IDC: Kilenc százalékkal nőttek a PC-eladások Európában
Az IDC kutatócég elemzése szerint a 2012 második negyedévében 9,1 százalékkal több személyi számítógépet adtak el az EMEA-régióban, mint az előző év azonos időszakában.
Az IDC kutatócég elemzése szerint a 2012 második negyedévében 9,1 százalékkal több személyi számítógépet adtak el az EMEA-régióban, mint az előző év azonos időszakában.
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet, a 3 az 1-ben, A kép összeállt című szakmai konferenciájának keretében jelentette be, hogy új néven, kibővült termékportfólióval, de a már jól ismert szakértő csapatával folytatja tevékenységét. A vállalat három üzletágba csoportosította termékeit. A Magyarországi Képviselet a Novell és a SUSE megoldások mellett a jövőben a NetIQ szoftvereket is forgalmazza és támogatja hazánkban.
Mintegy 9200 tanúsított alkalmazással a SUSE Linux Enterprise Server biztosítja a legtöbb választási lehetőséget, harmadával többet, mint a Red Hat
A finnek úriemberekhez méltó módon rendeznék a problémát, így talán nem kerül bíróságra az ügy.
A Lenovo, a világ második legnagyobb PC-gyártója majdnem 5 százalékot veszített részvényei értékéből, s papírja 5 hónapos mélységben jár azután, hogy két brókercég leminősítette a cég kilátásait a globális gazdaság gyengesége és a személyi számítógépek iránti kereslet lanyhulása miatt.
518 millió dollár nettó veszteség, csúszik a BB10, 5000 fős leépítés - szorul a hurok a gyártó nyaka körül.
Elbocsátott dolgozók szerint a BlackBerry gyártójánál "csomójával" szabadulnak meg a nélkülözhető munkavállalóktól. A RIM a pénzügyi év végéig egymilliárd dollárt akar megspórolni.
A Linux szerverek felügyelete most már mobiltelefonról vagy tablet-ről is bárhonnan megoldható a SUSE új megoldásának köszönhetően.
Hosszú évek csatározása után (nem is annyira) meglepő lépésre szánta el magát Redmond.
Suse, Cent0S and Ubuntu virtual-machine images can be provisioned on Windows Azure.
Az OpenStack célja egy nyílt forráskódú, széles körben használható felhő platform létrehozása, cloud technológiai szakértők és fejlesztők hozzájárulásával. A SUSE szakemberek már a tavalyi év folyamán létrehoztak egy OpenStack alapokra épülő SUSE Cloud megoldást, a platina fokozatú támogatás keretein belül pedig további jelentős fejlesztésekkel támogatják a projektet.
Az Intel egy évvel ezelőtt, a tavalyi Computexen mutatta be az első ultrabook-koncepciót. A gyártó partnereivel együtt rengeteget dolgozott a könnyű és vékony laptopok továbbfejlesztésén: az idei shown több mint ötven új, a harmadik generációs Core processzorokra épülő eszközt mutattak be.
A mobiltelefon, illetve inkább mobilkészülék-gyártók közt elképesztő harcok folynak a piac feletti uralomért. A sokáig messze piacvezető Nokia pozíciói, noha még mindig az élen tartják a finn céget, egyre jobban recsegnek. A cég vezetői láthatóan még most sem emésztették meg a sokkot, ami akkor tört rájuk, amikor egyértelművé vált: az Apple az iPhone piacra dobásával bizony rászabadította a szabad verseny poklát az addig nyugodt piacra.
A SUSE Linux Enterprise Server 11 várhatóan hónapokon belül megszerzi a Common Criteria tanúsítvány Evaluation Assurance Level (EAL) 4 szintű besorolást, megfelelve a világ számos kormánya által megkövetelt biztonsági feltételeknek
A SUSE Linux Enterprise Point of Service 11 legújabb változata megbízhatóbb és biztonságosabb működést kínál a POS terminálok telepítése és működtetése során a kiskereskedelmi üzletekben
A kiszivárgott hírek szerint a Google új online boltjában a nehézsúlyú gyártói partnerek - köztük a Samsung és az Asus - táblagépeit forgalmazzák majd. A cél az Android operációs rendszer népszerűsítése.
Google will open an online store where it will sell Android tablets from partners such as Samsung and Asus, according to sources.
Windows 8 alá eddig mobil környezetben gyakorlatilag konzumerközpontú és játékalkalmazások születnek, de már a vállalati szektor sem marad ki a szórásból egy érdekes újításnak köszönhetően.
A vállalati beszerzésekben is vérfagyasztóan felülprezentált az Apple tabletje. A cégek a következő negyedévre tízszer annyi iPadet rendeltek, mint más gyártóktól származó, hasonló teljesítményű táblagépet.
A nagyobb hatékonyságot és megbízhatóságot garantáló új verzió Magyarországon teljes mértékben lokalizált változatban érhető el.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.