38 százalékkal nőtt a Facebook bevétele
A Facebook jelentése szerint az első negyedévben 1,46 milliárd dollár bevételt termelt, ami 38 százalékos növekedést jelent, mivel tavaly március végéig csak 1,06 milliárd dollárt sikerült elérnie.
A Facebook jelentése szerint az első negyedévben 1,46 milliárd dollár bevételt termelt, ami 38 százalékos növekedést jelent, mivel tavaly március végéig csak 1,06 milliárd dollárt sikerült elérnie.
A globális CRM-forgalom 12,5 százalékkal nőtt tavaly, elérve a 18 milliárd dollárt - áll a Gartner legfrissebb jelentésében.
Több mint százmillió dollárt fektet a felhő-alapú szoftvereket fejlesztő Pivotalba a General Electric.
Lenyűgöző számok szerepelnek az Apple pénzügyi jelentésében, de a nyereség elmarad a tavalyi eredményekhez képest.
A PC-piac bukdácsolása ellenére az Intel egyelőre jól teljesít.
90 millió dollárért vásárolta meg a LinkedIn a Pulse-t.
A Google állítólag 1 milliárd dollárért vitte volna az üzenetküldőt, de utóbbi cáfolta a híreket.
Önbizalomtól duzzad a magyar IT-biztonsági startup, a Tresorit - a cég 10.000 dollárt ad annak a hekkernek, aki megszerez egy “trezorba” rejtett kódot.
Idén 1 dollárt keres a Zynga vezére, a cég ugyanis költségeket csökkentene.
383 millió dollárnyi pénzösszegre tartanak igényt az indiai hatóságok.
Az elmúlt negyedévben 94 millió dolláros profitot szerzett a kanadai vállalat.
Az Apple legnagyobb gyártópartnere több mint 1,2 milliárd dolláros profittal zárta az utóbbi hónapokat.
A Windows Phone használatáért cserébe 650 millió dollárral tartozik a Nokia.
655 millió dollárt pumpál a termelésbe a koreai vállalat.
Az IFS globális ERP-megoldásszállító bejelentette, hogy a világ vezető kommunikációtechnológiai szolgáltatója, az Ericsson az IFS Metrix Service Management megoldást választotta Hardware Services üzletága kritikus folyamatainak támogatására. A szerződés megközelítőleg 2 millió amerikai dollár értékben tartalmaz szolgáltatásokat, szoftverlicenceket és karbantartást.
A merevlemez-gyártó több mint 300 millió dolláros nyereséggel zárta az utóbbi három hónapot.
A big data elemzése a hajtóereje a 2011-hez képest 5,4%-os növekedést jelentő 2,87 milliárd dolláros tavalyi árbevételnek
A keresőóriás tavalyi árbevétele összességében elérte az 50,2 milliárd amerikai dollárt.
A Chetrit Group 1,1 milliárd dollárt fizet a New York-i épületekért.
Az Arris 10,6 millió részvényéhez a Comcast 150 millió dollárért jutott hozzá.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.