Európa kiberbiztonságának megerősítésére fogadott el új jogszabályt az EP
Az új szabályok az eddiginél több szervezetre és szektorra vonatkoznak majd így például az alapvető jelentőségű ágazatokra is.
Az új szabályok az eddiginél több szervezetre és szektorra vonatkoznak majd így például az alapvető jelentőségű ágazatokra is.
A META, leánykori nevén Facebook október 25-én dobta piacra a legújabb VR headsetet, a Meta Quest Pro-t, amelynek segítségével egyre szélesebb közönségnek válik elérhetővé a metaverzum.
A vállalatok egy szoftverplatformon létrehozásán működnek együtt, amely többek között egy digitális iker létrehozását is magában foglalja, hogy lehetőségük legyen a fejlett mesterséges intelligencia funkciók virtuális tesztelésére.
Az 5G és a CBRS ilyen kombinációja változatos új alkalmazásokat tesz lehetővé a vállalkozások és az olyan ágazatok számára, mint az egészségügy, az energia és a közlekedés.
A SZTAKI légi-földi robotok együttműködésével kapcsolatos legújabb fejlesztéseibe is bele lehet nézni.
Hosszú távon akár tízszer többe kerülhet gázzal fűteni, mint napenergiával.
Célja az, hogy megteremtse hazánkban az adatokra és elemzésekre épülő döntéselőkészítés tudományos alapjait az egészségügy, a járványmegelőzés és az ökológiai rendszerek területén.
A megváltozott társadalmi, üzleti és egészségügyi körülmények miatt a hibrid munkavégzés egyre inkább teret nyer, a vállalkozások pedig a jelszón túlmutató módszereket keresnek a fiókok biztonságának védelme érdekében.
Az amerikai autóipari óriás Ford a legutóbbi milliárd dolláros veszteségének nagy részét az autonóm vezetéssel foglalkozó egyik érdekeltségének kudarcára fogta.
Számos megoldás érkezett az egyre növekvő tárolási igényekre, az adatbiztonságra, a mobilitásra, végül pedig a helyi és a távoli tárolás egymást kiegészítő jellegére a felhőben.
A legfrissebb bevételi adatok alapján jelentősen megugrott a GitHub népszerűsége a felvásárlás óta.
Hagyományos telepítésű szerverek és tárolók helyett felhőinfrastruktúrára költenek egyre többet a szervezetek, derül ki az IDC legújabb, negyedéves jelentéséből. Szolgáltatók, vállalatok és kormányzatok világszerte szélesre nyitották pénztárcájukat - leszámítva egyetlen régiót.
A kiberbiztonsági cég több finanszírozási fordulón van túl, köztük a legutolsó elérte a 250 millió dollárt.
A vállalat a legutóbbi, negyedéves eredménybeszámolója során jelentett be egy fontos változást, amely 2023 elején lép életbe.
Annak ellenére, hogy az Európai Unió az év elején elutasította a kriptobányászat betiltására vonatkozó javaslatot, hamarosan további szabályozások léphetnek életbe környezeti hatásainak enyhítésére.
A jó hír, hogy a technológia már készen van, nem kell tovább kutatni, fejleszteni.
A technológiát fejlesztő egyik cég szerint olcsóbb és hatékonyabb, mint a napelemek.
A Fekete Párduc folytatásában ismét a Lexus lesz a Marvel autós partnere.
Görögországnak nemrégiben sikerült annyi zöldáramot termelnie, ami több órán keresztül fedezte volna az ország teljes áramigényét megújuló forrásokból. Ezt a villamosenergia-hálózatot üzemeltető IPTO jelentette be.
A német óriáscég Európa egyik legnagyobb zöld hidrogén üzemével stratégiai pozíciókat foglalt el a megújuló energia területén.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.