössze két hónappal azután távozik a SMIC-től, hogy Zhou Zixue, a vállalat elnöke lemondott tisztségéről.
A vásárlók évről évre egyre többet költenek a Black Friday akciókhoz kötődő vásárlások során. Tavaly például 43 százalékos volt a növekedés az előző évi Fekete Péntekhez képest az egyik legnagyobb hazai webáruházban.
A legtehetségesebb szakemberek megnyeréséhez és megtartásához a vállalatoknak mostantól a távmunka lehetőségét is kínálniuk kell az állások előnyei között, ehhez pedig megfelelő, hibrid modellt támogató infrastruktúrát és szabályozást is szükséges kialakítaniuk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.