Gyenge negyed az Acernél
Az Acer mérsékelt nyereséget könyvelhetett el. A tajvani gyártó kifejezetten gyenge második negyedévet zárt; a Windows 8-as eszközök sikerében bíznak.
Az Acer mérsékelt nyereséget könyvelhetett el. A tajvani gyártó kifejezetten gyenge második negyedévet zárt; a Windows 8-as eszközök sikerében bíznak.
A Lenovo-csoport a június 30-ával végződő első pénzügyi negyedévben 8 milliárd dollár árbevételt ért el, ami 35 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A cég első negyedévi nettó nyeresége pedig 30 százalékkal, 141 millió dollárra nőtt.
A Hewlett-Packard hatalmas leírásra kényszerülhet a gyengélkedő szolgáltatási üzletágában, amelyet az EDS 2008-as megvásárlásával indított útjára. Ráadásul a printerüzlettel is bajok vannak.
Warren Buffett befektetési cége, a Berkshire Hathaway eladta részesedését az Intelben, és inkább a National Oilwell Varco és Phillips 66 olajipari társaságokba fektetett komolyabb pénzeket.
Már az is alapos meglepetés volt, hogy a Microsoft bejelentette júniusban a Surface RT tablet megjelentetését. Ha igazak a legutóbbi hírek, most még nagyobb meglepetést okozhatnak Redmondban a készülék fogyasztói árával.
Az új platform mától megkezdi hódító útját, majd kiderül, hogy milyen sikerrel. A redmondiak már a következő kiadáson dolgoznak.
Az Apple a második negyedévben a 2011-es év azonos időszakához képest 84 százalékkal növelte az eladásait. Április elseje és június harmincadika között több mint 17 millió iPad kelt el.
A Gartner piackutató cég jelentése szerint a globális okostelefon piac 2,3 százalékot esett a második negyedévben csak azért, mert a vásárlók várják a legújabb modellek megjelenését.
Egy évvel azután, hogy a Microsoft bemutatja a valódi generációváltást jelentő Windows 8-at, máris előáll az operációs rendszer továbbfejlesztett változatával, a Blue-val.
Annak ellenére, hogy jelentős túlkínálati problémákkal küzd, a globális memória IC-piac fel fog pörögni az adatközpontok és a számítási felhők jóvoltából - állítja frissen megjelent kutatási beszámolójában a GBI Research üzleti elemzőcég.
A Microsoft és az Electronic Arts előrehaladott tárgyalásokat folytat: a diskurzus célja, hogy Windows 8 kompatibilis mobilos játékokat fejlesszenek ki.
A Google nekiállt az idén májusban felvásárolt Motorola Mobility átszervezésének. A költség- és működésracionalizálás jegyében húsz százalékkal csökkentik a vállalat munkavállalóinak számát.
Látványos. Az IT szakemberek legalábbis minden újdonságot bevetnének. Immár nem kell például majd távolra utaznunk, hogy egy stadionban szurkoljunk a magyar sportolóknak.
A NASA szakemberei a hétvégén frissítették a Marson vizsgálódó mobil laboratórium szoftverét. Az update célja az volt, hogy megkönnyítse a Curiosity mintagyűjtését; a rover egy hete landolt a vörös bolygón.
A keresőcégnek 22,5 millió dollárt kell kifizetnie a Safari adatvédelmi rendszerének a kicselezése miatt. Habár a Google zsebből kifizeti az összeget, komoly figyelmeztetést kaptak.
Máris cáfolták a két nappal korábbi vádat.
Mivel megdőlt az Apple számítógépek támadhatatlanságáról szőtt mítosz, az ESET „a biztonságos legyen biztonságosabb” jelszóval készítette el átfogó védelmi szoftvereinek frissített verzióját, az otthoni felhasználóknak szánt ESET Cybersecurity-t és a vállalati ügyfelek részére fejlesztett ESET NOD32 Antivirus for Mac OS X-et.
Megállapodott a két vállalat.
A tokiói tőzsde keddi nagy leállását az informatikai rendszer hibája okozta, ami az egyébként is komoly piaci nyomás alatt álló intézménynek komoly anyagi és presztízsveszteséget okozott.
A Dell két helyet visszacsúszva már csak a negyedik legnagyobb PC-szállító Nyugat-Európában, ahogy a tevékenységének súlypontját igyekszik áthelyezni a gyártásról a szolgáltatásra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.