Az Apple szembemegy az összes mobilgyártóval
Az androidos világ a kijelzőbe épített ujjlenyomat-leolvasóra áll át, az iPhone viszont teljesen elveti ezt a technológiát.
Az androidos világ a kijelzőbe épített ujjlenyomat-leolvasóra áll át, az iPhone viszont teljesen elveti ezt a technológiát.
A Wireless Charger Duón a mobilt és az okosórát egyszerre tudjuk tölteni, és a mobil kijelzőjét töltés közben is láthatjuk.
A Samsung bemutatta a Galaxy Note9-et, a prémium kategóriás Note termékcsalád legújabb tagját. A Note széria jellegzetessége, hogy mindig a vállalat legújabb fejlesztéseit vonultatja fel, nincs ez másképp a Note9 esetében sem.
A Google jövő hónapban megjelenő böngészőjének vonzerejét olyan újdonságok fokozzák, mint a hatékonyan tömörítő AV1 kodek és a megjelenítő-kivágások támogatása.
Továbbra is a Samsung vezeti az okostelefon-piacot, a második helyen azonban helycsere történt.
Átadták az SAP legújabb, négyszintes irodaépületét. Az új irodába folyamatosan költöznek be a szoftvercég munkatársai. A 8000 négyzetméter alapterületű épület a már meglévő, 13 400 négyzetméteres SAP irodaház-komplexumot bővíti a budapesti Graphisoft parkban.
Az IBM Summit szuperszámítógépével, amely júniusban hivatalosan is a világ leggyorsabbja lett, a gének kölcsönhatásait vizsgáló kutatók egy alkalmazás futtatásában elsőként értek el exaops teljesítményt. A ténylegesen exascale szintű szuperszámítógép kiépítésére azonban még várnunk kell vagy három évet, és az Egyesült Államok nem az egyedüli versenyző, amely erre a babérra pályázik.
Németországban az állami intézmények egyre több helyen váltanak vissza a Windowsra.
A Forrester Consulting kutatócég közzétette gazdasági hatástanulmányának eredményeit az SAP-környezetekhez szánt PRIMEFLEX integrált rendszerről.
Riasztóan rövid idő alatt megduplázódhat az infokommunikációs technológiákhoz köthető széndioxid-kibocsátás: előrejelzés szerint 2020-ban akár a globális emisszió 4 százalékára is rúghat. Minthogy a felhőszolgáltatások gyorsuló térhódításával az elszaporodó adatközpontok szénlábnyoma a legnagyobb - és a leggyorsabban is növekvő - az iparágon belül, létfontosságú, hogy működtetőik a hatékonyság fokozásával enyhítsék a létesítmények energiaéhségét. Tíz éve indult az európai kezdeményezés, amely megmutatta, hogy erre a vállalatok nem csupán a törvényi szabályozás kényszerítő erejével vehetők rá.
Kiadta a Microsoft a vállalati e-mail szerver Exchange 2019 nyilvános előzetes verzióját. A szoftver végleges változatát a tervek szerint idén ősszel kezdik majd el árusítani.
Jövő februártól megszűnnek az expressz frissítéseknél nagyobb méretű, úgynevezett delta frissítések az operációs rendszer esetében.
A Mozilla már korábban beígérte, hogy a Firefox következő változatában lehetővé teszi a sokakat idegesítő automatikus médialejátszás letiltását, és most kijött az előzetes változat, amiben ki is próbálhatjuk az új funkciót.
A cégnél már dolgoznak az utódon, amely a Fuchsia kódnevet viseli.
A cég, amelyik szinte minden fontos fogyasztói termékét leépítette, most hadjáratot indít a fogyasztók visszaszerzéséért.
Június végén villámlátogatást tett Budapesten Markus Villig, az észt utazásmegosztó, a Taxify alapító-tulajdonosa. Az idén 24 éves vállalkozó 2013-ban a főiskolai tanulmányaira kapott pénzből dolgozta ki a szolgáltatást, és az első sofőröket is maga toborozta.
Pedig ezerrel próbálkozik, mégis csak négy százalékon áll, míg a Google Chrome-ja hatvan százalékon.
A SUSE Linux Enterprise 15 operációs rendszer segítségével egyszerre működtethetők hatékonyan a szoftveresen vezérelt infrastruktúrák és a hagyományos adatközponti technológiák.
A Galaxy S10 legdrágább változatán öt kamera lesz: kettő elől, három hátul.
Már több mint 10 millió háztartásban használják világszerte a kiemelkedő teljesítményű, gyors és megbízható internetkapcsolatot biztosító wifi routert, a Connect Boxot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.