A magyar cégeken sem ül alanyi alapú átok
Idén öt hazai vállalat szerepel az EMEA régióban leggyorsabban fejlődő cégek 500-as toplistájában.
Idén öt hazai vállalat szerepel az EMEA régióban leggyorsabban fejlődő cégek 500-as toplistájában.
Továbbra is az informatika az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat mind a nemzetközi, mind a hazai piacon, ahol egyre fontosabb a többnyelvűség, a munkáltatói márka építése és a rugalmas munkakörülmények.
Még mindig sok az olyan cég, ahol úgy gondolják: a kisgyermekes anyukák családi kötelezettségeik miatt nem képesek teljes figyelmükkel a munkájukra koncentrálni. Ám akad olyan hazai vállalkozás, ahol a gyermek léte nem akadály, hanem FELTÉTEL.
Egy Nokiának dolgozó mérnök szerint pár lépésben rengeteg próbaverziós program teljes értékűvé varázsolható.
A hazai lakosság 70 százaléka a magyaron kívül semmilyen más nyelven nem beszél, ezzel az utolsó helyen állunk az Unióban. Az idegen nyelven beszélők aránya az utóbbi években további hét százalékkal csökkent, míg a perfekt nyelvtudás helyzete még rosszabb. Pedig egy jól beszélő kolléga szó szerint akár százmilliókat érhet, persze csak ha helyzetbe hozzák.
A világ legnagyobb, adattárházakra és vállalati elemzőrendszerekre szakosodott vállalata, a Teradata idén is megrendezte a Teradata User Group Konferenciát. A Bécsben tartott konferencia fő témája természetesen a Big Data, az abban rejlő lehetőségek és azok kiaknázása volt.
A nyertes Hand-In-Scan névre hallgató találmány a kézhigiénia objektív ellenőrzését teszi lehetővé orvosi környezetben, plusz a Webicina is díjat kapott.
A tabletek és okostelefonok hazai piaca egyaránt erőtől duzzad. Mobilitás terén lépést tartunk a világgal, bár a felhasználók árérzékenysége miatt az alacsony árkategóriában fogy a legtöbb eszköz, és ez a szállítói erőviszonyokat is hosszú időre meghatározhatja.
A GE „Ipari internet” című jelentése szerint a hálózatok és a gépek összeházasítása 10-15 billió dollárral növelhetné a globális GDP-t.
Nagy értékű beruházásba kezdett az R&R Software a szoftverminőség fejlesztése érdekében
Csak online költünk majd ennyit a novemberi és a decemberi hónapok alatt.
A feldolgozóiparban az egyik legbiztosabban megtérülő beruházás még mindig az adminisztratív és a működési folyamatok újraszervezésében keresendő - áll a Mint Jutras kutatócég felmérésben. Az elemzés szerint a mostani új megoldások szinte mindig beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, és két, legfeljebb három év alatt megtérülnek.
Érdekes tényekre derült fény egy 800 ezernél is több hazai munkavállaló részvételével készült felmérésből.
Magyarországon alakítja ki a kelet- és közép-európai piacokat kiszolgáló logisztikai központját a Konica Minolta. A nyomtatástechnológiai megoldásokat gyártó és forgalmazó japán nagyvállalat a forgalom növekedésével és a piac bővülésével indokolja a logisztikai átszervezést, amelynek egyik nyertese Magyarország lehet.
Csütörtökön és pénteken hazánkban kerül megrendezésre a Versenyképességi Operatív Programok Éves Konferenciája.
A Magyarországi Képviselet felmérése kimutatta, hogy a hazai vállalatok a mobil eszközök használata kapcsán az adatok védelme és a megfelelőségi előírások teljesítése miatt aggódnak leginkább. Az összes fontosabb platformot és rendszert támogató Novell ZENworks Mobile Management teljes körű megoldást kínál a mobil eszközök használatából adódó biztonsági, eszköz- és alkalmazásfelügyeleti, leltárkezelési, illetve megfelelőségi problémákra.
Szolgáltatóváltás akár 24 óra alatt, a szokásainkhoz illeszkedő tarifacsomagok – mindez nem csak a mobil-előfizetésünkre, hanem akár a villamosenergia- és gázszolgáltatásra is igaz lehetne. Az ehhez szükséges műszaki lehetőségek már hazánkban is adottak, de a piaci szereplők összefogására is szükség lenne, hogy nemzetgazdasági szinten megtérüljön a befektetés.
A Telenor Magyarország üzleti jelentése szerint stabil árbevétel, bővülő piaci részesedés, szélesedő ügyfélkör és növekvő beruházások jellemezték a cég működését a harmadik negyedévben - a júliusban bevezetett telefonadó azonban jelentősen rontotta az üzleti eredményüket.
Az IFS globális ERP megoldásszállító 2012. október 15-17. között a svédországi Göteborgban rendezte meg idei világkonferenciáját (IFS World Conference 2012). A rendezvényre közel 50 országból több mint 1100 résztvevő látogatott el, több hazai IFS ügyfél is képviseltette magát. Az eseményen 10 különféle bejelentést tett a vállalat.
Év végére már mintegy 10000 POS terminálnál lehet majd PayPass kártyával fizetni. Az egyik kulcs a megfelelő kommunikációs háttér. Az ACE Telecom négy hazai fesztiválon több mint 1500 végpontot kapcsolt össze.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.