Újabb pendrive féreg pusztít
A besurranás mestere a Fujacks.CB névre keresztelt kártékony program.
A besurranás mestere a Fujacks.CB névre keresztelt kártékony program.
Az Apple közzétette eredményeit a harmadik pénzügyi negyedévre vonatkozóan. A vállalat 8,34 milliárd dolláros árbevételről, 2,6 millió Mac és 5,2 millió iPhone eladásáról számolhatott be.
Az amerikai Tsera LLC szabadalomsértéssel vádolja több érintőképernyővel vezérelt készülék gyártóját.
A szoftvercég a kaliforniai O'Reilly Open Source Convention rendezvényen jelentette be, hogy 20 ezer sornyi Linux driver kódot ad közre a GPLv2 licenc keretében.
Az IQSYS nettó 529 millió forintos ajánlata nyerte a Hajdú Volán nyílt közbeszerzését, amelyen a vállalat számítógép-alapú pénztárgépeket és utastájékoztató eszközöket, illetve forgalomirányítási rendszereket vásárolt.
A válság hatására az amerikai cégek jelentősen javítottak keresőmarketing kampányaik hatékonyságán.
A Cisco Systems a februárban bejelentett átszervezés keretében 66 500 fős gárdájának 1 százalékát tervezi elküldeni, és még az idén további leépítésekre készül.
Az All Things Digital információ szerint a Microsoft és a Yahoo tárgyal utóbbi online hirdetési üzletágának az eladásáról.
Egy nap alatt elkapkodták Németországban a kedvezményes Windows 7 előrendeléseket. A Microsoft Store nem bírta a rohamot.
Az ősszel megjelenő cloud operációs rendszer tarifája nagyjából megegyezik a Google és az Amazon áraival.
A Svájci Posta e-mailben előre elküldi a postázandó leveleket, hogy a felhasználó eldöntse, valóban meg akarja-e kapni azokat.
Az IDC előrejelzése szerint a Windows 7 megjelenése után eltűnhet a Vista, míg az XP 2013-ig kelendő maradhat.
Csak idő kérdése volt: bemutatkozott az első olyan elektronikus tintás kijelző, ami napenergiával működik.
Április végén számoltunk be a Navigator frissen bejelentett Budget-IT nevű szolgáltatásáról, a napokban egy élő demonstráció keretében további részletek derültek ki az új stratégiai lehetőségeket rejtő megoldásról.
A Microsoft Office Studios egy újabb humoros kisfilmmel állt elő, amely a közelgő Office 2010-et igyekszik népszerűsíteni. (Videó)
Jó bornak is kell cégér. Ez az elv a jelenlegi gazdasági környezetben mit sem változott, mikor a költséghatékony, jól megválasztott reklám a túlélés kulcsa lehet. De miért éppen AdWords?
Hiába a lelkesedés, az újszerűség és a közönségsiker - pénzügyi okok miatt megszűnik a világ első blog újsága, a Printed Blog. Csak 6 hónapot élt meg.
A MÁV weboldalának fejlesztői nem sajnálták a pénzt és időt a jobb szolgáltatás és a siker azonban elmaradt.
Előrejelezhető-e a fizetésképtelenség? Az üzleti intelligencia rendszerek tervezői szerint igen. Az SPSS szakmai napján elhangzott előadások szerint akár a problematikus behajtási folyamatok is elkerülhetők a modern informatikai megoldások segítségével.
A második legnagyobb hazai aukciós oldalon is adathalász támadások indultak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.