Állami szolgálatban a Facebook és a Twitter
A közösségi hálózatok együttműködni látszanak a londoni vezetéssel, vezetésük személyesen konzultál a belügyminiszterrel, a randalírozók kézre kerítése ügyében.
A közösségi hálózatok együttműködni látszanak a londoni vezetéssel, vezetésük személyesen konzultál a belügyminiszterrel, a randalírozók kézre kerítése ügyében.
A brit bíróság kemény példát statuált: a Facebookon garázdálkodó 20 és 22 éves brit férfiakat fejenként négy év börtönre ítélték. A miniszterelnök szerint a közösségi oldalak korlátozása is szóba jöhet.
A magyar elnökség teljesítette a távközlésben kitűzött céljait, az elért sikerekben pedig nagy szerepe van a többi uniós intézménnyel folytatott szoros együttműködésnek - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára, amikor az Európai Parlament ipari, kutatási és energiaügyi bizottsága előtt értékelte az elnökségi félévet.
Az infokommunikációs államtitkár az EU Közlekedési, Távközlési és Energia Tanács (TTE) távközlési szekciójának elnökeként részt vett a május 27-én Brüsszelben megtartott távközlési miniszteri tanácsülésen, amelynek fő témái a rádióspektrum-politikai program, az európai hálózat- és információbiztonsági ügynökség mandátumának meghosszabbítása, a kritikus információs infrastruktúrák védelme és az elektronikus kormányzati szolgáltatások voltak.
Az amerikai szenátus bírói testülete egyhangú szavazással jóváhagyta azt a vitatott törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi az igazságügyi minisztérium számára, hogy a bíróság együttműködésével a jogsértő tartalmakat tartalmazó weboldalak blokkolásásra kötelezze az internetes szolgáltatókat.
A The Wall Street Journal szerint az amerikai igazságügyi minisztérium azért indított vizsgálatot a cég ellen, mert vényköteles gyógyszerek illegális terjesztőinek reklámjait is befogadta a hirdetési rendszerébe.
Százharminc évvel ezelőtt helyezték üzembe Budapesten az első, 25 vonalas telefonközpontot. Ennek alkalmából a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért Felelős Államtitkársága emléktáblát avatott a budapesti Hild téren.
Az utóbbi hetekben napvilágot láttak olyan megalapozatlan hírek, hogy a kormányzat a jövőben korlátozni kívánja a mobiltelefonon keresztül lebonyolítható jól bevált fizetési módokat, A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért felelős Államtitkársága ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) állásfoglalását kérte.
Az amerikai igazságügyi minisztérium által javasolt megállapodás-tervezet értelmében a Google csak akkor vásárolhatja fel az ITA Software-t, ha vállalja, hogy saját konkurensei számára is elérhetővé teszi a cég szoftvereit.
New York Állam főügyésze szerint fennáll a veszélye, hogy a két cég egyesülése újabb felvásárlásokat indukálna és így árdráguláshoz, illetve a piaci verseny gyengüléséhez vezetne. Az ügyben a Szövetségi Kommunikációs Bizottság és az Igazságügyi Minisztérium is vizsgálódik.
A harmadik negyedévben, árverés útján értékesíti az állam a 900 megahertzes frekevencia-spektrumot. Nemrég megrótták Magyarországot az Európai Unióból, amiért még nem szabadítottuk fel a frekvenciát.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium javaslatára az infokommunikáció is szerepel Magyarország jövőbeni Alkotmányának tervezetében.
Az Európai Bizottság hétfőn úgy határozott, hogy - az úgynevezett jogsértési eljárás első lépéseként - hivatalos felszólító levél formájában tájékoztatást kér Magyarországtól a távközlésre tavaly októberben kivetett különadóról. A miniszterelnöki szóvivő szerint a telekomadóval minden rendben.
Tegnaptól pályázhatnak kreatív innovációs megoldásokkal magánszemélyek illetve kis- és közepes vállalkozások a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Mobilitás és Multimédia Klaszter együttműködésében megrendezésre kerülő Magyar Innovációs TechShow kiállításon való részvételre.
Ismét bővíti budapesti k+f központját az Ericsson Magyarország - jelentették be egy mai sajtótájékoztatón, ahol jelen volt a fejlesztési miniszter is.
Jövő tavasztól a lakosság 99 százaléka használhatja a Vodafone szélessávú mobilhálózatát, amelyet korszerűsít a mobilszolglátató. A bejelentésen megjelent a fejlesztési miniszter is, aki megígérte: a 900 MHz-es mobilfrekvencia pályázata hamarosan megjelenik.
Elkötelezett a kormány a nyílt forráskódú szoftverek alkalmazásában - jelentette ki Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára tegnap a nyílt forráskódú szoftverek kormányzati alkalmazásának lehetőségeiről tartott előadásán a Computerworld Open source 2011 - Technológiák harca konferenciáján.
Orbán Viktor miniszterelnök azt ígérte iparági szereplőknek, hogy a távközlési különadó legfeljebb 3 évig marad érvényben - erről Christopher Laska, a Telenor Magyarország nemrégiben kinevezett vezérigazgatója beszélt mai sajtóbemutatkozóján Budapesten.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) támogatási rendszerében megvalósult, közel 156 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően a T-Home februártól a marcali kistérség kilenc településén nyújt szélessávú internet -, televízió- valamint telefon-szolgáltatást. A fejlesztéssel több mint kétezer lakos érheti el a legmodernebb technológiára épülő szélessávú hálózati infrastruktúrát.
Az amerikai igazságügyi minisztérium, a DOJ pert fontolgat annak érdekében, hogy megakadályozza a népszerű repülőjegy-kereső és foglaló oldalát üzemeltető cég, az ITA Software felvásárlását. A Google 700 millió dollárt fizetne a cégért.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.