Biztonságosabbak lehetnek a Microsoft szolgáltatásai
A redmondi szoftvercég megvásárolta a a PhoneFactor céget, amely nyomán hamarosan a vállalat több megoldása többfaktoros hitelesítéssel gazdagodhat.
A redmondi szoftvercég megvásárolta a a PhoneFactor céget, amely nyomán hamarosan a vállalat több megoldása többfaktoros hitelesítéssel gazdagodhat.
Egy kongresszusi bizottság szerint a két cég nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államokra nézve, ezért termékeikkel együtt kitilthatják őket az országból. Kína koncepciós pert emleget.
Egy kongresszusi vizsgálat alapján nemzetbiztonsági kockázatot jelent a két cég, ezért kitilthatják azokat az Egyesül Államok területéről. Kína koncepciós pert emleget. (Frissítés: a Huawei közleményével)
A Samsung 7,3 milliárd dolláros üzemi eredménnyel számol a harmadik negyedévben. A koreai elektronikai óriás fütyül a válságra, és a mobil eszközök népszerűségének köszönhetően immár egy éve folyamatosan döntögeti a bevételi rekordokat.
Legalábbis könnyen csapdába esnek a figyelmetlen internetezők.
Anna Frank és sorstársai történetével ismerkedhetnek meg a porig égett koncentrációs tábor rekonstruált 3D virtuális modelljének segítségével egy október 15-én nyíló németországi kiállítás látogatói. A 3D 360 fokos kamerával felvett, hordozható immerzív interaktív tér a Műegyetem fejlesztése.
A ZyXEL új akcióval indítja az őszt, ezáltal is igyekszik hozzájárulni a megfelelő otthoni hálózat minél költségtakarékosabb kialakításához. Az akcióban részt vevő Bestseller eszközök között megtalálhatóak a műanyagházú, port priorizációra képes switch-ek, az új NBG-418N vezeték nélküli N router, és a számos díjat elnyert NSA310 adattároló is. A promóció időtartama alatt ezen eszközök minden eddiginél kedvezőbb áron érhetőek el egészen év végéig.
A világ Svájcba jár a pénzügyekért, Magyarországra a konferenciabeszélgetések rögzítéséért.
Tőzsdei kapitalizáció alapján továbbra is Apple áll az élen. Az IT-cégeket figyelve azonban a második helyen immár az 1998-ban indult keresőcéget találjuk.
A Vodafone a Magyarországon ismeretlen, valóban korlátlan beszélgetést és SMS-ezést lehetővé tévő új csomagjaival "robbantaná" a hazai mobilpiacot.
Felhőpremiertől a dugófigyelő GPS-ig: a szeptember 27-i Invitel InnoMax Klub résztvevői érdekes, a hazai IT-szektor "evolúciójával" és az üzleti informatikai fejlesztések lehetőségeivel foglalkozó előadásokon és beszélgetéseken vehettek részt.
Nemcsak az üzleti élet és az informatika változik gyorsan, a fenyegetések és az elkövetők is egyre intelligensebbek, szofisztikáltabbak, komplexebbek, egyre nagyobb kárt tudnak okozni.
A mobileszközök fergeteges fejlődése az utóbbi években alaposan átrajzolta az információs- és kommunikációs technológiák felhasználási módszereit, szokásait, területeit, s a gyártókat az új pályán folyó verseny lépéskényszerbe hozta. Gacsal József, az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatója a közeljövő fejleményeiről beszélt.
Előző havi összesítésünkhöz képest az első négy helyezett meg sem mozdult, így nem csak az Autorun vírus maradt jelentős előnnyel az első pozícióban, de a Conficker féreg is láthatóan jól érzi magát a toplista harmadik helyén. Mindebből úgy tűnik, hiába az évek óta tartó rengeteg figyelmeztetés, a felhasználók frissítési, hibajavítási hajlandósága sok esetben továbbra sem elégséges.
Továbbfejlesztett funkciókkal és dizájnnal dobta piacra Mini Powerline Ethernet sorozatának első tagját a ZyXEL. Az új 500Mbps mini adapter, a PLA 4201 mindössze 7 centiméteres és elsősorban otthoni használatra kifejlesztett eszköz, amely a felhasználóknak kiváló minőségű médiastreaminget ígér interneten keresztül. Az adaptert az otthoni vásárlók növekvő igényeit szem előtt tartva fejlesztett ki a gyártó.
Az idén díjnyertes technológiájának 25. születésnapját ünneplő ESET, a proaktív biztonságtechnológia terén vezető vállalat, az ESET Android alapú terméke, az ESET Mobile Security kiváló minősítést kapott a vírusirtókat tesztelő független AV-Comparatives legutóbbi mobil védelmi megoldásokat pellengérre állító tesztjében.
A Gartner felmérése szerint 2012-ben a 46 milliárdot is meghaladhatja a mobilalkalmazás-letöltések száma. Hódítanak az ingyenes appok; a nyereséget az alkalmazásokból indított fizetések termelhetik.
A Docler Investments egymillió euró átváltható kölcsönnel járul hozzá a CE On-Demand portfólióbővítéséhez és piaci terjeszkedéséhez. Az Informa Telecoms & Media a világ hét legjelentősebb, távközlési cégeket kiszolgáló felhőszolgáltatója közé sorolta a budapesti központú céget.
A vállalkozás nem egyszerű, de nem is lehetetlen. A YouTube partnerprogramjának keretében végre már nem maradnak bevétel nélkül azok a híres online sztárok, akik korábban semmit sem kaptak azért, hogy milliós nézettséget produkáltak.
Az Oracle javította azt a sérülékenységet, amely komoly vihart kavart a múlt héten. Örömük nem tarthatott sokáig, mert biztonsági kutatók egy újabb résre bukkantak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.