Egymásra talált a Microsoft és a Novell
Rossz hír a Red Hat Linux számára: a legalább 2012-ig érvényben maradó megállapodás részeként a rivális szoftvercégek termékeik jobb együttműködését szolgáló megoldásokat és támogatásokat szállítanak majd.
Rossz hír a Red Hat Linux számára: a legalább 2012-ig érvényben maradó megállapodás részeként a rivális szoftvercégek termékeik jobb együttműködését szolgáló megoldásokat és támogatásokat szállítanak majd.
Az SAP Hungary Kft. és az Audi közös kampányt indít a néhány száz millió és pár milliárd forint közötti éves árbevételű kis- és középvállalati cégek (kkv) körében.
Nincs magyar cég az első öt között a Deloitte Technology Fast 50 listán. A Rising Star kategóriában viszont négy magyar cég is található.
Két szoftverfejlesztő cég együttműködésének köszönhetően a webes tartalmakat egy USB memóriáról, internetkapcsolat nélkül is elérhetjük.
A vezető mobilcégek után a Shuttle is kihagyja a világ legnagyobb IT rendezvényét, bár idén még a Sonyval egy pavilonban mutatkozott be.
A kereset a Core 2 Duótól egészen a Pentium Próig visszamenőleg összesen tíz szabadalom megsértésével vádolja a processzorgyártó óriáscéget.
Az Evans Data Corporation független piackutató cég 2006 nyarán készült felmérésében első számú alkalmazásszerverként a BEA WebLogic Servert nevezte meg - adta hírül az Alerant Zrt., a BEA-termékek magyarországi disztribútora.
Részesedésvásárlással biztosítja a Toshiba, hogy elegendő LCD panelje lesz Európában. A kiszemelt cég az LG.Philips LCD lengyel leányvállalata.
A cégek áttekinthetetlen informatikai rendszereire a megoldás nem az IT-költségvetés növelése, hanem a szemléletváltás az irányításban.
Újabb adatok jelentek meg az NVIDIA közelgő G80-as GPU-jával kapcsolatban. A DailyTech megvizsgálhatta a cég csúcsmodelljeit, melyekről kiderült: nemcsak a teljesítményük, de fogyasztásuk is rendkívüli.
Az Apple elnök-vezérigazgatója bocsánatot kért a cég részvényeseitől, miután kiderült: tudott a dolgozói részvényopciók visszadátumozásáról.
Az Adobe és a Symantec után a McAfee is támadást indított a Windows Vista ellen. A cégek szerint a Microsoft tisztességtelen módon terjeszkedik.
Az egyik elektronikus szerkentyűket gyártó cég úgy gondolta, a világnak éppen egy USB portra csatlakoztatható mókuskerékre van szüksége.
A 25. születésnapját ünneplő svájci cég mostani felhozatalából is érződött, hogy már réges-régen nem csupán a beviteli eszközök területén jeleskedik.
A Ramiris Rubin Zrt. ma ismét dealeri találkozót szervezett. A már komoly hagyományokkal rendelkező eseményen a tizedik születésnapját ünneplő cég ismét kínálatának legmarkánsabb gyártóit látta vendégül.
A Nokia és az Electronic Arts (EA) szoftvercég tegnap jelentette be a finn vállalat mobiljáték platformjával kapcsolatos megegyezését.
A cégek bejelentették, hogy a kereső motorja szorosan beépült a Nokia Mobile Search alkalmazásba, és néhány készülékhez ingyenesen le is tölthető.
Újabb vállalat jelentette be, hogy kihagyja a viág legnagyobb IT rendezvényét. Vezető mobilcégek most először tüntetnek távolmaradásukkal.
A NETGEAR ProSafe SSL VPN Concentrator 25 (SSL312) javítja a cégek termelékenységét, és csökkenti az informatikai kiadásokat, azáltal, hogy egyidejűleg akár 25 felhasználónak teszi lehetővé a kliens szoftver nélküli, biztonságos távoli hozzáférést a vállalati hálózathoz szabványos Web böngészőn keresztül.
A partnernapon a szokásos termékkiállítás mellett a HRP által képviselt gyártók közül közel harminc cég szakemberei mutatta be előadásukban legújabb termékeiket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.