Jose Manuel Barrosoval selfiezett a Prezi elnöke
Kötetlen vacsorán találkozott az EB vezér és a Prezi alapító.
Kötetlen vacsorán találkozott az EB vezér és a Prezi alapító.
Az új generációs napelemek a napfény sokkal szélesebb spektrumát használják elektromos energia előállításához és egy zsebben elférő mobil töltő méretében is képesek egy USB adapterével összemérhető töltőáramot biztosítani.
A mobilitás terjedésével a biztonsági kérdések is egyre fontosabbá válnak- hangsúlyozza az SAP szoftvergyártó. A mobilszolgáltatóknak kínált SMS kezelő megoldását ezért megerősítette egy biztonsági platformmal, melynek köszönhetően az automatikusan felfedezi, blokkolja a hálózatba érkező, gyanús SMS-eket, melyek célja sok esetben a bankkártya csalás.
Az idei év eleje óta elektronikus formában is kérhetik számláikat az OTP SZÉP kártyabirtokosok munkáltatói és az elfogadóhelyek.
Biztonságosabb és gyorsabb lesz a vasúti közlekedés és fuvarozás, ha a hazai pályaszakaszokon haladó szerelvények is az Európában elfogadott, korszerű rádiókommunikációs rendszert használják majd. A MÁV már készül az átállásra.
Kismaroson vették őrizetbe a Patkós-Cassa ügy gyanúsítottját.
Az üzleti döntéshozóknak alapvető, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján valós időben követhessék a cég különféle folyamatait. Ehhez állandó elemzésre és az eredmények valós idejű bemutatására van szükség. Az adatvizualizáció - amely sokkal inkább lehetővé teszi az összefüggések gyors kezelését, mint bármi más - ezért lesz mind fontosabb.
Az Euróapai Parlament elfogadta az EU új hálózatfinanszírozási eszközéről született egyezséget.
Az Európai Parlament az NSA-botrány miatt függesztené fel az adatcsere-egyezményt.
Oroszországban elfogták az egyik legismertebb internetes kémprogram, a Blackhole fő fejlesztőjét.
Azt, hogy olykor kitöri a nyavalya a szervezet legfőbb informatikusát, nem mondhatnánk rendkívüli jelenségnek. Mondhatni, ez a foglalkozásával járó közismert és elfogadott mellékhatás. Voltaképpen azért is fizetik a CIO-t, hogy állja a frászt, és - ha tudja - szüntesse meg azt, ami kiváltotta.
A NetIQ Self Service Password Reset segítségével a szervezetek erős jelszó-házirendeket alkalmazhatnak, miközben csökkenthetik a helpdesk részleg munkaterhelését. A megoldás támogatást nyújt a jelszókezelésre fordított idő és költségek visszafogásában, a vállalati biztonság fenntartásában, valamint a megfelelőség biztosításában.
A programokkal foglalkozó kutatólabor felfedezett egy új európai és ázsiai banki adatok megszerzésére specializálódott trójait.
Külföldön már sok olyan ország van, ahol a vállalati kultúra elfogadott része a távmunka. Magyarországon ez még gyerekcipőben jár, de óvatos nyitás már tapasztalható. Ebben segít az előfizethető informatika terjedése is.(X)
Inkább a szerverpiacra és a beágyazott megoldásokra koncentrálnak.
Felfelé indulnak a vételárak, ugyanis a készletek szűkösek.
Rövid idő alatt sokat nőtt a felhőalapú megoldások elfogadottsága a kis- és középvállalatok körében. A szegmens nem is olyan rég még az adatok biztonsága miatt aggódott, de a cégek mára felismerték a szolgáltatások adta lehetőségeket, és a tervezhető költségeknél jóval messzebbre látnak a felhőben.
Booz Allen employee revealed himself to be source of government data surveillance leaks.
Az amerikai piacon növelte a részesedését a Microsoft platformja.
A Microsoft megbízásából, 23 ország - köztük Magyarország - 6800 vállalkozásának megkérdezésével készített, a felhőszolgáltatások elfogadottságáról kutatást az Ipsos Mori.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.