Céges szoftverek havidíjért
Immár a kisebb cégek is elérhetik szolgáltatásként mindazon alkalmazásokat, amik eddig csak a nagyok számára voltak megfizethetőek.
Immár a kisebb cégek is elérhetik szolgáltatásként mindazon alkalmazásokat, amik eddig csak a nagyok számára voltak megfizethetőek.
Budapest, 2009. Február 3. - Bolla Szilárd év elejétől erősíti a HP ProCurve Networking Üzletágát. Ezt megelőzően a 33 éves szakember az izlandi OpenHand Software Limited londoni leányvállalatánál dolgozott, ahol legutóbb a társaság kelet-európai terjeszkedési strtagéiájának kialakításában vállalt vezető szerepet. Ezt megelőzően MBA tanulmányokat folytatott Ausztráliában a James Cook University hallgatójaként, illetve korábban a HP indirekt értékesítési csapatát koordinálta. A szakembertől azt várják, hogy széleskörű értékesítési tapasztalatait felhasználva egy ütőképes hazai képviseletet hozzon létre, amely minden tekintetben felveszi a versenyt versenytársaival. Feladatkörébe tartozik az üzletág bővítése, képzett viszonteladó hálózat kiépítése és a HP ProCurve márka képviselete a hazai informatikai piacon
Minden vállalatra nagy nyomás nehezedik a gazdasági válság miatt, ennek következtében egyre nagyobb mértékben kell csökkenteniük kiadásaikat. Ebben lehet segítségére a cégeknek az MC860, az OKI Printing Solutions új, megfizethető árú multifunkciós nyomtatója, melyet kifejezetten az 1-10 + fős munkacsoportok és a kis- és középvállalatok igényeihez, irodaméretéhez és költségvetéséhez igazodva alakítottak ki. A kompakt méretű készülék ideális megoldás A4-es és A3-as méretben egyaránt különböző multifunkciós feladatok ellátására. Asztali és álló változatban is kapható, fekete-fehér és színes nyomatok előállítására is képes A3-as méretig, ugyanakkor a készülék méretei és üzemeltetési költségei az A4-es multifunkciós nyomtatókéval vetekszenek.
A vállalati gépek 71 százalékán továbbra is XP fut. A Vista részaránya 10 százalék.
Szombaton délután fél négy körül megbolondult a Google keresője és minden találatot veszélyesnek minősített. A hiba nagyjából negyven percig állt fenn.
Szinte mindegyik nagy technológiai vállalat árbevétel-csökkenésről számol be, nemritkán pedig veszteségről. Közben a washingtoni Képviselőház elfogadta a gazdaságélénkítő csomagot.
Internetes videótartalmak, élő internetes tévéadások, YouTube-tartalmak, népszerű weblapok, nagy felbontású médiagyűjtemények, családi fotók, zenék és még sok minden más a televízió képernyőjén
A Ricoh Europe Plc. decemberben tovább erősítette a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségét. A vállalat a múlt év végén csatlakozott az ENSZ „Global Compact” elnevezésű kezdeményezéséhez, és december óta támogatja a Poznani nyilatkozatot, mely a klímaváltozással kapcsolatos akciók fontosságára hívja fel a figyelmet. Mindemellett a vállalat elnyert két „Ruban d'Honneur” díjat a „European Business Awards”-on környezetvédelmi tudatosság, valamint vállalati fenntarthatóság kategóriában.
A Ricoh a közelmúltban mutatta be színes multifunkciós irodai termékcsaládjának új generációját. Az új eszközök között a költségérzékenyebb irodák is megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb megoldást.
Az AXIS 215 PTZ-E az Axis Communications első integrált kültéri kivitelű PTZ kamerája. A kamera könnyen telepíthető, időjárássálló. IP66-os kivitelű házban van elhelyezve, amely minden időjárási körülmények között biztosítja a megfelelő működést.
Az elmúlt évbekben azt hallgattuk, hogy az AMD mindjárt nyereséges lesz, de a cég valahogy mégsem járt sikerrel. Ez az utolsó negyedévben sem történt másként.
A Sharp Electronics Europe átszervezése során a Sharp Information Systems (IS, Információs Rendszerek) üzletága páneurópai vezetés alá került. Keiichi Katsua 2008 áprilisa óta áll a Sharp IS európai részlegének élén mint elnök. Katsua londoni irodájából közvetlenül Toshiyuki Tajimának, a Sharp Electronics Europe GmbH elnök-vezérigazgatójának jelent. A kinevezés mindenképp jó hír a magyarországi beruházók számára.
PALO ALTO, Calif., Jan. 15, 2009 – A HP új szoftveres megoldásokkal bővítette az Adaptív Infrastruktúra (AI) portfolióját: továbbfejlesztette a HP Insight Dynamics – VSE-t, az iparág első olyan szoftveres alkalmazását, amely mind a virtuális, mind a fizikai erőforrásokat együttesen tudja kezelni, az Insight Orchestration-t és az Insight Recovery-t. Ezek adják majd alapját a 2009-re tervezett fejlesztéseknek is
A zeneszámok kilencvenöt százaléka illegális csatornákon keresztül jut el a felhasználókhoz.
Mind az AMD, mind az Intel úgy döntött, hogy csak jövőre veszi ki alaplapi chipset kínálatából a DDR2-vel kompatibilis típusokat.
Az első generációs Phenom megjelenése nem úgy sikerült, ahogy az AMD eltervezte. Most itt az új generáció, ami elsősorban még mindig az Intel Core 2 ellenfele.
Közzé tették 2008-as eredményeiket a legnagyobb komponensgyártók. Az év utolsó hónapja mindenhol elmaradt a várakozásoktól.
Aki annak idején látta a Csillagok Háborúja című filmet, az leesett állal bámulta az ott felvonuló technológiákat. Sok akkori ötlet ma már a mindennapok része.
Az angliai Paxton Access beléptető rendszer gyártó híres arról, hogy stílust és praktikumot szolgáltat a piacnak. A legújabb terméküket - a Vandálbiztos billentyűzetet - speciálisan arra tervezték, hogy ellenálljon a rongálásnak.
A Microsoftnak nem sikerült minden hibát kijavítania.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.