Kalifornia: tilos lesz közösségi azonosítókat kizsarolni a munkavállalókból
A honatyák kénytelenek voltak törvénybe iktatni, hogy a munkáltatók közvetlenül nem kémkedhetnek az alkalmazottaik után.
A honatyák kénytelenek voltak törvénybe iktatni, hogy a munkáltatók közvetlenül nem kémkedhetnek az alkalmazottaik után.
Az Oracle saját IaaS-platform bevezetését tervezi. Larry Ellison vezérigazgató vasárnapi keynotejából nem derült ki, hogy mikor és mennyiért lesz elérhető az AWS-gyilkosnak szánt szolgáltatás.
Az SAP AG bejelentette, hogy hatodik, egymást követő évben is a szoftverszektor leginkább fenntartható vállalata a Dow Jones fenntarthatósági listáján.
Hackerek bő két hónapon át észrevétlenül garázdálkodhattak a cég egyik szerverén.
Előző havi összesítésünkhöz képest az első négy helyezett meg sem mozdult, így nem csak az Autorun vírus maradt jelentős előnnyel az első pozícióban, de a Conficker féreg is láthatóan jól érzi magát a toplista harmadik helyén. Mindebből úgy tűnik, hiába az évek óta tartó rengeteg figyelmeztetés, a felhasználók frissítési, hibajavítási hajlandósága sok esetben továbbra sem elégséges.
Tovább bővült a ZyXEL termékek hazai nagykereskedőinek köre, a CHS Hungary Kft. szeptembertől működik együtt a céggel disztribútorként. A CHS a magyar informatikai piac egyik legnagyobb és legmeghatározóbb szereplője ma Magyarországon, ezért az együttműködés fontos előrelépés mindkét cég életében.
A Trinity csoport megrendelői elsősorban a pénzügyi és befektetési szektorból, valamint az ipari termelővállaltok közül kerülnek ki. Az 58 millió forintos tőkebefektetést új fejlesztői munkahelyek létrehozására és regionális szolgáltatásbővítésre fordítják.
A közlekedés úttörő volt a számítógép korai alkalmazásában csakúgy, mint a távoli területek off-, illetve online kapcsolatával megvalósuló táv-adatfeldolgozásban. Valójában ez az, amit ma informatikának hívunk.
A nemzetközi kutatócég prognózisa szerint a szoftvereladásokból, valamint az adattároló rendszerek, hálózati és mobil eszközök értékesítéséből befolyó összegek nagyban hozzájárulhatnak a globális gazdasági helyzet konszolidálásához.
Míg a szervereladások visszaesőben vannak, addig a tárolómegoldásokra sosem látott igény mutatkozik.
A leginkább kardinális kérdés az akkumulátorok és töltésük módja. Utóbbiak (is) gyorsan fejlődnek.
Full-featured modular systems helped drive midrange storage revenue up by double digits.
A Lenovo Group megvásárolta a brazil konzumer elektronika cikkeket, PC-ket és mobiltelefonokat gyártó Digibrás csoport három vállalatát, hogy kitörjön a társaságnál túl nagy súllyal szereplő kínai piacról.
A vállalkozás nem egyszerű, de nem is lehetetlen. A YouTube partnerprogramjának keretében végre már nem maradnak bevétel nélkül azok a híres online sztárok, akik korábban semmit sem kaptak azért, hogy milliós nézettséget produkáltak.
Az Office 2013 új korszakot nyithat az irodai programcsomag történetében. A webes szolgáltatások hangsúlya, a több képernyő és felhasználási mód támogatása, valamint az előfizetéses modell csupa olyan újdonság, amire érdemes odafigyelni.
A helyi hatóságok egyelőre nem közölték, pontosan mivel gyanúsítják Gottfrid Svartholm Wargot. A Pirate Bay-alapítóra 2009-ben egyéves börtönbüntetést és komoly bírságot szabtak ki Svédországban a szerzői jogok megsértésének támogatása miatt.
A megoldás legfrissebb kiadása hozzáférés-felügyeletet biztosít vállalati és felhőben használt alkalmazások esetében egyaránt, a felhasználók munkáját pedig egypontos bejelentkezési lehetőséggel könnyíti meg. NetIQ Access Manager 3.2 már az iOS 5 rendszert is magában foglaló mobil támogatást kínál, illetve teljes körűen támogatja az ADFS2 szolgáltatást a SharePoint és más Active Directory alapú alkalmazások hatékonyabb felügyelete érdekében.
A QNAP két új, tizenhat meghajtós, három rackegységgel szerelt, beépíthető Turbo NAS modellel tört be a high-end SMB-piacra. A cég négy terrabyte-os merevlemezekre épülő hálózatkapcsolt rendszerei 64 terabyte-os maximális tárolókapacitást kínálnak.
Kínában majdnem kétszer annyian használják az internetet, mint az Egyesült Államokban, és az IPv6 protokollra történő átállás is gyorsabb, mint a világ többi részén, azaz az ázsiai ország hamarosan a legnagyobb internetes és számítástechnikai belső piaccá válhat.
Az Apple nem sokat teketóriázott: már hétfőn, alig három nappal "történelmi" tárgyalótermi győzelmét követően kérvényezte a Samsung nyolc okostelefonjának betiltását az illetékes szövetségi bíróságon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.