Sok a gond a tabletekkel
Tavaly decemberben több mint 230 panasz érkezett a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez tartós használatra rendelt termékre, gyakori panasz volt a táblagépek és mobiltelefonok meghibásodása.
Tavaly decemberben több mint 230 panasz érkezett a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez tartós használatra rendelt termékre, gyakori panasz volt a táblagépek és mobiltelefonok meghibásodása.
Az XAPT Hungary bejelentette az LLP Dynamics csoport felvásárlását, jelentősen megerősítve ezzel jelenlétét a közép- és kelet-európai régióban.
A keresőóriás több járműgyártóval karöltve megalapította az Open Automotive Szövetséget.
2013 utolsó negyedévében a tajvani gyártó minimális nyereséget ért csak el.
A GamaxNet sikeresen megszerezte a Cisco IP NGN specializációt, ezzel Magyarországon a 2. partner, aki az IP NGN témakörben szerzett átfogó szakértelméről tanúsítványt birtokol.
Két biztonsági cég szerint is megfertőzték a Yahoo szervereit aminek hatására több ezer felhasználó gépe lett fertőzött
Nemcsak a legújabb technológia tudás megszerzése, hanem a nemzetközi közösséghez tartozás, és a későbbi munkalehetőségek is motiválják a hallgatókat az SAP oktatásokon való részvételre- állítja Dudits Ádám, a szoftvercég felsőoktatási programjának régiós vezetője.
Spanyolországban őrizetbe vették egy nemzetközi számítógépes bűnbanda nyolc tagját.
Noha a családtagok számára a beszerzés igen sok gondot okoz, és januártól a rendszergazdák élete is csak nehezebb lesz, mégis az emberek többsége valamilyen kütyüt látna szívesen a fa alatt.
Egyforma töltőket kell kínálniuk készülékeikhez a mobilgyártóknak az Európai Unióban.
Januártól interneten elérhető, egységes agrárstatisztikai információs rendszer váltja fel az eddig papír alapon működőt, egy 497,6 millió forintos uniós támogatással megvalósult fejlesztés eredményeként - közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet az MTI-vel.
A VoIP (Voice over Internet Protocol) szolgáltatások, azaz a hagyományos hálózatok helyett az interneten keresztül menő hangszolgáltatások 2013-ban is folytatták menetelésüket, s egyre elterjedtebbé váltak a felhasználók körében - mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.
Az emberek és az állatok mozgását hihetetlenül élethűen utánozni képes robotokat gyártó Boston Dynamics is a keresőóriás tulajdona lett.
Módosítják a jogsértő internetes tartalmakkal kapcsolatos orosz törvényeket.
Mérsékelte a jövő évre vonatkozó okostelefon eladási prognózisát a dél-koreai gyártó.
Néhány napja tudni lehet, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiárusítja az eddig tartalékban tartott frekvenciasávokat.
Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormánnyal a francia tulajdonú Schneider Electric csütörtökön Szigetszentmiklóson.
A ZyXEL bemutatta új, ZyXEL UAG4100 Unified Dual-radio Access átjáróját, melyet elsősorban a szolgáltató szektorban, azon belül is a turizmus és vendéglátás területén tevékenykedő vállalatok számára fejlesztett ki. A korábbi, N4100-as modellt a világ több mint 8.000 hotelébe telepítették eddig, a gyártó ezt az eszközt továbbgondolva alkotta meg a ZyXEL UAG4100-et, mely a még biztonságosabb kiszolgálást célozza, valamint jobb skálázhatóságot is biztosít.
Második alkalommal díjazta a Nemzeti Külgazdasági Hivatal a legjobb hazai exportőröket.
Megtartották a II. Országos Rendszergazda Konferenciát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.