Újabb amerikai csapás a Huawei-re
Az Egyesült Államok a lapkabeszállítói láncokat is el akarja vágni.
Az Egyesült Államok a lapkabeszállítói láncokat is el akarja vágni.
A márciusi frissítőkeddet követően egyes felhasználóknál a Windows Defender kihagy fájlokat a vírusszkenneléskor.
Ügyesebben kell egyensúlyozniuk az üzleti és a társadalmi értékek, felhasználói elvárások között a vállalatoknak, mert az öncélú digitalizáció hamar elutasításba ütközik, figyelmeztet trendelőrejelzésében az Accenture. A helyes arányok és irányok tartását azonban megnehezíti, hogy az emberek technológiához fűződő viszonya is ellentmondásos, a nyitottság éppúgy jellemzi, mint a bizalmatlanság.
Május 15-ig mentesül egyes szankciók hatálya alól a kínai gyártó, hogy elláthassa berendezésekkel az amerikai telekommunikációs szolgáltatókat.
A javítás telepítése után újabb kellemetlenségekkel szembesülnek egyes felhasználók.
A Kaspersky szerint kiemelten fontos, hogy a cégek ellenőrizzék a távmunka végzést lehetővé tevő rendszereik biztonságát, hiszen amint az egyes eszközöket a vállalat hálózati infrastruktúráján kívül használják, és azokat új hálózatokhoz és wifikhez kötik, a kiberbiztonsági kockázati emelkednek.
Az Oral-B iO fogkeféje figyeli fogmosási technikánkat, és elégedetten mosolyog, ha ügyesek vagyunk.
Rejtélyes értesítés jelent meg a koreai gyártó egyes okostelefon modelljein, az érintették azt hitték, hogy feltörték a mobiljukat.
Egy tervezet szerint a Huawei-nek szállító külföldi cégeknek is engedélyt kellene kérniük a kereskedéshez az Egyesült Államok kormányától.
Új ingyenes Office mobilappjában egyesítette a Wordöt, Excelt és PowerPointot a szoftvergyártó.
Az Egyesült Államok meghosszabbította a Huawei amerikai árukra vonatkozó vásárlási engedélyét, közben azonban újabb vádakat is megfogalmazott a kínai óriással szemben.
A biztonsági javítás egyes számítógépeken működési zavart okozott.
A digitális üzleti modellek térhódításával párhuzamosan egyre égetőbb kérdés annak megválaszolása, hogy az egyes országoknak van-e joga különadókat kivetni az ezt alkalmazó vállalkozásokra?
A nyomtatógyártó szerint az egyesülés 1,5 milliárd dolláros bevételnövekedést eredményezne.
A Huawei Technologies bejelentette, hogy szabadalmi jogsértésért pert indít az egyik legnagyobb amerikai technológiai és kommunikációs szolgáltatóval, a Verizonnal szemben az Egyesült Államok Texas államának egyik kerületi bíróságán.
2020. január 31-én az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból. Hogyan változik a korábbi EU-s "roam like home" tarifa-díjszabás?
Töretlenül nő a felhőszolgáltatások iránti kereslet Európában, ezért az infrastruktúrapiac az egyes alszegmensek hullámzó teljesítményétől függetlenül tovább bővül az International Data Corporation (IDC) előrejelzése szerint. A vállalatok mind több digitalizációs projektet indítanak, de a sikeres átalakuláshoz a technológiával együtt az üzleti értéket és vezetést is át kell értékelniük, figyelmeztet a piacelemző.
Az Egyesült Államok még tovább szűkítené a kínai gyártó mozgásterét.
A csalásnak Oroszország, Algéria, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek mellett más országokban is voltak áldozatai.
Az ideális informatikusállás megszerzése sohasem könnyű, de egyes nagyon keresett szakértelmek birtoklása sokat segíthet. Idén az alábbiakra lesz a legnagyobb igény.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.