Élénkül a verseny szélessávon
Szabályozói határozatok segítik a kisebb szolgáltatókat, hogy a legkorszerűbb vezetékes infrastruktúrákat is használhassák.
Szabályozói határozatok segítik a kisebb szolgáltatókat, hogy a legkorszerűbb vezetékes infrastruktúrákat is használhassák.
Újszerű kezdeményezéssel állt elő a BME és az IT biztonsági szoftverek vezető gyártója a BalaBit. Az Open Academy névre keresztelt ingyenes tréningen az informatika legfontosabb újdonságaival ismerkedhetnek meg a programozók.
A GS1 Healthcare a GS1-szabványok egészségügyi alkalmazóit tömörítő csoportként 2005-ben alakult. Tagjai az egészségügyben érdekelt gyártók, forgalmazók, nagy- és kiskereskedők, a különböző szakmai szövetségek és hatósági szervezetek, valamint a kórházak képviselői, illetve a GS1 tagszervezetek szakemberei.
Az outsourcing szolgáltatások iránti igény és kereslet folyamatosan változik az elmúlt évek alatt. Nagyobb fellendüléseket és trendhullámokat követően mára elmondható, hogy mindig az adott helyzet dönti el egy-egy vállalat számára a jobb megoldást a HR feladatainak megszervezésére. Sokan még mindig az outsourcing lehetőségét tartják a legideálisabbnak, míg mások újra házon belül szeretnék tudni ezeket a folyamatokat.
Az Apache Software Foundation képviselőit az Oracle jogászai szeretnék kifaggatni a Google ellen indított Java szabadalmakkal kapcsolatos perben.
Nyárra országosan már kétszáz helyen lesz elérhető az új, 21 Mbps sebességet kínáló mobilinternet a Magyar Telekom hálózatában. A korszerűsítést az Ericsson együttműködésével végzi el a szolgáltató.
The U.S. Federal Bureau of Investigation warned computer users Tuesday that messages claiming to include photos and videos of Osama bin Laden's death actually contain a virus that could steal personal information.
Aktuális kérdésekről, például a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság első saját hatáskörben megalkotott rendeletéről adott exkluzív interjút a Computerworldnek Mátrai Gábor, az NMHH alelnöke, akivel a mobilszolgáltatók által fizetendő frekvenciák díjrendszerét radikálisan módosító jogszabály hatásai mellett a digitális átállás problémáiról is beszélgettünk.
Az Ericsson 4,1 milliárd svéd koronás adózott eredményről számolt be 2011 első negyedéről, ami több mint háromszorosa a tavalyi év hasonló időszakában elért 1,3 milliárdnak.
Márciusban 1 millió 394 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív - a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő - ügyfelek száma az előző havi 1 millió 36 ezerről 1 millió 73 ezerre emelkedett, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Megváltozik a sokat kifogásolt magyarországi domain regisztrációs folyamat. Az egyik legfontosabb változás, hogy egy .HU domain technikailag 1-2 napon belül használatba vehető lesz.
Márciusban közel 45 ezerrel 11,893 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma. A forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 56 ezerrel lett kevesebb, így 10,964 millió volt a vizsgált hónapban - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
A HBLF kerekesszékes kosárlabda bajnokságára a MagiCom idén harmadik alkalommal nevezett be, csapatát Góbi Henrik, a 40-szeres magyar kosárlabda játékos erősítette játékával.
A magyar fejlesztésű valódi és virtuális régészeti kutatást összekötő alternatív valóságjáték, a Tengernyi kaland digitális Oscar-díjat, azaz Európai Digitális Kiválóságok (European Seal of e-Excellence) Platina Díjat kapott a hannoveri CeBIT kiállításon. Utánajártunk, hogyan és kiknek köszönhetően jöhetett létre a nagy sikerű alkotás.
A legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában, februárban közel 15 ezerrel 1,46 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentéséből.
A Motorola és a Huawei kölcsönösen vádolták egymást üzleti titkok megsértésével, most bíróságon kívül megegyeztek.
Elhárult egy komoly akadály az országos mobilszélessávú lefedettség elől - hangoztatták az NMHH mai sajtótájékoztatóján.
A Xerox háromdimenziós, webes virtuális valóságot teremtő szoftvert fejlesztett, amely révén a vállalat ügyfelei azonnali terméktámogató segítséget kaphatnak nyomtatóikhoz, többfunkciós berendezéseikhez.
A katasztrófahelyzetekkel kapcsolatos közérdekű közlemények mielőbbi célba juttatásáról írt alá együttműködési megállapodást kedden a fővárosban Szalai Annamária, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke és Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF) főigazgatója.
Több mint egymillió magyar internetező sok esetben azt hiszi, hogy okosabb a vírusvédelmi alkalmazásánál.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.